2011. július 28., csütörtök

TRÓNOK HARCA – George R. R. Martin – A tűz és jég dala ciklus első kötete


Eredeti cím: George R. R. Martin: Game of Thrones
Kiadás éve: 1996
Magyar kiadás: Alexandra Könyvkiadó, 2008 (II. Kiadás)
Fordította: Pétersz Tamás














Először is hadd beszéljek magáról a könyvről. Az nagyalakú, kemény kötésű első kiadást már régen elkapkodták a boltokból, mire rájöttem, hogy ez nekem kell - így a puhakötéses, sárkányborítós második kiadást szereztem be helyette. Utóbbi a kisebb, tehát kevésbé veszi igénybe a bicepszeket, a szemizmokat viszont annál inkább: szemrontóan aprók a betűk. A térképek böngészése nagyító nélkül csak sasszemű olvasóknak ajánlott. Ráadásul mire az olvasás végére értem, a ragasztott kötés kicsit elengedett, tehát másodszori olvasásnál majd vigyáznom kell vele.
Mert azt hiszem, másodszori olvasásra is érdemes lesz. A borítón szerepel ez a mondat: „A fantasy műfajának Tolkien óta egyik legnagyobb teljesítménye.” Nem tudom pontosan, ezt mire értik, az igazságtartalmát sem tudom megítélni, hiszen Magyarországra a világ fantasy irodalmának csak egy szeletkéje jut el, ráadásul a szórakoztató irodalom megítélése nagyon szubjektív. Ha az oldalszámot tekintjük, Robert Jordantól az Idő Kereke ciklus többet nyom a latban (egyelőre), de azért a Trónok Harca a maga csaknem 900 oldalával, mint első kötet, szintén nem lebecsülendő.
A történetről már írtam röviden. Ha az összefoglalt tartalmat tekintjük, temérdek hasonló jellegű művet tudnánk felsorolni. George R. R. Martin eredetisége nem ebben rejlik. Gyanítom, hogy hónapokat tölthetett el háttérkutatással, mert az egész könyv olyan, mintha a lovagkor elevenedett volna meg – másik világba, másik történelembe ágyazva. Talán az egyik legnagyobb erőssége számomra ennek a könyvnek az a hitelesség, amellyel az író végigvezet a történeten. Annyira kidolgozottak a jellemek, a környezet és annyira szellemesek a párbeszédek, hogy az ember képes órákra belemerülni, és meg sem fordul a fejében, hogy kitalált történetről van szó. (Jó, leszámítva pár részletet, mint a sárkánytojások vagy az új életre kelt holtak). A könyv tömény kaland, intrika, ármány és becsület küzdelme nyolcszáz-akárhány oldalon át, szarkasztikus humorral fűszerezve. Rengeteg a szereplő, mégis olyan ügyesen ábrázoltak, hogy szinte egyszer sem kellett a könyv végén lévő függelékhez lapoznom, amit gyakran meg kellett tennem pl. Robert Jordan olvasásakor.
Természetesen kedvenceim is lettek: Jon Snow és a fehér farkas, Szellem; a rátermett, fürge kis Arya Stark és az „ellenséges oldalról” Daenerys. Tyrion Lannister karakterét is bírom a fanyar humorával, amit híven tükröz az egyik kedvenc jelenetem is a köny vége tájékáról.
Tyrion acélfegyverek ígéretével maga köré toboroz egy nagy csapat marcona vadembert. Ezeknek a fickóknak az első bemutatkozása előkelő apjánál, Tywin Lannisternél nem épp problémamentes: egyszerűen szétverik az ajtónálló lovagokat, úgy rontanak a helyiségbe.
Mire a párbeszéd:
„- Hát ti meg kik vagytok? – kérdezte Lord Tywin jéghideg nyugalommal.
- Hazáig követtek, atyám – magyarázta Tyrion. – Megtarthatom őket? Nem esznek sokat.”
És egy másik:
“Lord Tywin méltóságteljesen felállt és kifogástalan modorban válaszolt:
– Még nyugaton is jól ismerjük a Hold-hegység harcos klánjainak bátorságát. Mi hozott le benneteket erődjeitekből, uraim?
– Lovak – felelte Shagga.”
Ami személy szerint kevésbé tetszett – de azt hiszem, ezt már írtam – az a számos kegyetlen, véres, naturalisztikus részlet. Ugyanakkor világos, hogy ez nem öncélú dolog Martin részéről, inkább írói eszköz, amivel az emberi lélek árnyoldalait akarta ábrázolni. És sikerült neki. Hol undort éreztem, hol felháborodást, hol döbbenetet – és szerintem az a jó könyv, ami érzéseket is ki tud váltani az emberből.
A kötet vége elég sok meglepetéssel szolgált és a legizgalmasabb résznél ért véget. Bár Eddard Stark sorsával kapcsolatban vannak sejtéseim...
A ciklus elnevezése már előrevetíti a mű szimbolikáját, de igazán csak az első könyv végén kezd körvonalazódni bennem, mit is jelent a tűz és a jég dala. Úgy sejtem, a Trónok Harca a tűz (Daenerys, az utolsó sárkány leszármazottja) és a jég (Észak szülöttei, a Starkok) jelképes szembeállításának első felvonása. Természetesen még fogalmam sincs, hogy ez a szembenállás mennyire messzire fog menni. Martin meseszövése nem tűnik kiszámíthatónak.
A fordításról is hadd ejtsek szót, mert manapság ritkán találkozunk gazdag szókincsű, igényes és az eredetihez hangulatilag hű fordítással. A Trónok Harcát Pétersz Tamás jóvoltából olvashattam magyarul, és száz dicséret sem lenne elég, hogy kifejezzem az elismerésemet a munkájáért.
Végezetül, akik Tolkien műveihez hasonlítják A tűz és a jég dala ciklust, azoknak azt üzenem, hogy tévednek. Nem hiszem, hogy akár az első könyvet is végigolvasták volna. Keresve se találhatnánk két ennyire különböző történetet. Ha a Gyűrűk Ura egy ősi tündérrege, akkor a Trónok Harca inkább nagyívű lovagi eposz és családregény.
Értékelésem: 9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése