Szereplők:
Kim Go Eun,
Park Hae Jin (You Who Came from the Stars, Dr. Stranger, Bad Guys),
Seo Kang Joon (Cunning Single Lady, Hwajung),
Lee Sung Kyung (It's Okay It's Love)
Tudom, hogy létezik már másik magyar nyelvű ismertető erről
a sorozatról, de itt most szeretném a saját meglátásaimat is megosztani a
blogolvasóimmal.
A Cheese in the Trap egy sikeres webtoon (webképregény)
adaptációja, és mint ilyen, igen szép nézettséget produkált ahhoz képest, hogy
egy kereskedelmi csatornán sugározták. Az érdekessége a dolognak, hogy úgy
vágtak bele a forgatásba, hogy maga az eredeti történet még be sem fejeződött,
és ez szerintem elég nehéz feladat elé állította az alkotókat – úgy kellett egy
16 részes sorozatot készíteniük, hogy az ne vetítse előre a webképregény lezárását,
ugyanakkor amennyire lehet, az élőszereplős sorozat is nyújtson megoldásokat
anélkül, hogy nagyon eltérne az eredeti történettől.
Hogy ez mennyire sikerült, azt döntse el mindenki a sorozat
megnézése után. Én csak annyit mondhatok, jól jártam azzal, hogy nem olvastam előzetesen
a webképregényt, mert így sokkal több élményt és izgalmat nyújtott a sorozat,
és nem kellett folyton az összehasonlítgatás terhével küszködnöm.
A kezdet kezdetén úgy tűnik, egy nagyon is hétköznapi
közegbe kerülünk egy (sok szempontból) átlagos egyetemista lány, Hong Seol szemszögéből.
Üzleti menedzsment szakon tanul, ahol fellelhető a diákok minden tipikus
mintapéldánya a lógós, lusta semmirekellőtől a szürke egéren keresztül a
keményen küzdő ösztöndíjasig. Egy valaki van, aki kilóg a sorból, legalábbis Seol
szemében – ez pedig az egy évfolyammal felette járó Yoo Jung. A srác, akit
mindenki más kedves, szimpatikus embernek tart, valahogy nem az, akinek mutatja
magát. Jung rájön, hogy Seol átlát a barátságos viselkedésén, és onnantól
pokollá teszi a lány életét. A maga csendes, hideg, manipulatív módján eléri,
hogy a többiek szemében mindig Seol kerüljön ki vesztesként a konfrontációk
során. A lány már azt tervezi, hogy halaszt egy félévet, csak ne kelljen vele
találkoznia az egyetemen, Jung azonban egy húzással ezt is megakadályozza, hogy
a következő szemeszterben újabb taktikával áll elő.
Sajnálatos, hogy az izgalmas macska-egér játszma, ami
majdhogynem titokban zajlik kettőjük között, csak néhány részen keresztül érvényesül.
Váratlanul – vagy legalábbis a néző számára nem elég meggyőzően – kezd megváltozni
Jung viselkedése a lány irányában, és mi is, akárcsak Seol, nem tudjuk
eldönteni, hogy őszinte-e a romantikus érdeklődése, vagy ennek a hátterében is
valami hátsó szándékot kell gyanítani.
Mindeközben új szereplők is feltűnnek a színen – a Baek
testvérek, In Ho és In Ha, akik úgy tűnik, nagyon régóta ismerik Jungot és
szintén átlátnak kettős természetén. Közös múltjuk részletei apránként
bontakoznak ki a néző szeme előtt és egyre jobban árnyalják a kezdetben
titokzatos és izgalmasan homályos képet.
Kettőjük közül In Ho az, aki inkább képes kiváltani a néző
szimpátiáját. Az első benyomásra nagyszájú, hányaveti csavargó, aki a
félresiklott sorsáért másokat hibáztat, azonban szép fejlődési folyamat megy végre benne, ezért éles
kontrasztba állítható a testvérével, a túlvezérelt és hisztérikus In Hával, aki
céltalanul, a múltban és a jelenben is másokon élősködve próbálja folytatni az életét.
In Ha egyébként az a szereplő, akit a legkevésbé találok szerethetőnek az egész
sorozatban.
A Cheese in the Trap-ben
az a leginkább érdekes, hogy a realisztikus megközelítés, a hétköznapi
történések közepette olyan karaktereket állít a néző elé, akiket nem lehet csak
úgy egyszerűen a koreai sorozatokra jellemző kategóriákba sorolni. A női főszereplőt,
Seolt kivéve, aki egyértelműen egy jólelkű, együttérző, szorgalmas diáklány,
szinte az összes központi figura rendelkezik valamilyen ellentmondásossággal,
ami megoszt és elgondolkodásra késztet. Legfőképpen persze Jung. Számomra az ő
jelleme a legtalányosabb az egész sorozatban. Az egyik legkülönlegesebb „defektes”
főhős, akivel az eddigi doramázásaim során találkoztam. A történet központi
kérdése mindenki számára, beleértve Seolt is: kicsoda valójában Jung? Mit
gondol, mit érez, miért cselekszik úgy, ahogy? A magyarázatot szerintem mindenki aszerint
fogja megtalálni, hogy ő maga miként tekint a világra, az emberekre, és arra,
mi számít jónak és rossznak a valóságban. Van, aki fel fogja őt menteni, van,
aki elítéli, és vannak olyanok is, akik Jung másságát nem akarják majd se
egyik, se másik módon értékelni.
Én az utóbbi vagyok. Nem tudok azonosulni Jung figurájával,
de sokszor azon kaptam magam, hogy elégtételt érzek az „áldozatai” sorsát
látva. Szerintem egyfajta magányos, önjelölt „Igazság Angyala”, aki nem képes úgy
kifejezni a valódi érzéseit, illetve képtelen úgy lereagálni az őt ért
sérelmeket, ahogy mint egy hétköznapi ember. Úgy gondolja, hogy aki vétkezik,
annak meg kell lakolnia, ám az igazságszolgáltatás nála sohasem nyílt beavatkozás,
hanem a környező emberek és események manipulációja. Mivel azonban Jung sem
láthat mindent előre, a következmények sokszor kikerülnek az irányítása alól,
és néha drámai hatással vannak egy másik ember életére – ami azonban látszólag
semmilyen szempontból nem érinti meg. Nem érti, hogy amit tesz, az mások
számára miért ijesztő, és mennyiben tér el a megszokott társadalmi normákból. Nem vagyok
pszichiáter, és nem akarnék rá olyan súlyos szavakat használni, mint pszichopata
vagy szociopata, ám kétségtelen, hogy
érzelmi téren valahogy sérült, utat tévesztett, hathatós segítségre szoruló ember.
Jung romantikus vonzalma Seol iránt valószínűleg abból a meggyőződéséből gyökereztethető, hogy van valami közös kettejükben. A környezetükben
élő emberek jobbára csak kihasználják őket és ritkán közelednek őszinte
érzésekkel. Persze később, ahogy Seol előtt fokozatosan feltárul Jung belső énje,
nyilvánvalóvá válik, hasonlóságuk ellenére nagyon is különbözőek. Felmerül a
kérdés, hogy a lány képes-e elfogadni ezt, illetve el kell-e fogadnia, vagy
tud-e Jungra akkora pozitív hatást gyakorolni, hogy elindulhasson a gyógyulás
útján. Avagy végső megoldásként útjaik elválnak-e egymástól?
Mint ahogy írtam, nem tudom, mennyire tér el a webképregény
a sorozattól, de azok, akik romantikus komédiaként ültek neki a drámának,
érthető módon csalódottak lehetnek. Számomra sok minden ez a történet, de
vígjáték semmiképp. A romantika része sem eléggé mély és kidolgozott ahhoz, hogy a
történet lelkének tekintsem. Igaz,
akadnak benne elemek, amelyek a sztenderd romkomokban fellelhetők – a hangulatot
oldó mellékszereplők, szerelmi háromszög, gazdag családfők tipikus attitűdje a
szegény barátnő irányába stb. Ám ezek nem hiányoznak, nélkülük is elég mondanivalót szolgáltat a
történet.
Kiemelném a színészek munkáját, mert szerintem valamennyien abszolút kitettek magukért. Az In Ha-t alakító színésznő különösen – nem ismertem
eddig, de nehéz lehet egy ilyen őrült figurát életre kelteni, ezért minden
tiszteletem. Amennyire felháborító, idegesítő a karakter, magam is meglepődtem,
hogy a végén, ha másodpercekre is, de megszántam. Ez az alakításnak köszönhető.
A befejezésről (vigyázat, spoiler következik, mindenki csak
saját felelősségre olvassa!):
Mielőtt belekezdtem, már olvastam, hogy a sorozat vége
óriási felháborodást váltott ki a nézőközösségből. Ennek megfelelően
felkészültem a legrosszabbra, de nagy meglepetésemre a csalódottság elmaradt. Persze
megértem az általános elégedetlenséget; a nézők többsége a tiszta, egyértelmű,
félreérthetetlen lezárás (értsd: happy end) híve, és utálja, ha valamit a
képzeletére bíznak. Nos, nekem nem a
nyitott befejezéssel van problémám. Az olyan megoldás, amelyben Seol szerelme az
egyedüli gyógyír Jung problémájára, túl rózsaszín és abszolút hiteltelen volna.
Az ilyesmi kezelésére a valóságban sok idő és szakember segítsége szükséges. A
sorozat utolsó része szerintem megadta az esélyt a főhőseinknek, hogy egy napon
tiszta lappal, gyógyultan fogják meg újra egymás kezét, mindenki másnak pedig
reményteljes, szép lezárás jutott (In Ha-hoz túl kegyes is). A gond inkább a
kidolgozatlansággal van. Az utolsó pár részre a történet arányt tévesztett, és
túl sok műsoridőt vesztegetett olyan dolgokra, amelyeket rövidebben is ki
lehetett volna fejteni – pl. In Ho történetvonala, amelyet bár nagyon
szerettem, de elvette a lehetőséget tőlünk, hogy lássuk főhősünk fokozatos,
hihető érzelmi fejlődését. A gyógyulási folyamatot az utolsó részben egy nagy
időugrással, filmvásznon kívül intézték el, ami szerintem nem elegáns megoldás
és a nézőkkel szemben is igazságtalan.
Összegezve: bár voltak problémáim itt-ott a történetvezetéssel,
nem bántam meg, hogy végignéztem. A szokásostól eltérő, kicsit titokzatos, gondolatébresztő
sorozat, ami nekem semmiképp sem romantikus, hanem lélektani szempontból nyújtott
pozitív élményt.
Tetszési indexem: 8/10.
