Szereplők:
Jang Dong Gun (A Gentleman's Dignity, Suits)
Song Joong Ki (Sungkyungkwan Scandal, Nice Guy, Descendants of the Sun)
Kim Ji Won (Heirs, Descendants of the Sun, Fight My Way)
Kim Ok Bin (Hanoi Bride, The Blade and the Petal, Yoona's Street)
Több, mint másfél éve nem írtam semmilyen sorozatismertetőt, ami javarészt annak is köszönhető, hogy 2018 eleje óta egyetlen dorama sem fogott meg annyira, hogy időt és energiát fektessek egy hosszabb lélegzetvételű írásba. Ez a bejegyzés viszont most rendhagyó lesz.
Most ugyanis nem azért ragadok klaviatúrát, mert olyan komoly hatást tett rám valami pozitív vagy negatív irányba. Ami most következik, igazából egy ANTIAJÁNLÓ. Az ismertetőkben általában csak a saját benyomásaimat szoktam rögzíteni, de igyekszem nem befolyásolni az olvasóimat. Jelen pillanatban viszont mindenkit, aki volt olyan szerencsés, hogy még nem kezdett bele, szeretnék eltanácsolni a sorozattól!
Hogy miért? Kezdjük az elején.
Amikor beharangozták az Arthdal Chronicles-t, mint a Netflix és a tvN közös produkcióját, azt mondták, egy nagy lélegzetvételű, kosztümös fantasy-t fog látni a közönség (honnan vehették vajon az ihletet?). Úgy kommunikálták, hogy három évadra tervezik, sok szereplővel, extra látványvilággal - no és rekord méretű költségvetéssel.
Aztán nyár elején elkezdték vetíteni a 3X6 részre tagolt, nagy csinnadrattával belengetett sorozatot. Az első etap június 1 és 16 között ment le (Children of the Prophecy), a második ki tudja milyen megfontolásból június 22 és július 7 között (The Sky Turning Inside Out), majd a harmadik adagot szeptemberben adták le (Arth, the Prelude to All Legends).
Nos, már ez is okozott némi zavart az éterben, de azt hittem, a legokosabb nézői stratégia, ha elkerülöm a felesleges várakozást, és egyben nézem meg, amikor már mind a 18 rész lement.
A sztoriról és annak fonákságairól is ejtek majd szót, de előtte még hadd mondjam el, már a 6. rész tájékán kerülgetett a baljós sejtelem, hogy ennek a sorozatnak a szerkezetével és tagolásával súlyos gondok vannak. A bemutatkozó részekben egy csomó információt zúdítanak a nézőkre, amelyeket nem igazán magyaráznak, ránk bízzák, hogy hámozzuk ki (ha tudjuk) a kontextusból a hiányzó részleteket. Aztán a folytatásban kapunk egy csomó elhúzódó, nem igazán érdekfeszítő jelenetet, ami semmit nem tesz hozzá az élvezeti értékhez, csak fokozza a fejekben támadt zűrzavart. Ennek köszönhetően eltékozolódik a műsoridő, és egyes fontosnak szánt szereplőket csak epizódokkal később vonnak be az aktív eseményekbe.
A 18. rész végéig azt várja az ember, hogy a lassan kibontakozó mesefolyam elér a csúcspontjához, az elhintett történetmorzsák összeállnak egésszé, a jók erői egyesülnek, szembeszállnak a gonosszal és az egész megkapja méltó lezárását. Az elcsigázott nézőket (közöttük Jackimit) azonban epikus végkifejlet helyett egy hatalmas csavar várja: ott maradnak egy befejezéssel, ami teljesen egyértelműen nem is befejezés! Mert hogy ez a 18 rész voltaképpen nem a három részes sorozat, hanem csupán az első évad a háromból.
De hogy ne legyen vége a meglepetéseknek, a 18 rész után, amely a hírek szerint nem hozta az elvárt nézettséget, a produkciós cég még csak "fontolgatja" a 2. évadot. Itt némiképp értelmet nyer, miért érezhető a történetből már az elején, hogy 18 részhez képest túl sokat markol, az viszont már kevésbé, hogy miért kellett az eredetileg 54 részesre tervezett sorozatot "amerikaiasan" évadokra tördelni, amikor a koreai sorozatok egyik legnagyobb előnye az évadmentesség. Ja, mert túl nagy lett a költségvetés, a profit meg, ahogy a madarak csiripelik, igen soványra sikeredett? Bárki is a felelős ezért a húzásért, alaposan sikerült lábon lőnie magát. Ha folytatják, lehet, hogy még nagyobb a bukás, ha nem folytatják, akkor meg az összes eddigi rész leforgatása volt felesleges pénzkidobás.
Ez a nagyobbik, de nem egyetlen problémám a sorozattal.
Ha még valaki kíváncsi ezek után, megpróbálom összefoglalni a meglátásaimat.
Szóval, aki szereti a történelmi királydrámákat, nem biztos, hogy ezt is értékelni fogja. Egy sokkal korábbi, legendabeli korszakba kerülünk vissza, ahol sem a megszokott államszervezet, sem a bürokrácia, sem pedig a jól ismert udvari egyenruhák nem köszönnek vissza. A bronzot még épphogy csak feltalálták, és Neanthal nevű (Neanderthal - Neandervölgy) szupererővel rendelkező, kék vérű fél-emberek vándorolnak az erdőkben. Nincsenek királyságok, az emberek különböző klánokba tömörülve élnek Arthdal vidékén. Ezek egyesítésének gondolatával játszik az egyik törzsfő. A neanthalok visszautasítják az únió gondolatát, így a törzsfő a balkézről való fia, Tagon ravasz tervének segítségével gyakorlatilag kiírtja a népüket, és saját irányítása alatt sikeresen létrehoz egy hatalmas szövetséget.
Mindeközben egy Asa klánbeli fiatal nő és egy Neanthal nászából születik egy félvér ikerpár, akiket nem sokkal a születésük után elválasztanak. Eunsom az anyjával együtt évekig a vadonban vándorol, majd Arthdalon kívülre, egy Iark nevű földre kerül és a Wathan törzsben nevelkedik felnőtt férfivá. Testvére, Saya Arthdalba kerül és Tagon nevelt fiává válik. Mivel a félvér Neanthalok, vagy ahogyan az emberek hívják őket, Igutuk gyűlölet tárgyát képezik, ezért Saya létezését eltitkolják, egy toronyba zárva éli a napjait.
A lényegi történet akkor kezdődik, amikor Tagon hadserege behatol Iarkba, és lerohanja a békés Wathan törzset. Eunsom elszökik, a törzs életben maradt tagjai azonban fogságba kerülnek, közöttük Tanya, a gyerekkori barátnője, a sámán-asszony utóda. Mivel a Wathanokat Arthdalba hurcolják, Eunsomnak nincs más választása, utánuk kell mennie, hogy valamiképpen kiszabadíthassa őket.
Már az első részben utalnak rá, hogy az ikerpár egyik tagja (valószínűsíthetően Eunsom) az arthdali "megváltó" isten, Aramun Haesulla reinkarnációja. Kapunk egy próféciát, amely megjósolja, hogy Aramun nagy változásokat fog hozni Arthdal életébe, ráadásul nem is egyedül, de hogy ezen a fronton még mi várható, azt lássa mindenki a maga szemével, aki elég vakmerő, hogy a figyelmeztetésem ellenére végignézi mind a 18 részt, én nem szeretnék rá több szót vesztegetni.
A képi világon sokszor azt érezni, hogy nagyon próbál a nyugati típusú
fantasy filmek nyomdokaiban haladni. A ruhák, a díszletek, a (nem túl
ügyes) CGI, valamint a sok vérontás mind ezt támasztja alá. Ugyanakkor -
nyilván a történelem előtti kornak köszönhetően - erősen hangsúlyosak a
babonás, sámánisztikus vonások, törzsi unga-bunga, amelyet a jól
bevált, hagyományos politikai intrikák fűszereznek. A zene nem rossz,
mert akkor biztos felfigyeltem volna rá, így viszont alig-alig vettem
észre.
A főszereplők:
Tagon (Jang Dong Gun) szigorúan titokban tartja a származását. Azt mindenki tudja, hogy az apja az Únió vezetője, azt viszont senki, hogy az anyja pedig Neanthal. Talán némi bűntudat készteti arra, hogy magához vegye az erdőben talált Igutu csecsemőt, a későbbi Sayát. Miután az apját félreállította, Tagon veszi át a klánok szövetségének a vezetését. A történet tesz némi gyenge kísérletet, hogy olyan személyként állítsa be, aki az emberek közötti népszerűség által akar jó vezetővé válni, és gyűlöli a vérontást, de én ezt már az elején sem veszem be, mert egy ilyen ember nem lenne képes hidegvérrel részt venni az anyja népének kiirtásában.
Taelha (Kim Ok Bin) szép és ambíciózus nő, Tagon kedvese, a Hae törzs főnökének a lánya. Gyerekkora óta ismeri Tagont, így a titkáról is tud, ez az oka, hogy a férfi rá bízza a csecsemő Saya nevelését. Taelha múltja nem épp irigylésre méltó, az apja kémként használja, hogy közelebb kerüljön a hatalomhoz, ennek ellenére nem sok sajnálatot lehet érezni iránta, számító és manipulatív teremtés.
Saya (Song Joong Ki) Az ikerpár azon tagja, amelyik Arthdalba kerül. Mivel az Igutukat senki sem szereti, rejtőzködnie kell. Ennek következtében nem szocializálódott megfelelően, s bár unalmában kiolvasott pár ezer könyvet, még mindig nehézséget jelent neki megkülönböztetni a jó cselekedetet a rossztól. Mondjuk ez olyan nevelőanya mellett, mint Taelha, nem is csodálható.
Eunsom (szintén Song Joong Ki) Igutu, Aramun Haesulla megtestesülése. A történet elején találkozik a legendás lóval, Kanmarou-val, és együtt indulnak a Wahanok megmentésére - hogy aztán nem sokkal később a ló röhejes módon úgy döntsön, Eunsom mégsem méltó a figyelmére, és faképnél hagyja a hőst. Eunsom amolyan tipikus fantasy-főszereplő, akinek már a születésekor égi jelek jövendölik, hogy megváltja a világot - bátor, jószívű és önfeláldozó, ugyanakkor szerintem nem a legélesebb elme a sztoriban... ez abból is látszik, hogy a 18 rész alatt vagy tízszer fogságba esik, ötször ki akarják végezni és azt meg számolni sem tudom, hányszor verik pépesre. Sajnos úgy tűnik, hogy a lila Igutu vér nemigen segít neki a hőssé válásban.
Tanya (Kim Ji Won) Az a szereplő, akin valamifajta jellemfejlődés fedezhető fel a történet folyamán. Miután Arthdalba hurcolják a törzsét, szolgálólányként kerül Saya mellé, és tanulva a körülötte folyó eseményekből, elhatározza, hogy Saya vonzalmát kihasználva hatalomra tesz szert, és megmenti a törzsét. Kapóra jön neki a ranglétra tetejére való kapaszkodásnál, hogy kiderül, ő az istenekkel kapcsolatot tartó szent Asa klán leszármazottja! Így a törzsi sámántánc évekig tartó kitartó tanulása nem volt hiábavaló, hahaha!
A 18. részig persze nagyjából kialakul, hogy ki kivel áll
szemben, azonban nem világos, hogy a prófécia három gyermeke (Eunsom,
Saya, Tanya) milyen módon fogja magában hordozni Arthdal végzetét. És
hogy az a végzet valójában nem-e valami másnak a kezdete. Tekintettel
arra, hogy a katarzis, és vele a mindent eldöntő végső csata valószínűleg csak az írók képzeletében létezik, én nem is fogadok arra,
hogy ki fog nyertesen kijönni belőle. Egy biztos. a néző nem.
Hogy mi a francért néztem végig ezt az egészet, ha ennyi bajom van vele? Azért, mert szeretem a műfajt, és mert valójában volt potenciál ebben a sorozatban ahhoz, hogy élvezhető fantasy mesévé váljon.
