2012. május 23., szerda

Benyomások pár mostanában futó doramáról

Qilin és én összeszedtük a gondolatainkat pár áprilisi-májusi  koreai sorozatról.


FASHION KING


Mivel épp most ért véget, tulajdonképp már kialakult véleményt fogalmazhatok meg róla.
Ez a sorozat a tipikus példa arra, hogy nyugtával kell dicsérni a napot.
A „nemszeretem” drámáknak vannak fokozatai. 
Az első fok számomra az, amiről már egy résznyi betekintés után el lehet dönteni, hogy időpocsékolás. Mivel rájöttem, hogy a korai benyomásokkal csínján kell bánni a koreai sorozatoknál, nálam ebbe a kategóriába elég kevés alkotás tartozik. 
A második a skálán az a fajta, amelyikkel küzdesz, küzdesz abban a reményben, hogy „majdcsak jobb lesz”, de a közepén már látod, hogy az igyekezet merőben felesleges. 
Ám mind közül a legrosszabb az a típus, amelyikről végig azt hiszed, hogy érdemes követni, aztán a végén nem úgy csattan az ostor, ahogy elképzelted, és csak nézel, bután ki a fejedből, vagy a hajadat téped a logikátlanság és az értelmetlenség miatt.
Nahát, a Fashion King pontosan a legutóbbi kategória.
Milyen kár a sutba dobott órákért és a tehetséges színészekért! Pedig az eleje olyan jól indult, hogy alig lehetett abbahagyni. Yoo Ah In (Sungkyungkwan Scandal) és Shin Se Kyung (Tree With Deep Roots) két árván felnőtt fiatalt alakított, akiket a keserves gyermekkoron kívül a divattervezés iránti érdeklődés és tehetség is összeköt. Kaptunk melléjük egy fiatal, gazdag, következésképp rendíthetetlenül arrogáns divatcégtulajdonost (Lee Je Hoon) és az exbarátnőjét (a popbálvány Kwon Yuri). Ők játszották volna a siker útjában álló buktató szerepét az általános dorama-szabályok alapján. Furcsamód azonban a két főhős önmagában is elég jól akadályozta a saját boldogulását. Amikor egyesítették erőiket, komolyan elhittem, hogy a történet majd pozitív fordulatot vesz, már láttam, hogyan lépdelnek végig a kifutón az érvényesülés felé. Sajnos tévedtem… a 6. rész után a sorozat mindenről szólt, csak a divatról nem, a két (egyformán bunkó, akaratos és nagyratörő) férfi főszereplő egójának küzdelme uralta a terepet, amelyet csak a gyenge és határozatlan főhősnő könnypotyogtatása szakított meg néha, akivel egyébként a két ególovag ide-oda pinpongozott a történet folyamán.
Végkövetkeztetés: Nulla karakterfejlődés, logikátlan fordulatok, megkoronázva a legostobább, legértelmetlenebb befejezéssel, amit valaha koreai sorozatnál láttam. Jobb lesz gyorsan elfelejteni.

(Qilin)


ROOFTOP PRINCE


Számomra nagy erénye ennek a szériának, hogy egyenletes minőséget hoz mind hangulatában, mind színészi játékban. A történet nem veszi túlságosan igénybe az agytekervényeket, nem akar többet nyújtani annál, amit tud: könnyed kikapcsolódást. Bár azt is meg kell vallanom, hogy nem tartom különösebben átütőnek a komédia műfajában, és a humora sem épp az intellektuális fajtából való. Az alkotók elég lazán kezelték a Csoszun-korabeli udvar tagjainak alkalmazkodását a modern Szöul nyüzsgő életéhez, de becsületükre legyen mondva, elég sok lehetőséget kiaknáztak a nevettetés érdekében. És be kell látnunk, főhőseink homlokán sem gyöngyözik a veríték a szürkeállomány túlzott használatától – no de nem is ezért szeretjük őket. A színészek egytől-egyig jó munkát végeznek, még a „gonoszokat” sem tudom teljes szívből gyűlölni.

(Jackimi)


Igen, számomra külön öröm, hogy olyan sok az ismerős színész. A "Három csoszuni testőr" tökéletesen lett összeválogatva. Tüneményesen tökkelütöttek :).
 (Qilin)


THE KING 2HEARTS


Tudom, hogy rengeteg híve van a sorozatnak (Ha Ji Won-nak és Lee Seung Gi-nek nem különben) de bevallom, az első 4 rész után valahogy megakadtam. Bizonyára azért is van ez, mert sosem rajongtam igazán a politikai-katonai témákért, és itt töményen jelen van, még ha javarészt fiktív formában is vetíti elénk az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktust. 
A két főszereplő igazán aranyos együtt, még a Ha Ji Won javára fennálló jelentős korkülönbségről is el tudok feledkezni, de ez egyelőre kicsit kevés, hogy a képernyőre ragasszon, meg a párhuzamosan futó egyéb sorozatok is könnyen elterelik a figyelmemet.
Ez nem jelenti azt, hogy végképp lemondtam a sorozatról, folytatni fogom, mihelyst az összes részhez meglesznek a feliratok – jók a reakciók a neten, és megvan a bizodalmam a főszereplőkben is.

(Qilin)



LOVE RAIN


Eredetileg nem akartam belefogni, mert őszintén bevallom, nem vagyok túl lelkes Jang Geun Suk rajongó (annak ellenére, hogy majd’ minden sorozatát láttam). Aztán az is nehezítette a dolgom, hogy az első 4 rész sűrű ásítórohamokat okozott; kemény küzdelmet kellett vívnom önmagammal, hogy tújussak a langyos, őszi aranyszínben (és esőben) fürdő 70-es éveken. Nem a korszak, az egyetemi élet bemutatása, a bukósisakszerű frizurák és furi öltözékek rettentettek el, hanem a két főszereplő mélabús (vagy mondjuk inkább: bárgyú) love story-ja. Aztán szerencsére a folytatásban átlendültünk a jelenbe, és magam is meglepődtem, hogy onnantól egyszer sem éreztem késztetést, hogy átpörgessem a jeleneteket. Pedig őszintén szólva nincs benne semmi igazán fergeteges. JGS megjelenése, attitűdje egy az egyben olyan, mintha valamelyik korábbi alakításából emelte volna át; nyegle modorú, öntörvényű művészlélek, zord tekintet, kurta lófarok és fekete szemhéjtus. A főszereplő színésznő nagyon fiatalka, nem láttam még semmiben, de friss a játéka (legalábbis a 70-es évekbeli jelenetekkel összehasonlítva) a karaktere a szokványos sablonok ellenére szerethető. A cselekmény nem nevezhető pergőnek, igaz, nem is vártam tőle, elvégre ez mégiscsak egy szerelmi történet. Felfedezhetők benne tipikus fordulatok, párhuzamok, amiket már tucatszor láttunk, mégis, sikerül felszínen tartania az érdeklődésemet. Bár fogalmam sincs, hová vezet, tragédiához-e avagy happy endhez, végig fogom nézni.

 (Jackimi)


DUMMY MOMMY



Ennek a drámai történetnek alapja egy regény, elég súlyos mondanivalóval. Három generáció (anya, lánya, unokája) kapcsolatát dolgozza fel egy múltbeli tragikus esemény árnyékában. Az anya értelmi fogyatékos, akit fiatalon megerőszakolnak. Ennek eredményeként hozza világra 16 évesen a lányát, akit aztán a saját húgaként nevelnek fel. A lány, Young Joo intelligens és sikeres üzletasszonnyá válik, azonban szégyelli a gyökereit, ezért továbbra sem hajlandó anyjaként elismerni a nőt. A sors fintoraként az ő gyermeke – aki magas IQ-val megáldott matematikai tehetség – ugyanolyan megvetően bánik Young Joo-val, mint ő az édesanyjával, hiszen a szülők megromlott kapcsolatáért egyedül az anyját teszi felelőssé. Mindeközben imádattal csüng az apján, nem is sejtve, hogy az szeretőt tart.
Annak ellenére, hogy nem épp könnyed hangvételű sorozatról van szó, vannak benne egészen mulattató jelenetek is. Igaz, ezek vannak kisebbségben. Néha úgy érzem, kicsit túlzásba estek az alkotók a sok sorscsapással, amellyel a főszereplőt sújtják, amellett, hogy gyakran a sajnálatomba harag is vegyül. De mindez annak a jele, hogy az alkotók igen jól „játszanak” a nézők érzelmi húrjain, nemigen van olyan epizód, ahol leülepednének a mindenféle kavargó indulatok. Biztosra veszem, hogy sokan vannak, akik pár rész után emiatt besokallnak. Nem is igazából a cselekmény az, ami a sorozat mellett marasztal, hanem az érdekes karakterek, szóval ki fogok tartani a végéig.

 (Jackimi)


QUEEN IN HYUN'S MAN ♥♥



Végre egy sorozat, amely – időutazás ide vagy oda - üdítően eredeti. 
Végre egy sorozat, amelyiknek egyetlen másodperce sem tartalmaz töltelék-jeleneteket. 
Végre egy sorozat, ahol a főhős intelligens és jómodorú, a főhősnő pedig nem játssza meg az ártatlan naívát. 
Ja, és szerintem már most megdöntötte a rekordot, ami a csókjelenetek számát illeti. Az ember lányának van mitől olvadoznia :)
A 10. rész tájékán csak azt tudom mondani, egyetlen hibája, hogy túl rövid. A 16X45 perc úgy érzem, nem elegendő, hogy kiélvezhessen a nagyszerűségét. De ki tudja? Ha kellően sikeresnek ítélik (és nem rontják el a befejezést), talán reménykedhetünk egy második évadban is.

(Qilin)

Egyetértek. Nálam is a kedvenc. A főszereplő, Ji Hyun Woo (The Birth of the Rich) eddig is a szívem csücske volt , de most újfent bebizonyította, hogy nem kellenek szabályos, plasztikázott vonások ahhoz, hogy valaki karizmatikus legyen. Yoo In Na-t is kedvelem a Secret Garden óta, de ezzel együtt nagy meglepetés, hogy mennyi kurázsi van benne. A külseje semmit sem változott 2010 óta, de ez a szerep teljesen más, és valójában csak most bizonyította be nekem, hogy igazi színészi képességek is vannak a tarsolyában. Ők ketten olyan brilliánsan össze vannak hangolódva, hogy állítom, a sorozat sikere 50%-ban ezen a harmónián nyugszik. 
De muszáj megemlíteni, hogy emellett a főhősnő, Hee Jin menedzsere szenzációsat alakít, és a „Hallyu-sztár exbarát”, Dong Min figurája is remekül eltalált. Öntelt és egoista, de valahogy ezzel együtt szeretetreméltó, nem az a tipikus áskálódó másodhegedűs karakter. 
Imádnivaló az egész sorozat, remélem az utolsó másodpercig ilyen marad.

(Jackimi)

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Hasonlóan látom én is, mint ahogy ti írtatok a sorozatokról. A két időutazós közül egyértelmű, hogy Kim Boong-do a nyerő, Lee Gak/Yong Tae yong -al szemben. :-) Főként, hogy Yoochon néha már egy kicsit sok! A King 2 Hearts nálam is parkolópályán van, a gonosz fickó nagyon irritáló. Pedig az elején nagyon tetszett.A többi sorozatot nem láttam,így azokról nincs is véleményem.

    VálaszTörlés