SOROZATISMERTETŐ - Gaksital / Bridal Mask (Nászálarc)

dél-koreai sorozat

Készült: 2012

Részek száma: 28

Műfaj: történelmi dráma

Szereplők: Joo Won (Baker King Kim Tak Gu, Ojakgyo Brothers)

                 Park Ki Woong (Love and Marriage, Chuno, Full House Take2)

                 Jin Se Yun (Five Fingers)

                 Han Chae Ah (Oohlala Couple)

                 Jun Noh Min (Queen Seon Deok, Royal Family, Bachelor's Vegetable Store, Five Fingers)

         és sokan mások... 

1974-ben adták ki Huh Young Man képregényét Gaksital címmel, amely jó 40 évvel korábban, Korea (akkor még Csoszun) történelmének egyik legsötétebb időszakában, a japán megszállás alatt játszódik. És csaknem újabb 40 év kellett hozzá, hogy egy nagyszabású, sok szereplőt felvonultató, izgalmas sorozat formájában mi is megismerhessük ezt a történetet a tradicionális koreai menyasszony-álarc mögé bújt szabadságharcosról.

Bár én némi előítélettel kezdtem bele, mivel a legtöbb képregény-feldolgozással hadilábon állok, ez a sorozat a székhez szegezett.

Utólag el tudom képzelni, hogy az igencsak erős hazafias érzelmeket sugalló produkció a japánok körében nem vív ki túl nagy népszerűséget, hiszen nem épp kedvező fényben tünteti fel tevékenységüket a félszigeten. Viszont nézés közben egyáltalán nem gondolkodtam a történet effajta vetületein. A Gaksital üzenete szerintem ugyanis bárki számára közérthető és univerzális a világ minden pontján. Szinte minden nemzet történelmében fellelhetők hasonló vérzivataros időszakok, és mindegyiknek megvan a maga zsarnokság ellen küzdő, illegalitásba vonult hőse.

A történelmi háttérből sejthető, hogy nem egy bárányfelhős-madárcsicsergős gyermekmesével állunk szemben. Az alkotók egyáltalán nem bántak kesztyűs kézzel a szereplőkkel, így a nézőnek is bizony leplezetlenül szembe kell néznie a korszak kegyetlenségével. Tehát aki a fokozott feszültséget, az akciódús jeleneteket és az erőszak képi megjelenítését nehezen viseli, az jobban jár, ha más néznivaló után néz.

A történet főhőse Lee Kang To (Joo Won), egy koreai fiatalember, aki a Szöulban állomásozó japán birodalmi rendőrség állományában szolgál. Még felvett japán neve is van: Sato Hiroshi. Annak ellenére, hogy az apját megölték, a bátyját pedig gyakorlatilag gyengeelméjűvé tették a megszállók ütlegei és kínzásai, ő hátat fordított saját nemzetének, és elszántan üldözi a Gaksital néven elhíresült, álarcos szabadságharcost.

A legjobb barátja is japán; a rendőrkapitány kisebbik fia, Kimura Shunji (Park Ki Woong), aki tanító a helyi iskolában, és egészen jól kijön a helyi lakossággal, sőt, a koreai cirkusz egyik ifjú hölgytagja iránt gyengéd érzelmeket táplál.

Kettejük életében akkor áll be drasztikus, visszafordíthatatlan változás, amikor előbb Kang To anyja, majd a fivére is meghal – előbbinek Kimura Shunji rendőrségnél szolgáló bátyja, az utóbbinak egy tragikus véletlen folytán maga Kang To okozza a végzetét. Ekkor döbben rá a mit sem sejtő fiú, hogy az általa megszállottan üldözött Gaksital nem volt más, mint a saját testvére. A megrázó felismerés hatására számot vet az addigi életével, és úgy határoz, hogy bátyja nyomdokaiba lépve felveszi a maszkot.

Mint a magányos hősök általában, ő is kettős életet kezd élni: a világ szemében továbbra is Sato Hiroshi, aki a japán rendőrségen szolgál és a lázadó honfitársait üldözi, ha azonban a szükség úgy kívánja, fehér ruhában és maszkban torolja meg a kegyetlenkedéseket. Első dolga, hogy bosszút álljon az anyja gyilkosán, s mivel Kimura Shunji szeme láttára teszi – bár Gaksitalként –, ezzel kettejük barátságára is halálos ítéletet mond.

Innentől pedig a történet dob egy hatalmas tigrisbukfencet. Shunji szintén szakít addigi – Kang To-val ellentétben meglehetősen passzív és békés – életvitelével, rendőruniformist ölt, hogy kézre kerítse Gaksitalt. Mivel Kang To korábban ráismer az elveszett gyerekkori szerelmére, aki nem más, mint a Shunji szívének oly kedves Mok Dan (Jin Se Yun), a koreai cirkuszos lány, ez is fokozza a feszültséget kettejük között. Megkezdődik a macska-egér játszma, amely a két egykor volt barátot fokozatosan és végképp egymás ellen fordítja.

  

Hogy mi is az, ami annyira lebilincselő a történetben? Ezt nehéz lenne úgy elmondanom, hogy nem merülök bele kicsit a részletekbe, ezért a továbbiakat csak az olvassa, akit nem zavar, ha informácókat tud meg a befejezésről.

Először is itt az a sodró dinamizmus, amibe az első perctől kezdve nézőként beleszédülünk. Szinte minden rész valamilyen izgalmas pillanattal vagy dramaturgiai csavarral ér véget. Főszereplőinken túl egy sereg érdekes figura sorakozik fel – a cirkusz, a piac népe, a rendőrőrs, a helyi klub, a kormányzó rezidenciája, a földalatti ellenállás és a Kishokai nevű titkosszervezet  tagjai – utóbbiak közül legérdekesebb karakter a koreai giszengből lett japán ügynöknő, Ueno Rie (Han Chae Ah). 

A két ellentétes oldalra sodródott barát egymáshoz való viszonya pedig döbbenetesen részletes és hiteles. Ez az, ami igazán mélyen érintett és amit a Gaksital egyik nagy erősségének tartok.   

Szerencsénkre utóbbi két szerepre kiváló érzékkel választottak színészeket. Például annak, hogy Shunji hirtelen jellemváltozását nem éreztem annyira sarkítottnak, Park Ki Woong hátborzongatóan jó alakítása az oka. A színészt sosem kedveltem különösebben, de itt kivívta az elismerésemet. 

Akárcsak Joo Won, akit ugyan láttam már a Baker King Kim Tak Gu-ban, azonban annyira nem ragadott meg sem a játéka, sem a karakter. Lehet, hogy ez a szerep jobban illett hozzá, vagy azóta sokat fejlődött, de nem gondoltam volna, hogy ilyen karizmatikus is tud lenni.

A színészválasztásnál csupán egy gondom akad: a Mok Dant alakító, igencsak zöldfülű Jin Se Yun. Részben ő tehet arról, hogy a karakter sosem lépett elő a szememben valóságos, hús-vér szereplővé. Persze igaz az is, hogy az egész romantikus szál nem kap túl nagy hangsúlyt. A női főszereplő végig kicsit háttérben marad, igazi jelentősége nem abból áll, hogy romantikus érzelem célpontja legyen, mégcsak nem is az, hogy rivalizálási alapot nyújtson, sokkal inkább a jelképe annak, amit a két férfi főszereplő szeretett volna elérni – Kang To békés jövőt, Shunji feloldozást és visszatérést a régi életéhez. 

Nehéz a gyenge pontjairól beszélni ennek a történetnek, mert az események intenzitása gyakran elterelte a figyelmemet a kritizálásról. Az azért feltűnt, hogy a lendület a 19-20. rész tájékán kicsit megtört. A másik dolog, ami kicsit kevésbé hihető, hogy Gaksital olyan sokáig elkerülte a lelepleződést, és amikor mégis megtörtént, ellenfelei akkor is jó ideig mélyen hallgattak róla – de ezt annak a számlájára kell írnunk, hogy az eredetileg 24 epizódra tervezett sorozatot utólag 4 továbbival toldották meg a magas nézettségi statisztikákra való tekintettel.

Az utolsó rész az egyik legjobban átgondolt, amit eddig koreai sorozatnál láttam. És mondom ezt annak ellenére, hogy általában nem vagyok híve a túl sok áldozattal járó befejezéseknek. Ebben a drámában azonban a mondanivalóhoz méltó lezárás jutott mindenkinek. Nem feltétlenül vidám, de jelentőségteljes.

Mok Dan halálát sajnálom, leginkább Kang To miatt, mert így elveszített mindenkit, akit szeretett. Azonban ez a történet nem az egyéni boldogság eléréséről szól. Ha a lányt nem találja el Shunji golyója, akkor a japán fiatalember talán sosem szembesül a saját tettei súlyával. Hatásos az utolsó részben Ueno Rie és Shunji telefonbeszélgetése, majd a két hajdanvolt barát utolsó szembeállítása – Shunji feketében, Gaksital/Kang To fehérben -, mielőtt Shunji meghozza az egyetlen helyes döntését, amellyel egyben a másikat is feloldozza a teher alól.

A befejező képsorok egyszerre torokszorítóak és felemelőek. A gregoriánszerű aláfestő zene kíséretében Szöul utcáin végigmasíroznak a szabadságharcosok, és őket rengeteg  férfi és nő, öreg és fiatal követi fehérben, álarcot viselve, hogy bátran farkasszemet nézzenek a Japán Birodalom fegyvereseivel. És közöttük ott vonul Gaksital.

Talán ő veszített a legtöbbet, mindenkit, akit szeretett, a célja azonban nem halványult el, és többé nem egyedül kell megvívnia a harcát. Dam Sal Ri, az egyik ellenálló hasonlatával élve, bár a küzdelmed olyan hiábavalónak tűnhet, mint tojással dobálni a követ, nem szabad elfelejtened, hogy a tojás eleven, míg a kő csak egy élettelen tárgy. Egyszer a kőből homok lesz, a tojásból azonban kikel a kiscsirke és rátapos arra a homokra.

Tetszési indexem: 9/10.