2013. december 29., vasárnap

DECEMBER VÉGI DRÁMAKÖRKÉP

A decemberben (is) futó sorozatokból most hat olyan van, amibe legalább 2 rész erejéig beletekintettem. Íme az első benyomások:

Empress Ki (Ki császárné)
Csatorna: MBC
Műfaja: történelmi
Részek száma: 50
Szereplők: Ha Ji Won (Damo, Hwang Jin Yi, Secret Garden, The King 2 Hearts),  Joo Jin Mo (Punch, Bicheonmu, Queen of the Game), Ji Chang Wook (Warrior Baek Dong Su, Bachelor's Vegetable Store, Five Fingers)

A történet:
A dráma az 1300-as évekbe kalauzol bennünket, amikor Korjó és a Yüan dinasztia között mondhatni pattanásig feszült a viszony, tekintve, hogy utóbbi ki akarta terjeszteni a hatalmát szinte az egész Koreai-félszigetre. Ebben a zűrzavaros érában emelkedik ki a nyomorban sínylődő korjói nép soraiból a Sakál becenevű, amazonként nevelkedett lány, hogy kalandos módon és nem teljesen önszántából Yüan császárnéjává váljon.

Bár 50 részes, ez a kosztümös sorozat a három főszereplő miatt ott volt nálam a mindenképp nézendők listáján. A történelmi háttér ugyan szab bizonyos fajta keretet a történetnek, de amit láthatunk, javarészt fikció, és ez engem egyáltalán nem zavar, tekintve, hogy az MBC-nek sikerült egy látványos, izgalmas és a téma ellenére sokszor szórakoztató sorozatot letenni az asztalra. Az utóbbiban nagy része van Ji Chang Wook-nak, aki imádnivaló a néha toporzékoló óvodásként, máskor hormonoktól fűtött kiskamaszként viselkedő császár szerepében (remélem, nem megy át később a karaktere valami vérszomjas dúvadba). Egyébként minden szereplő zseniális, a gonoszok is. Sajna a történelem nem bánt kegyesen a szereplőkkel, ezért gyanítom, hogy a sorozat sem fog - de szerencsére ettől könnyű elvonatkoztatni, miközben az ember tűkön ülve figyeli a történéseket.


Let's Eat (Együnk!)
Csatorna: tvN
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Lee Soo Kyung (My Country Calls, Color of Woman, I Summon You, Gold!), Yoon Doo Joon (A Thousand Kisses, Iris II), Yoon So Hee, Shim Hyung Tak (Snow White, Brain, My Daughter Seo Young)

A történet:
A koreaiaknál nincs olyan sorozat, ahol epizódonként minimum egyszer ne ennék degeszre magukat a szereplők. Ez a vígjáték a címéhez méltóan élen jár a lakomázásban. A történet főszereplője a harmincas évei elején járó, elvált nő, aki egyedül él az apartmanjában, és egyáltalán nem érzi magát magányosnak. Szabadidejében általában kutyát sétáltat, zombifilmeket néz és ESZIK. Nyugodt élete azonban felborulni látszik, amikor közvetlen egymás után két új szomszédot is kap - az egyik egy lelkes fiatal lány, a másik egy biztosítási ügynök, akinek egy percre se áll be a szája. Ráadásul feltűnik a környéken egy titokzatos gyilkos is, aki csinos nőkre feni a fogát...

Ez az a sorozat, ami elé mindig jókedvvel és tele hassal ülök le. Utóbbit másnak is melegen ajánlom, különben nézés közben garantáltan korogni fog a gyomra.
Sajnos hetente csak egy részt vetítenek, viszont így biztosan kitart tavaszig. 



Miss Korea
Csatorna: MBC
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: ?
Szereplők: Lee Yeon Hee (Paradise Ranch, Ghost, Gu Family Book), Lee Sun Kyun (Coffee Prince, My Sweet Seoul, Pasta), Lee Sung Min (The Devil, Pasta, The King 2 Hearts)

A történet:
1997-ben járunk. Kim Hyung Joon kozmetikai cége a csőd szélén áll. Nagy nehezen talál egy befektetőt, de az illető csak akkor hajlandó az üzletbe invesztálni, ha Hyung Joon vállalja, hogy elindít egy jelöltet a Miss Korea versenyen, és meg is nyeri vele a kitüntető címet. A férfinek eszébe jut Oh Ji Young, aki annak idején a középiskolában a legszebb lánynak számított. A nő jelenleg egy bevásárlóközpont liftkezelőjeként dolgozik. Hyung Joon-nak csak rá kell vennie, hogy működjön vele együtt, aztán hajrá!

2 részen vagyok túl eddig, minden megerőltetés nélkül, ami azt jelenti, hogy számomra egy kellemes, nézhető sorozat egyelőre a Miss Korea. Kicsit furcsa, hogy mivel a 90-es években játszódik, nincs ott mindenkinek a kezében az elmaradhatatlan mobiltelefon. Lee Yeon Hee és Lee Sun Kyun párosa már most megnyerő, a női főszereplő karaktere pedig szimpatikus, vagány, de ugyanakkor érzékeny, és nincs benne semmi a most divatos aegyo (cukiskodó) attitűdből. Remélem, a folytatás is érdekes marad.


Pretty Man (Szépfiú)
Csatorna: KBS2
Egyéb címek: Beautiful Man, Bel Ami
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Jang Geun Suk (Beethoven Virus, You're Beautiful, Marry Me, Mary, Love Rain), IU (Dream High, You're the Best, Lee Soon Shin), Han Chae Young (Delightful Girl Choon Hyang, Only You, AD Genius Lee Tae Baek)

A történet:
Dokgo Ma Te leginkább a szépségéről híres, a nők elájulnak a gyönyörűségtől a közelében. A tipikus szomszédlány, Kim Bo-Tong szintén nem közömbös iránta - már tíz éve rajong a srácért. Egy nap felbukkan egy titokzatos, előkelő nő, Yoo Ra, aki gazdagságot ígér szépfiúnknak, ha teljesíti a küldetést, amelynek célja 10 különböző, speciális tulajdonságokkal bíró nő elcsábítása.

A Pretty Man egy képregény-adaptáció és mint ilyen, nekem már első perctől kezdve nem sok jót ígér. Ráadásul arról a szóról, hogy Bel Ami, még véletlenül sem Jang Geun Suk jut eszembe. Ennek ellenére - IU kedvéért - keresztülküzdöttem magam az első 2 részen. Meg kell mondjam, maga a történet és a karakterek is annyira erőltetettek és nevetségesek, hogy nem látom értelmét a folytatásnak.


Prime Minister and I (A miniszterelnök és én)
Csatorna: KBS2
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Lee Bum Soo (Giant, History of the Salaryman), Im Yoon Ah (Cinderella Man, Love Rain), Yoon Shi Yoon (Baker King Kim Tak Gu, Me Too, Flower!, Flower Boy Next Door), Chae Jung Ahn (Emperor of the Sea, Coffee Prince, Cain and Abel), Ryu Jin (Capital Scandal, My Country Calls, Baby-faced Beauty)

A történet:
Kwon Yul, Dél-Korea legfiatalabb miniszterelnöke 3 gyermek apja és a felesége halála óta egyedül küzd a kicsik nevelésével. A média minden lépését követi, de a családon belül sincs teljes béke: sógora mindent elkövet, hogy megfossza a posztjától. Ebben a helyzetben találkozik az elnök úr a cserfes, fiatal újságírónővel, akivel egy félreértés miatt rögtön médiabotrányba is keveredik. Az ügy addig bonyolódik, míg Kwon Yul kénytelen feleségül venni a lányt - akiből így szép lassan felelős felnőtt és gondoskodó anya válik... legalábbis ezt ígéri nekünk a történet.

A felvázolt szituáció nem épp eredeti. Friss és meglepő lenne valami olyan fordulat, ami ettől a kiszámítható vonulattól eltérítené a sztorit, de úgy tűnik, nem kell majd lerágnom a körmömet izgalmamban. Valószínű, hogy a Prime Minister and I nem akar több lenni annál, aminek látszik: könnyed, szórakoztató, helyenként megható és némi jellemfejlődést felmutató vígjáték, a szokásos szerelmi négyszöggel színesítve.

 
You Who Came From the Stars (Te aki a csillagokból jöttél)
Csatorna: SBS
Egyéb címek: You From Another Star, My Love From Another Star
Műfaja: fantasy, romantikus vígjáték
Részek száma: 20
Szereplők: Jun Ji Hyun (Happy Together), Kim Soo Hyun (Will It Snow For Christmas?, Dream High, The Moon that Embraces the Sun), Park Hae Jin (East of Eden, My Daughter Seo Young), Yoo In Na (Secret Garden, Queen In Hyun's Man, You're the Best, Lee Soon Shin)

A történet:
Min Joon 400 évvel ezelőtt egy másik világból érkezett a Földre, pontosabban a Csoszun-korabeli Koreába. Különleges tulajdonságai révén nem öregszik, az érzékszervei sokkal erősebbek az emberénél, képes teleportálásra, távmozgatásra és egyéb csodálatos dolgokra. Ugyanúgy eszik-alszik, mint az emberek, de a testnedvei - vére, nyála - nem keveredhet az övékkel. Miután az űrhajójából a Földre került, megmentette egy fiatal lány életét, akit el akartak tenni láb alól - 400 évvel később pedig találkozik egy meglehetősen rapszodikus és nehéz természetű színésznővel, akiben talán ennek a lánynak a szelleme született újjá.

Mivel szeretem a halhatatlanokról szóló történeteket, és már a Hegylakó is felvetett egy csomó izgalmas kérdést, ez a történet is alapból érdekelt. Kaptunk is sok titokzatos visszaemlékezést és utalást dolgokra, amelyek valószínűleg csak a későbbiekben fognak igazán értelmet nyerni. A karakterek - főleg az ünnepelt színésznő, Chun Song Yi, aki látszólag egy undok dög - jól kidolgozottak, Kim Soo Hyun pedig a kora ellenére nagyon érett és szuggesztív ebben a szerepben, úgyhogy mindenképp folytatásra érdemes a sorozat.


4 megjegyzés:

  1. Én a fordítással együtt nézem a You Who Came From the Stars-t. Ez legutóbb a Wild romace-nál fordult elő. Nekem eddig nagyon tetszik.
    Érdekel még az Empress ki is. de mivel 50 részes majd csak akkor fogok hozzá, ha kész a fordítás.
    Most is nagyon tetszettek a leírásaid, további kellemes ünnepeket.

    VálaszTörlés
  2. Mindig élvezettel olvasom a véleményed a sorozatokról. Jót nevettem azon, hogy a szépfiú-ról nem Jang Geun Suk jut eszedbe, hát nekem se. Én is kíváncsian várom ezeket a sorozatokat, de csak akkor állok neki nézni, ha meglesz a fordítás. Jelenleg a Secret Garden-t nézem újra, ő is a te "gyermeked", és mondhatom, még jobban tetszik, mint elsőre. Kellemes pihenést és Boldog Új Évet Kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm az ismertetőt :D
    Én most You Who Came From the Stars nézem, és imádom <3 !!
    Az Empress Ki majd én is a felírta befejezése után kezdem el!!
    Remélem az 2014 is jó sorozatokat tartogat nekünk :D :D

    B.U.É.K :D :D

    VálaszTörlés
  4. A You Came From The Stars nekem is tetszik. :) Abban is egyetértünk, hogy a Bel Ami elég erőltetett sorozat, IU meg néhol borzalmasan idegesítő. Viszont az Empress Ki-be mindenképpen bele fogok nézni, mert a Warrior Baek Dong Soo óta kedvelem Ji Chang Wook-ot. :D

    VálaszTörlés