SOROZATISMERTETŐ - Cheese in the Trap (Sajt az egérfogóban)

Készült: 2016

Részek száma: 16

Műfaj: romantikus, vígjáték, melodráma

Szereplők:
Kim Go Eun,
Park Hae Jin (You Who Came from the Stars, Dr. Stranger, Bad Guys),
Seo Kang Joon (Cunning Single Lady, Hwajung),
Lee Sung Kyung (It's Okay It's Love)

Tudom, hogy létezik már másik magyar nyelvű ismertető erről a sorozatról, de itt most szeretném a saját meglátásaimat is megosztani a blogolvasóimmal.

A Cheese in the Trap egy sikeres webtoon (webképregény) adaptációja, és mint ilyen, igen szép nézettséget produkált ahhoz képest, hogy egy kereskedelmi csatornán sugározták. Az érdekessége a dolognak, hogy úgy vágtak bele a forgatásba, hogy maga az eredeti történet még be sem fejeződött, és ez szerintem elég nehéz feladat elé állította az alkotókat – úgy kellett egy 16 részes sorozatot készíteniük, hogy az ne vetítse előre a webképregény lezárását, ugyanakkor amennyire lehet, az élőszereplős sorozat is nyújtson megoldásokat anélkül, hogy nagyon eltérne az eredeti történettől.

Hogy ez mennyire sikerült, azt döntse el mindenki a sorozat megnézése után. Én csak annyit mondhatok, jól jártam azzal, hogy nem olvastam előzetesen a webképregényt, mert így sokkal több élményt és izgalmat nyújtott a sorozat, és nem kellett folyton az összehasonlítgatás terhével küszködnöm.

A kezdet kezdetén úgy tűnik, egy nagyon is hétköznapi közegbe kerülünk egy (sok szempontból) átlagos egyetemista lány, Hong Seol szemszögéből. Üzleti menedzsment szakon tanul, ahol fellelhető a diákok minden tipikus mintapéldánya a lógós, lusta semmirekellőtől a szürke egéren keresztül a keményen küzdő ösztöndíjasig. Egy valaki van, aki kilóg a sorból, legalábbis Seol szemében – ez pedig az egy évfolyammal felette járó Yoo Jung. A srác, akit mindenki más kedves, szimpatikus embernek tart, valahogy nem az, akinek mutatja magát. Jung rájön, hogy Seol átlát a barátságos viselkedésén, és onnantól pokollá teszi a lány életét. A maga csendes, hideg, manipulatív módján eléri, hogy a többiek szemében mindig Seol kerüljön ki vesztesként a konfrontációk során. A lány már azt tervezi, hogy halaszt egy félévet, csak ne kelljen vele találkoznia az egyetemen, Jung azonban egy húzással ezt is megakadályozza, hogy a következő szemeszterben újabb taktikával áll elő.

 

Sajnálatos, hogy az izgalmas macska-egér játszma, ami majdhogynem titokban zajlik kettőjük között, csak néhány részen keresztül érvényesül. Váratlanul – vagy legalábbis a néző számára nem elég meggyőzően – kezd megváltozni Jung viselkedése a lány irányában, és mi is, akárcsak Seol, nem tudjuk eldönteni, hogy őszinte-e a romantikus érdeklődése, vagy ennek a hátterében is valami hátsó szándékot kell gyanítani.

Mindeközben új szereplők is feltűnnek a színen – a Baek testvérek, In Ho és In Ha, akik úgy tűnik, nagyon régóta ismerik Jungot és szintén átlátnak kettős természetén. Közös múltjuk részletei apránként bontakoznak ki a néző szeme előtt és egyre jobban árnyalják a kezdetben titokzatos és izgalmasan homályos képet.

Kettőjük közül In Ho az, aki inkább képes kiváltani a néző szimpátiáját. Az első benyomásra nagyszájú, hányaveti csavargó, aki a félresiklott sorsáért másokat hibáztat, azonban szép fejlődési folyamat megy végre benne, ezért éles kontrasztba állítható a testvérével, a túlvezérelt és hisztérikus In Hával, aki céltalanul, a múltban és a jelenben is másokon élősködve próbálja folytatni az életét. In Ha egyébként az a szereplő, akit a legkevésbé találok szerethetőnek az egész sorozatban.

 A Cheese in  the Trap-ben az a leginkább érdekes, hogy a realisztikus megközelítés, a hétköznapi történések közepette olyan karaktereket állít a néző elé, akiket nem lehet csak úgy egyszerűen a koreai sorozatokra jellemző kategóriákba sorolni. A női főszereplőt, Seolt kivéve, aki egyértelműen egy jólelkű, együttérző, szorgalmas diáklány, szinte az összes központi figura rendelkezik valamilyen ellentmondásossággal, ami megoszt és elgondolkodásra késztet. Legfőképpen persze Jung. Számomra az ő jelleme a legtalányosabb az egész sorozatban. Az egyik legkülönlegesebb „defektes” főhős, akivel az eddigi doramázásaim során találkoztam. A történet központi kérdése mindenki számára, beleértve Seolt is: kicsoda valójában Jung? Mit gondol, mit érez, miért cselekszik úgy, ahogy?  A magyarázatot szerintem mindenki aszerint fogja megtalálni, hogy ő maga miként tekint a világra, az emberekre, és arra, mi számít jónak és rossznak a valóságban. Van, aki fel fogja őt menteni, van, aki elítéli, és vannak olyanok is, akik Jung másságát nem akarják majd se egyik, se másik módon értékelni. 

Én az utóbbi vagyok. Nem tudok azonosulni Jung figurájával, de sokszor azon kaptam magam, hogy elégtételt érzek az „áldozatai” sorsát látva. Szerintem egyfajta magányos, önjelölt „Igazság Angyala”, aki nem képes úgy kifejezni a valódi érzéseit, illetve képtelen úgy lereagálni az őt ért sérelmeket, ahogy mint egy hétköznapi ember. Úgy gondolja, hogy aki vétkezik, annak meg kell lakolnia, ám az igazságszolgáltatás nála sohasem nyílt beavatkozás, hanem a környező emberek és események manipulációja. Mivel azonban Jung sem láthat mindent előre, a következmények sokszor kikerülnek az irányítása alól, és néha drámai hatással vannak egy másik ember életére – ami azonban látszólag semmilyen szempontból nem érinti meg. Nem érti, hogy amit tesz, az mások számára miért ijesztő, és mennyiben tér el a megszokott társadalmi normákból. Nem vagyok pszichiáter, és nem akarnék rá olyan súlyos szavakat használni, mint pszichopata vagy szociopata, ám kétségtelen, hogy érzelmi téren valahogy sérült, utat tévesztett, hathatós segítségre szoruló ember. 

Jung romantikus vonzalma Seol iránt valószínűleg abból a meggyőződéséből gyökereztethető, hogy van valami közös kettejükben. A környezetükben élő emberek jobbára csak kihasználják őket és ritkán közelednek őszinte érzésekkel. Persze később, ahogy Seol előtt fokozatosan feltárul Jung belső énje, nyilvánvalóvá válik, hasonlóságuk ellenére nagyon is különbözőek. Felmerül a kérdés, hogy a lány képes-e elfogadni ezt, illetve el kell-e fogadnia, vagy tud-e Jungra akkora pozitív hatást gyakorolni, hogy elindulhasson a gyógyulás útján. Avagy végső megoldásként útjaik elválnak-e egymástól?

Mint ahogy írtam, nem tudom, mennyire tér el a webképregény a sorozattól, de azok, akik romantikus komédiaként ültek neki a drámának, érthető módon csalódottak lehetnek. Számomra sok minden ez a történet, de vígjáték semmiképp. A romantika része sem eléggé mély és kidolgozott ahhoz, hogy a történet lelkének tekintsem.  Igaz, akadnak benne elemek, amelyek a sztenderd romkomokban fellelhetők – a hangulatot oldó mellékszereplők, szerelmi háromszög, gazdag családfők tipikus attitűdje a szegény barátnő irányába stb. Ám ezek nem hiányoznak, nélkülük is elég mondanivalót szolgáltat a történet.

Kiemelném a színészek munkáját, mert szerintem valamennyien abszolút kitettek magukért. Az In Ha-t alakító színésznő különösen – nem ismertem eddig, de nehéz lehet egy ilyen őrült figurát életre kelteni, ezért minden tiszteletem. Amennyire felháborító, idegesítő a karakter, magam is meglepődtem, hogy a végén, ha másodpercekre is, de megszántam. Ez az alakításnak köszönhető.

 

A befejezésről (vigyázat, spoiler következik, mindenki csak saját felelősségre olvassa!):

Mielőtt belekezdtem, már olvastam, hogy a sorozat vége óriási felháborodást váltott ki a nézőközösségből. Ennek megfelelően felkészültem a legrosszabbra, de nagy meglepetésemre a csalódottság elmaradt. Persze megértem az általános elégedetlenséget; a nézők többsége a tiszta, egyértelmű, félreérthetetlen lezárás (értsd: happy end) híve, és utálja, ha valamit a képzeletére bíznak. Nos, nekem nem a nyitott befejezéssel van problémám. Az olyan megoldás, amelyben Seol szerelme az egyedüli gyógyír Jung problémájára, túl rózsaszín és abszolút hiteltelen volna. Az ilyesmi kezelésére a valóságban sok idő és szakember segítsége szükséges. A sorozat utolsó része szerintem megadta az esélyt a főhőseinknek, hogy egy napon tiszta lappal, gyógyultan fogják meg újra egymás kezét, mindenki másnak pedig reményteljes, szép lezárás jutott (In Ha-hoz túl kegyes is). A gond inkább a kidolgozatlansággal van. Az utolsó pár részre a történet arányt tévesztett, és túl sok műsoridőt vesztegetett olyan dolgokra, amelyeket rövidebben is ki lehetett volna fejteni – pl. In Ho történetvonala, amelyet bár nagyon szerettem, de elvette a lehetőséget tőlünk, hogy lássuk főhősünk fokozatos, hihető érzelmi fejlődését. A gyógyulási folyamatot az utolsó részben egy nagy időugrással, filmvásznon kívül intézték el, ami szerintem nem elegáns megoldás és a nézőkkel szemben is igazságtalan. 

Összegezve: bár voltak problémáim itt-ott a történetvezetéssel, nem bántam meg, hogy végignéztem. A szokásostól eltérő, kicsit titokzatos, gondolatébresztő sorozat, ami nekem semmiképp sem romantikus, hanem lélektani szempontból nyújtott pozitív élményt.

Tetszési indexem: 8/10.