2016. október 11., kedd

OKTÓBERI DRÁMAKÖRKÉP

Drinking Solo
Csatorna: tvN
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Ha Suk Jin (Hello Miss!, Shark, D-Day), Park Ha Sun (AD Genius Lee Tae Baek, Two Weeks, 3 Days), Hwang Woo Seul Hye (I Need a Fairy, Glorious Day), Gong Myung (Hwajung, Entertainer), Key (Salamander Guru)    


A történet:
Park Ha Na koreai nyelvet tanít, állást kap egy magániskolában. Örömébe hamar üröm vegyül. A szintén itt dolgozó Jin professzor lenézően és becsmérlően nyilatkozik róla, hiszen nevesincs egyetemen végzett, szerény hallgatóságot tudhat magáénak, ellentétben a professzorral, akinek a történelemórái tömegeket vonzanak. A kétségbeesetten beilleszkedni igyekvő Ha Nát az sem vigasztalja, hogy a sztártanárt a háta mögött a kollégái az arrogáns viselkedése miatt csak Prémium Szemétnek gúnyolják.

A történet az általam nagyon kedvelt Let's Eat "licencét" követi, ezért az első néhány igen sablonos rész után abban a reményben tartottam ki, hogy többet is kapok majd egy pokróc természetű főhősnél és a lábtörlőként viselkedő partnernőjénél. Hát jelentem, megérte kitartani, mert egy tényleg szórakoztató, néhol kissé sületlen, de nagyon szerethető szereplőkkel megáldott, tanárokról és diákokról szóló sorozatot kaptam, ahol a munkahely igazi harctér, nemcsak díszletként van jelen, ráadásul beugró szerepekben a Let's Eat szereplőivel is találkozhattam.


Fantastic
Csatorna: JTBC
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Kim Hyun Joo (Marrying a Millionaire, Boys Over Flowers, Partner, Cruel Palace), Joo Sang Wook (Queen Seon Deok, Paradise Ranch, Birth of the Beauty, Masked Prosecutor), Park Shi Yun (My Girl, Coffee House, Nice Guy), Ji Soo (Angry Mom, Sassy Go Go, Page Turner, Moon Lovers)


A történet:
Lee So Hye sikeres írónő, tv-sorozatokat készít. Legújabb projektjében a népszerű színésszel, Ryu Hae Seong-gal kell együtt dolgozniaSo Hye-nek nincs pozitív véleménye a sztárról, pocsék színésznek tartja, ráadásul fasírtban is vannak, úgyhogy a közös munka nem sok jót ígér. Közben azonban egy sokkal rosszabb hírrel is szembesülnie kell: megtudja, hogy súlyos betegségben szenved és nem kedvezőek a kilátásai.

Attól eltekintve, hogy mindkét főszereplőt nagyon kedvelem, nem túl nagy örömmel fogtam bele a sorozatba, épp a betegség része miatt. Szerencsére a komoly témát sikerült pozitív hangvétellel megközelíteniük és a vígjáték nem ment át melodrámába. Amikor ezeket a sorokat írom, már csak 4 rész van hátra, így remélem, a hátralévő időben sem fognak ettől eltérni. Külön érdeme a sorozatnak, hogy a fő romantikus vonal mellett egyéb, legalább annyira izgalmas témák is hangsúlyt kapnak.


Shopping King Louis
Csatorna: MBC
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Seo In Guk (Answer Me 1997, I Remember You, Police Unit 38), Nam Ji Hyun (Queen Seon Deok, Will it Snow For Christmas?, Angel Eyes), Yoon Sang Hyun (My Fair Lady, Secret Garden, I Hear Your Voice)


A történet:
Louis gazdag örökös és nem mellesleg vásárlásmániás. Különleges képessége van felfedezni a legjobb minőségű és legdrágább luxuscikkeket, és persze meg is engedheti őket magának. Miután Franciaországból visszautazik szülőföldjére, Koreába, autóbaleset éri, melynek következtében elveszti az emlékezetét, a rokonsága pedig halottnak hiszi. Egy vidékről a fővárosba érkező fiatal lány, Bok Shil karolja fel, mert úgy tűnik, Louis-nak valami köze van az ő eltűnt testvéréhez - csak sajnos nem emlékszik rá, mikor és hogyan találkoztak. Bok Shil épp annál a marketingcégnél kap állást, amely Louis vállalatához tartozik.

Ezt a mesébe illő alapfelállást nehéz komolyan venni, ráadásul az ötlet nem is újszerű. Emellett a nagyvárosi élet dzsungelében az újszülött tudatlanságával tévelygő főszereplőink is művelnek néha hajmeresztő dolgokat. Ennek ellenére valahogy sikerül ennek a vígjátéknak eladnia magát - szerintem leginkább Seo In Guk és Nam Ji Hyun játékának köszönhető, hogy inkább viccesen esetlennek, mint bugyutának látom őket.



The K2
Csatorna: tvN
Műfaja: politikai, akció, melodráma
Részek száma: 16
Szereplők: Ji Chang Wook (Warrior Baek Dong Soo, Five Fingers, Empress Ki, Healer), Song Yoon Ah (On Air, Mama, Assembly),  Im Yoon Ah (Cinderella Man, Love Rain, Prime Minister and I),  Jo Sung Ha (Flames of Ambition, King's Family, Hwajung)


A történet:
A címszereplő, K2 speciális kiképzést kapott a seregben, és évek óta bosszút forral azok ellen, akik miatt Irakban elveszítette a kedvesét. Épp Spanyolországban tartózkodik, amikor a metróban segítséget kér tőle egy különös, mezítláb, hálóingben menekülő koreai lány. Bár megpróbál segíteni neki, a nőt végül mégis elkapják az üldözői. Évekkel később hősünk kalandos körülmények között állást kap: a következő koreai elnökválasztás jelöltjének feleségét, egy nagy hatalmú, karizmatikus hölgyet kell védenie. A First Lady házában újra találkozik a titokzatos spanyolországi lánnyal.

Nehéz pár mondatban összefoglalni, amennyi őrült dolog történt az idáig leadott 6 részben. Eseményekben és akcióban nem szenved hiányt a sorozat, viszont sok másban igen - kohézióban, karakterépítésben, logikában, az egyes elemek megfelelő adagolásában és még sorolhatnám. Az összezavarodott női nézőt még Ji Chang Wook napbarnított, kidolgozott izmainak sűrű mutogatása sem kárpótolja teljesen. A férfi nézőknek mi nyújt kárpótlást, azt elképzelni sem tudom....
 


   
  
  
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése