2018. február 22., csütörtök

JUST BETWEEN LOVERS


Alternatív cím: Rain or Shine
Készült: 2017
Részek száma: 16
Műfaj: romantikus melodráma
Szereplők:
Lee Joon Ho (Memory, Chief Kim),
Lee Ki Woo (My Shining Girl, Miss Korea, Doctors),
Kang Han Na  (Mom, Moon Lovers),
Na Moon Hee (Glorious Day, Witch's Castle, Dear My Friends)


A melodráma nem a kedvenc műfajom, de van néhány kedvenc melodrámám, és ünnepélyesen jelentem, ez a sorozat is bekerült a ritka tíz pontosok közé. 
Nem szándékoztam belekezdeni, amikor vetítették, és talán sokkal később szántam volna rá magam, ha nincs a nemzetközi oldalakon a sok dicséret. Ezért végül egyben néztem meg, miután véget ért, és így utólag, jobban is tettem, mert a vetítések közötti szünet alaposan próbára tette volna az idegrendszeremet. Szerencsére ezzel a tortúrával nem kellett szembenéznem, csak az utóhatással, mert egy időre elhalványított a szememben minden más, éppen követett sorozatot.

(Mialatt néztem, sokszor eszembe jutottak a veronai buszbaleset áldozatai és hozzátartozói, akik majdnem pont egy évvel ezelőtt néztek szembe a tragédiával. Valószínű, hogy nincs kellő mennyiségű idő, amely teljesen begyógyítaná az ilyen sebeket. Miért történt? Miért pont akkor, miért velük? Ki a felelős? Mi lett volna, ha...? És mi lesz ezek után? A Just Between Lovers szereplői éppen ezeket a kérdéseket  teszik fel, és a történet megpróbál bölcsen, érzékenyen válaszolni.)

Na de ennyi kitérő után lássuk, hogyan is indít a sorozat.
Ha Moon Soo tizenöt éves tinilány, és úgy érzi, az anyja nem szentel elég figyelmet neki a kishúga miatt, aki híres gyermekszínész. Egy alkalommal - mivel a szülők nem érnek rá - neki kell elkísérnie a testvérét egy forgatásra, és hogy ne teljen unalmasan az idő, randit beszél meg a helyszínre - egy nagy bevásárlóközpontba - a barátjával. Itt azonban váratlan tragédia történik: a hatalmas épület megroppan és néhány perc alatt romba dől, emberek százait temetve maga alá.
Maga Moon Soo a romok alatt reked, és csak az tartja benne a lelket a félelmetes, sötét, szűk helyen, hogy van egy sorstársa, egy hasonló korú fiú. Talán több nap is eltelik, mire a mentőcsapatok a környékre érnek, és Moon Soo-nak sikerül megmenekülnie. Mivel azonban közvetlenül a megmentése előtt fejsérülést szenved, nem emlékszik a részletekre, és azt sem tudja, mi történt a fiúval, akivel együtt került a törmelék fogságába. Azzal is a kórházban kell szembesülnie, hogy a kishúga halott.
Hosszú évekkel később a már felnőtt lány az anyjával egy kis női fürdőt üzemeltet. Moon Soo (Wo Jin Ah) önvádtól gyötört szülei, bár hivatalosan nem váltak el, külön élnek, mert nem bírják megemészteni a családot sújtó csapást. Moon Soo-ra szintén nyomasztóan telepedik a múlt, rémálmok gyötrik, habár próbálja nem mutatni. Egy mérnöki irodának készít épületmaketteket, és amikor a főnök felfigyel a tehetségére, szerződteti egy nagyobb projektre. A régi bevásárlóközpont helyén, a több mint 10 éve üresen álló telken ugyanis nagyszabású építkezésbe kezdenek.

Nem csak a romokat, de egyeseknek a lelkét is a végsőkig felbolygatják a megindult munkálatok. Egy fiatalember, Lee Kang Doo (Lee Joon Ho), csak azért, hogy összetörhesse a tragédia áldozatainak állított emlékművet, elszegődik éjjeliőrnek az építkezésre. Ő maga is túlélő, testi és lelki sebekkel került ki annak idején a romok közül. A katasztrófa elragadta az apját és egycsapásra tönkretette az életét. Fiatalon egyedül maradt a húgával, így hamar szembe kellett néznie az élet kemény kihívásaival. A Tejút nevű motelben éldegél, alkalmi munkákat vállal és furcsa barátai vannak: egy bordélyházi madam, egy illegális gyógyszereket áruló öregasszony és egy mentális hátránnyal küzdő fogadott fivér.


Amikor Moon Soo cégének vezetője, Seo Joo Won (Lee Ki Woo) rájön, kinek a műve a rongálás, meglepő módon nem rúgja ki Kang Doo-t, hanem megbízza, hogy tartsa nyitva a szemét a terepen és jelentse neki, ha bármilyen szabálytalanságot talál. Később pedig azt a feladatot adja, hogy Moon Soo-val közösen szerezze meg a túlélők rokonainak jóváhagyását egy új emlékmű felállításához.


Itt fonódik össze egyszer és mindenkorra Moon Soo és Kang Doo sorsa, akik ugyanazt a borzalmat élték át, ugyanúgy elveszítették a családtagjukat, és ugyanúgy - bár különbözőképpen - szenvednek a tragédia fizikai és lelki utóhatásaitól. Mintha "odafent" eldöntetett volna, hogy találkozzanak és együtt próbálják feldolgozni a múltat.


Nagyjából ennyi, amit el lehet mondani anélkül, hogy túl sokat árulnék el az eseményekből. Mivel a meseszövés tempója enged figyelmet fordítani a részletekre, mellékszereplőkre (és micsoda mellékszereplőkre!), ráadásul megpróbál kicsit meghatni, tanítani is minket, talán egyesek lassúnak, helyenként túl szomorúnak vagy lelkileg kimerítőnek tarthatják. Pedig van benne izgalom is, humor is (bár talán nem a fetrengős fajta). Ráadásul minden, amit kapunk - a zene, a rendezés, a fényképezés, az emberi kapcsolatok ábrázolása és a színészi játék is - bőven kárpótol. Az eredmény sokkal több, mint egy szimpla, könnyes-bús szerelmi történet.


Mindent és mindenkit kedveltem benne, de legfőképp a két főszereplőt. Kaptunk egy talpraesett hősnőt, aki ha kell, kamiont vezet, villanyt szerel, vagy szégyentelenül követi mindenhová az önfeláldozásból menekülő főhőst, mégsem veszít a filigrán nőiességéből. A pénztelen, aluliskolázott, hol a hitelezőkkel, hol a saját belső démonaival küzdő Kang Doo pedig valójában a leggazdagabb ember, mert - ahogy a sorozat vége felé valaki rámutat - sokan vannak, akik hajlandók áldozatot hozni érte.
Kezdéskor fogalmam sem volt, mire számíthatok színészi fronton. Mind Won Jin Ah, mind Lee Joon Ho elég kezdő a szakmában, így a játékuk alaposan - pozitívan - meglepett. Won Jin Ah olyan, mintha Soo Ae kishúga volna, nemcsak a kinézetében, de mély hangja és a tehetsége szempontjából is. Lee Joon Ho-t én csak kicsi Rainnek hívtam, mert a gesztusai, a hangja egy az egyben őt idézi. 
Mindketten 100%-ot hoztak ki magukból. Az már csak hab a tortán, hogy mellettük még felsorakozik egy csapat veterán színész is, élükön a Nagyival (Na Moon Hee), aki a legjobb beszólások és brilliáns életbölcsességek gazdag tárháza. Imádtam az öreglányt.


Mindent összegezve, ez nem egy könnyű, nyári limonádé, amely rózsaszín szemüvegen át mutatja az élet dolgait. Inkább egy szomorkás-édes téli mese - azért írom, hogy mese, mert szükséges eleme az utolsó pillanatban bekövetkező csoda, épp, mint az emlékezetes Liverpool meccsen az angoloknak a Milan elleni győzelemnél.
Értékelésem: 10/10

6 megjegyzés:

  1. Szia Jackimi! Örülök neki, hogy neked is tetszett a sorozat! Won Jin-a tényleg nagyon hasonlít Soo ae-re, kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy kire emlékeztet. A sorozat végére azonban teljesen elfelejtettem, addigra már csak Won Jin-a volt vagy inkább Moon soo!
    Én egyedül talán Joo won karakterét nem szerettem. Nem tudtam vele megbarátkozni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Bomi! Örülök, hogy írtál :)
      Igen, ez a sorozat nagy élmény volt. Én még Joo wont is kedveltem, bár főleg inkább az elején.

      Törlés
  2. Igen, Joo won a másodhegedűssége miatt soha nem nyerhette el a hősnő szívét, hiába gazdag, jóképű és iskolázott. Bármennyire is próbálkozott szegénykém. Kedvenc jelenetem, mikor Kang doo-val beszélgetnek az emlékmű további sorsáról. Amikor mindketten tudják, hogy nem csak egyszerűen az ismeretségük miatt akarja a fiú, hogy Moon soo-val dolgozhasson, az nagyon jó jelenet! Mindig mosolyognom kell rajta! Ott veszett el végleg Joo won! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ez a sorozat valóban igen szép. Köszönöm, hogy lefordítottad.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Jackimi ezt a részletes ismertetőt! Emiatt figyeltem fel rá. Jelenleg a beszerzésénél tartok. Jelentkezem,ha megnéztem.

    VálaszTörlés
  5. Szia Jackimi! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a sorira, mert nem találkoztam vele. Tetszett az eredeti sztori, a színészi alakítások és az is, hogy a csoda kivezetett a fájdalmak tengeréből.
    Nálam is 10/10, mert mindenki rászolgált a boldogságra, mi nézők is. Nagyon mélyre zuhantam volna, ha FI nem emel fel bennünket a végén.
    Köszönettel:Ir-csi.

    VálaszTörlés