2013. április 28., vasárnap

SOROZATISMERTETŐ - That Winter, the Wind Blows (Azon a télen fújt a szél)



Koreai sorozat
Készült: 2013
Részek száma: 16
Műfaj: romantikus, melodráma
Szereplők:
Jo In Sung (What Happened in Bali)
Song Hye Kyo (Full House, Worlds Within)
Kim Bum (Boys Over Flowers, Dream, Padam, Padam)
Jung Eun Ji (Answer Me 1997)
Bae Jong Ok (Worlds Within, Kim Soo Ro, Hurray for Love)
Kim Tae Woo (Dae Mul, Dummy Mommy)
Seo Hyo Rim (Sungkyungkwan Scandal, Scent of a Woman) 

Amikor a remek forgatókönyv, a lenyűgöző színészi játék, a kifogástalan rendezés és az igényes kameramunka találkozik, akkor nagyon nehéz hibákat keresni egy sorozatban. Az is igaz, hogy az ember a szórakozás kedvéért kezd bele egy történetbe, nem azért, hogy kötekedjen, de a nagyobb következetlenségek akkor is szembetűnnek, ha nem erre koncentrálunk. Nos, a That Winterrel én úgy jártam, hogy a sorozat első kétharmadában még a nagyobb hibák felett is elsiklottam volna (ha találtam volna ilyeneket), és csak az utolsó részeknél kellett elnézővé válnom vele szemben.

A történet nem eredeti: a 2002-es japán dráma, az Ai Nante Irane Yo, Natsu, majd az ebből készült koreai mozi, a Love Me Not feldolgozása. Az írónőnek (Noh Hee Kyung, akinek többek között a 2012-ben egy kábelcsatornán sikeresen leadott másik melodrámát, a Padam, Padam-ot köszönhetjük) bizonyos szempontból könnyű, más szempontból viszont igen nehéz dolga akadt, mert az adott anyagból létre kellett hoznia valamit, amire a koreai (és a világ egyéb tájairól való) néző az előzmények tudatában is kíváncsi lehet, ráadásul 16 részen keresztül.
Szerintem sikerrel járt (noha a fentebb említett műveket nem láttam).


Lássuk, miről is szól a lírai című sorozat.
Főhősünk, Oh Soo (Jo In Sung) élettörténete nem épp leányregény. Árvaházban nőtt fel, miután az anyja egy hideg téli napon egy fa alatt hagyta. Nevének második szótagja is azt jelenti: “Fa”. Később nevelőszülőkhöz került, de nem sok jóval viszonozta azt, amit kapott – kicsalta a pénzüket, rossz útra terelte a mostohatestvérét, akivel közösen aztán a szélhámosok és szerencsejátékosok léha életét kezdte élni. Nem segített az sem jó útra térnie, hogy a gyermekével várandós barátnője a szeme láttára szenvedett halálos motorbalesetet. Értelem és cél nélkül tengődik, és nem keres a miértekre magyarázatot.
Egy nap ez a kilátástalan élet mégis fordulatot vesz. Először is összefut egy vak lánnyal (Song Hye Kyo), aki a gyerekkorában elveszített bátyját keresi – egy másik Oh Soo-t, aki történetesen hősünk barátja még az árvaházi időkből és az apartmanjában is gyakori vendég. Ez a Másik Oh Soo folyton azzal dicsekszik, hogy egy mamutcég, az LG Group örököse, de persze ilyen háttér mellett senki sem hisz neki. A meséről azonban tragikus módon derül ki, hogy mégis igaz…


A világtalan húgnak, Oh Youngnak nem sikerül találkoznia a bátyjával, ám ráveszi főhősünket, hogy olvassa fel neki a levelét. Ebből kiderül, hogy a gyerekkorukban a szüleik válása miatt elszakított testvérpár még mindig törődik egymással. A levélolvasást azonban félbeszakítja egy váratlan esemény – Oh Soo-t (a szerencsejátékost) üldözni kezdik a zsaruk egy sikkasztási ügy miatt, így kénytelen menekülni, a Másik pedig épp ekkor bukkan fel, és miközben követi a barátját, halálra gázolja egy autó. Mindez pedig pár lépésnyire zajlik le attól a helytől, ahol a húga épp taxiért kiált.
Főhősünk, Oh Soo börtönbe kerül, köszönhetően a lepattintott exbarátnőjének (Seo Hyo Rim), aki egy alvilági bandafőnök babája. A nőszemély – miután a férfi szakított vele – bosszúból lelép a bandafőnök millióival, és az egész balhét Oh Soo nyakába varrja. Ez azt jelenti, hogy hiába szabadul ki a hűvösről egy év múlva, a pechsorozat követi: 100 napot kap, hogy előteremtse a pénzt – kamatokkal együtt 78 milliót – különben végeznek vele.
Mindez idő alatt megdicsőül az LG Group vállalat feje, Oh Young és az immár halott másik Oh Soo apja. Az egész cég a világtalan fiatal nőre – rajta keresztül pedig a gyámjára, Wang titkárnőre száll. Az apa még életében megbízza a család ügyvédjét, hogy kutassa fel másik gyermeke hollétét. Az ügyvéd el is megy a fiú lakására - nem tudva róla, hogy már egy éve halott – és a másik Oh Soo-t találja ott, akit szerencsésen össze is kever az örökössel. A férfi előtt, aki egész életét szélhámossággal töltötte, felcsillan a remény, hogyan szerezhetné meg a túléléséhez szükséges 78 milliót. Nincs más dolga, mint bolonddá tenni egy magányos, világtól elzártan élő, vak nőt, elhitetve vele, hogy ő a megkerült testvére. Ehhez nyújt segítséget a mostohatestvére, Jin Sung (Kim Bum), valamint volt barátnőjének húga (Jung Eun Ji).

 

Innentől kezdve nagyjából sejteni lehet, hogy milyen utat járnak be a szereplők, mégis, egyetlen perce sem volt számomra a sorozatnak, amikor unalmamban beletekertem, vagy másfelé terelődött volna a figyelmem. Köszönhető ez a nagyon szépen felépített cselekménynek, a felidézésre méltó párbeszédeknek és a részletesen, finoman kidolgozott jellemrajznak, ami alapján a két főszereplő különös, és mégis szép kapcsolata elénk tárul. Egyiküket a bár céltalan, de erős élniakarás, a másikat a halálvágy és a halálfélelem fura kettőse köti gúzsba, és pont ezáltal tudnak újat tanítani egymásnak, miközben a csalás és hazugság is megszedi a maga vámját. 


Mellettük a többi szereplő egy kissé háttérbe szorul, de van egy-két érdekes figura, aki szintén nem hétköznapi módon avatkozik az események folyásába. Az egyik ilyen Wang titkárnő, akit egészen az utolsó részig nehéz megfejteni, vagy a gazember Mu Chul, aki látszólag eladta a lelkét az ördögnek, de szintén nehéz fiatalkort és rengeteg keserűséget hordoz magában.

Ami még nagyon megfogott a karakterek mellett, a zene, és a sok hangulatos külső felvétel, valamint a drámaiságot fokozó közelképek, amelyek megmutatták a színészek arcának minden rezdülését.

A dicséretek után hasogassuk kicsit a szőrszálakat is.
Amit túlzásnak tartottam, az a főhősnőt sújtó sorscsapások száma. Úgy gondolom, az anyjától és a testvérétől való elválás, a vakság, a bizalmatlanság és a magány, valamint az ebből fakadó depresszió épp elég sajnálatra méltóvá tette, egyáltalán nem hiányzott még egy másik súlyos betegség is. A történet során kicsit belefáradtam az – amúgy érthető – halálvágyába. Valamint érdekesebb lett volna, ha – és innentől kiteszem a SPOILER táblát azoknak, akik még nem látták – a kezdeti gyanakvását Oh Soo személyazonosságát illetően nem hagyja később elhalványulni (bár kétségtelen, hogy így nem ütött volna akkorát a leleplezés).
A másik gondom a lezárás, mert jónéhány szálat elvarratlanul hagyva megint az elsietettség érzetét keltette. Az interjúkból következően az írónő egyértelműnek szánta a befejezést (és nekem is az volt), de az internetes kommentekből ítélve mégis alkalmas volt a néző összezavarására. Ha belegondolok, tényleg kétféleképpen értelmezhető annak, aki nem figyelt oda jobban az apró részletekre, és ezt csak fokozták a szürreálisan elmosódott utolsó képsorok. 

 



A legnagyobb felfedezésem a That Winter kapcsán egyértelműen Jo In Sung, aki 2005 óta most először játszik sorozatban. Nincs összehasonlítási alapom, mivel egyik filmjét és sorozatát sem láttam idáig, de erre a pasasra oda kell figyelni – nem csak a szokatlan megjelenése (Hosszúlábú Apu elbújhat mellette), de a karizmatikus játéka miatt is. Song Hye Kyo-ról mit is mondhatnék? Nagy a szakadék a Full House naív, kelekótya főhőse és a That Winterben alakított fizikailag és lelkileg is sérült, magányos örökösnője között. A kettő között csaknem egy évtized telt el, és ez meglátszik; egy jóval érettebb alakítást láthattunk a színésznőtől, aki ráadásul nem kevés időt szentelt a vakok mindennapi életének tanulmányozására a szerep kedvéért.
Tetszési indexem: 9/10.







 

5 megjegyzés:

  1. Tetszett a sorozat.és egyáltalán nem volt unalmas. A főhős férfi meg egy nagyon jó pasi ha mosolyog. Rengeteg arcát, mimikát mutatott meg magából. Hol 20 éves fiatal hol 60 éves ember meggyötörtségét, tapasztalatát volt képes megmutatni. Igazán jó volt és szívesen látnám más filmben is.

    VálaszTörlés
  2. Ez az utóbbi idők egyik legjobb sorozata, nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hááááát... Amiben biztos vagyok, hogy 9/10-et nem érdemel ez a sorozat (ha értékelni kellene akkor jóindulattal 6). Tény, hogy nézhető, de néhány dolog eléggé idegesítő volt a vége felé.


    Ami az erőssége:

    A mélyebb és negatívabb hangvétel kifejezetten üdítő a sok cuki-faktorral operáló dorama között (legalábbis egy ideig...). A színészek (főleg a történet elején) egészen hitelesen alakítanak, és kidolgozott a karakterük (bár néhol nem túl koherens a jellemük ábrázolása, ami leginkább a későbbiekben válik nagyon zavaróvá). Van karakterfejlődés, felépített a történet, és elég gazdag a háttere az egésznek. Azt hiszem elég sokáig komolyan is vehetőek a szereplők, illetve a problémáik, meg a konfliktusaik is. Sőt időnként mondanivalót is találni.


    Ami a gyengéje (ebből van több):

    Nem tudja kitölteni a 16 részt. Egy idő után (a sorozat vége felé) önismétlővé válik és csak a tömény szenvedést láthatjuk a visszaemlékezésekkel. Sajnos ezek (elsősorban) nem a szerelem keserédes érzelmi hullámai, hanem az önsajnálat dagonyái, amit a céltalan lelkizések, az idegesítő jellemgyengeség, és a "hanekemisfáj-nekedisfájjon" attitűd keretez.

    Egy idő után rohadtul idegesítő.

    Hiába minden háttértörténet, lelki és fizikai sérülés, szenvedés és fájdalom, nem áll össze az amit a képernyőn látok.

    Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy meggyötört, beteg, magányos vak nő saját negatív, destruktív érzéseit egy másik lelki sérült, szerelemtől vinnyogó-síró férfi bármilyen formában feloldhatja. Egy idő után hiteltelen, hogy a főhősnő a szerelem katarzisa helyett inkább a fájdalom katalizálására vágyik, a feloldódás és a fájdalom csillapítása helyett arra használja a másikat, hogy elmondhassa, megmutathassa, hogy ő mennyit szenved / szenvedett.

    Ez vica versa is igaz. Nem hinném, hogy egy vak nőre a babusgatással, sajnálattal és együttérzéssel lehetne hatni, vagy hogy a szépségét értékeljék, illetve hogy együtt sírjanak vele. A sorozatban állandó téma a vakság, pedig egy vaknak sokkal többet számít, hogy ne a csökkentségét éreztessék, gyámolítgassák, hanem normálisnak tekintsék, partnernek, társnak, meghallgassák a gondolatait, bevonják a normál életebe, kirántsák a "sötétségből", izgalmat, érzéki dolgokat (nem feltétlen a testiségre gondolok itt) adjanak neki.

    És akkor még a főhősnő összes többi debil, forgatókönyvbe tuszkolt hülyeségéről nem is beszéltem, mint amilyen az agydaganat, szülőtől/testvértől elszakítottság, később az árvaság, kirekesztettség, magány, a gazdagokat körülvevő "mindenki a pénzemre utazik" paranoia, stb. hadd ne soroljam. Szokásos dorama klisék, csak itt gyeplő nélkül a négyzeten...

    De vonatkoztassunk el a vakságtól, meg az összes többi konkrét sorscsapástól és nézzük mi az alapmotívum: a sorozat alapvetően azt sugalmazza, hogy a hasonlóan nehéz múltú / sérült lelkű / vagy akár fizikailag sérül emberek sokkal intenzívebb kapcsolatban lehetnek egymással, jobban összeillenek, vagy jobban megértik egymást, mert hasonlóan sok szar dolog történtek velük.

    Ami egy hülyeség.

    Nálam ez a dorama ott kopott el, hogy egy idő után pityergős kislányt csinált a férfi főszereplőből. Nem vitte végig koherensen az attitűdöt: a vagány, bon vivant, nők bálványát, aki pont a sok őt ért sz*r miatt okos, ravasz, életrevaló, és erős, mert ezek miatt volt képes túlélni, hanem egy saját múltjába omló, percenként sírós, lelkizős zombivá degradálta. Tény, hogy a szerelem sok mindenre képes, akár egy jellemet is megváltoztathat pro és kontra, odaadóvá vagy önzővé tehet, megszállottá vagy rabszolgává, de ehhez mindig kell egy partner, aki ezt hozza ki belőled, ezt teszi veled.

    Egy vak, önsajnálatban fürdő, depressziós, emó, halálvágyó kislány SOHA nem csinál egy bon vivatból síró kiskutyát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hogy megírtad a véleményedet. :-) Egész meglepődtem, általában nem találkozom ilyen részletes elemzéssel.
      Az értékelésem teljesen szubjektív, senkinek sem muszáj vele egyetértenie, sőt. Nem lenne rossz, ha mások is megírnák, ők milyennek láttak egy-egy sorozatot, mivel nem vagyunk egyformák.

      Törlés