NOVEMBERI DRÁMAKÖRKÉP

Where Stars Land

Csatorna: SBS

Műfaja: melodráma, romantikus
Részek száma: 32
Szereplők: Lee Je Hoon (Signal, Tomorrow With You),  Chae Soo Bin (Sassy, Go Go!, Strongest Deliveryman, I'm Not a Robot), Lee Dong Gun (Sweet 18, Queen For Seven Days, Sketch)

A történet:
Han Yeo Rum (Chae Soo Bin) nagy álma válik valóra, amikor a repülőtéren kezd dolgozni, "ahol a csillagok landolnak". Csakhogy hiába buzog benne a bizonyítani akarás, rendre balul sülnek el a dolgai, sokszor a kirúgás mezsgyéjére téved. Amikor áthelyezik az utasszolgálathoz, legnagyobb bosszúságára a szabálykövető mintadolgozó, Lee Soo Yun (Lee Je Hoon) mellé osztják be. Mivel tökéletesen ellentétes a természetük, eleinte nehéz kijönnie a furcsa, kevés szavú, visszahúzódó munkatárssal.

A sorozat lassan véget ér, úgyhogy a véleményem is körvonalazódik róla. A történet 99%-a a repülőtéren játszódik, az utasforgalommal járó ügyes-bajos (mondhatnám hétköznapi, de egyáltalán nem az) dolgokkal. Az első részeknél elég nehéz volt belelendülnöm, mert a főhősnő ügyetlenkedése, kirohanásai, meg a kissé túldramatizált reptéri szituációk és konfliktusok alapján azt gondoltam, nem fog kiemelkedni a hasonló jellegű doramák sorából. Szerencsére aztán a főhős titokzatos képességeivel sikerült felkelteniük az érdeklődésemet. A sztori kilengései megmaradtak, de szerencsére ellensúlynak kapunk együttérzésre érdemes emberi történeteket, szórakoztató jeleneteket és szimpatikus mellékszereplőket is. Egyedül talán Lee Dong Gun nem tartozik az utóbbiak köré. Úgy tűnik, újabban vonzzák a negatív szerepek, ami persze nem gond, hiszen remekül alakított például a Queen For Seven Days-ben is, de itt a szerepe elég egysíkúra sikeredett.

Mama Fairy and the Woodcutter

Csatorna: tvN

Műfaja: fantasy, vígjáték
Részek száma: 32
Szereplők: Moon Chae Won (Painter of the Wind, The Princess' Man, Good Doctor), Yoon Hyun Min (Falling for Innocence, Tunnel, Witch's Court),  Seo Ji Hoon (Solomon's Perjury, School 2017)  

A történet:
Egyszer egy tündér fürdőt vett egy vízesésnél, de míg a vízben tartózkodott, ruháját (vele együtt varázserejét, halhatatlanságát) ellopta és elrejtette egy favágó, ezért a tündér kénytelen volt a halandók között maradni és feleségül menni a favágóhoz. Később a férj meghalt, és mivel a tündér nem tudott visszatérni a halhatatlanok világába, azóta is a Földön várja, hogy az ura újjászülessen. Sok száz év telik el ebben a várakozásban. Amikor egyszer két látogató érkezik a távoli faluba, ahol él, egyikükben felismerni véli a favágót, ezért hogy megbizonyosodjon a gyanújáról, követi a forgalmas, modern Szöul városába.

Nem ismerem a feldolgozás alapjául szolgáló képregényt, viszont a régi népmesének, amely mind a sorozat, mind a képregény forrása, sokféle változata létezik szerte a világon, némelyikben tündér, másokban angyal vagy hableány szerepel. Bárhogy is, egy mágikus lény csetlése-botlása a mai világban mindig izgalmas lehetőségeket tartogat a nézők számára. A témából akár egy nagyon szórakoztató fantasy sorozatot is lehet kerekíteni. Sajnos egyelőre nem úgy tűnik, hogy afelé haladunk. 4 rész ment le idáig, és komolyan csak nézek ki a fejemből, mert olyan, mintha óvodásoknak készült mesefilmet néznék. A CGI hagyján, de a történet is kusza, kissé együgyű, a két férfi főszereplő pedig teljesen klisés: az egyik a jószívű cukifiú, a másik pedig teljesen ellenszenves és neurotikus. Moon Chae Won miatt adok még neki némi esélyt, de már most nehezen köt le.

Feel Good to Die / Happy if You Died

Csatorna: KBS2

Műfaja: fantasy, vígjáték
Részek száma: 32
Szereplők:  Kang Ji Hwan (Hong Gil Dong, Lie to Me, Incarnation of Money),  Baek Jin Hee (Empress Ki, Missing 9, Let's Eat 3.), Gong Myung (Entertainer, Drinking Solo). 
A történet:
Lee Doo Ra (Baek Jin Hee) egy nagyvállalat marketingosztályán dolgozik, és gyűlöli a főnökét. És nem csak ő, de az összes munkatársa. Ami nem is csoda, mert Baek Jin Sang (Kang Ji Hwan) egy arrogáns, érzéketlen, kibírhatatlan alak. Egy nap, egészen pontosan november 7-én annyira feldühíti Lee Doo Rát, hogy azt kívánja, bár patkolna el végre. Ez még aznap este be is következik, mert a főnököt elüti egy autó. Csakhogy másnap reggel a lány arra ébred, hogy újra november 7-e van...

Hát én ritkán utáltam még így főszereplőt, mint Lee Doo Ra főnökét, úgyhogy ritka jól szórakozom rajta, hogy most, a 4. rész végére már legalább féltucatnyi alkalommal nyiffant ki a lehető legváltozatosabb módokon. Szegény hősnő viszont hamar rájött, hogy kénytelen valahogy megmenteni az életét, különben a sajátja sem tud a rendes mederben folytatódni. Amire tényleg nagyon kíváncsi leszek, mert még az én fantáziámmal is nehéz elképzelni - miként lesz képes tisztességes emberi lényt formálni a bunkó és ellenszenves feletteséből?

SOROZATISMERTETŐ - Gu Family Book (Gu Családi Könyv)

Készült: 2013

Részek száma: 24

Műfaj: kosztümös fantasy, melodráma

Szereplők:

Lee Seung Ki  (Shining Inheritance, My Girlfriend is a Gumiho, The King 2 Hearts)

Bae Suzy (Dream High 1-2, BIG)

Lee Sung Jae (Poseidon, Rascal Sons)

Choi Jin Hyuk (Pasta, It's Okay, Daddy's Girl, Panda and Hedgehog)

Lee Yeon Hee (Paradise Ranch, Ghost)

Sung Joon (Lie To Me, Shut Up! Flower Boy Band, Can We Get Married?)

Jo Sung Ha (Hwang Jin Yi, Chuno, My Princess, Romance Town, Iris 2)

A Gu Family Book engem kissé az Arang és a Magisztrátus című sorozatra emlékeztetett, nem is annyira maga történet, inkább a hangulata. Műfajilag ez a sorozat is „vegyesfelvágott”, ahogyan az nagyon gyakran lenni szokott a koreai doramáknál, azonban a „mindent bele elve” valamikor működik, valamikor meg nem igazán. Itt sokkal kevésbé tudták eltalálni az egyensúlyt, mint az Arangnál, ennél fogva vegyes érzéseim voltak, miután befejeztem.

Meg sem lehet lepődni azon, hogy Lee Seung Ki kapta a sorozat főszerepét. A My Girlfriend is a Gumiho sikere után várható volt egy ilyen karakter, nem véletlen, hogy Shin Min Ah, aki a 2010-es vígjátékban partnerét, a kilencfarkú rókalányt játszotta, újra természetfeletti lény lehetett az Arangban. Egy biztos, Gu Family Book-nak köszönhetően a gumihókról (rókaszellemekről) alkotott képem némiképp tágult. Hogy a folklór része volt-e az, amit itt láthattam, vagy inkább az író képzelete tette hozzá ezeket az adalékokat, nem tudom. Mindenesetre kiderült, hogy a gumiho nemcsak nő lehet, és kilenc farkat sem visel feltétlenül.

A legenda szerint távol az emberi településektől, a hegyek és erdők mélyén, a Holdfényes Kert nevű mítikus helyen él egy viszonylag békés természetű gumiho, Gu Wol Ryung (Choi Jin Hyuk). Bár nem volna szabad beleavatkoznia az emberek életébe, ahogy erre szerzetes barátja nap mint nap figyelmezteti, egyszer mégis képtelen ellenállni a kísértésnek, amikor megpillant az erdő szélén, egy szégyenfához kikötözött fiatal nőt. A lány, Seo Hwa (Lee Yeon Hee) egy ártatlanul megvádolt nemes lánya, akit eladtak kurtizánnak. A gumiho megmenti az életét, magával viszi a Holdfényes Kertbe, ahol természetesen a két fiatal (már ha lehet ilyet mondani egy többszáz éves mítikus lényre) összemelegedik. Wol Ryung elhatározza, hogy a lány kedvéért emberré válik. Ehhez kockázatos út vezet: ki kell állnia egy 100 napos próbatételt, amely alatt megtagadja gumiho természetét. Ha ez sikerül, halandóként élhet tovább Seo Hwa mellett. Ha azonban elbukik, bosszúálló szellemmé változva ezer évig nem hagyhatja el a földet.

A sors persze nem engedi, hogy a pár sokáig békésen turbékoljon. Seo Hwa apjának gyilkosa, Jo Kwan Woong (Lee Sung Jae) nem nyugszik bele Seo Hwa eltűnésébe, megbíz egy kiváló gumihovadász hírében álló katonatisztet (Jo Sung Ha), hogy fogja el a rókaszellemet és hozza vissza a lányt. Amikor az erdőben összeütközésre kerül a sor, és Wol Ryung védelmezni akarja az asszonyát, kibújik belőle a valódi ragadozó természete és szinte mindenkit lemészárol maga körül. Sol Hwa, akinek eddig sejtelme sem volt róla, hogy az ura gumiho, halálosan megrémül és félelmében elárulja. Wol Ryung, amikor a gumihovadász kardja lesújt rá, miliárdnyi fényponttá szóródva eltűnik a levegőben.

Kilenc hónap múlva megszületik Sol Hwa félig ember-félig mítikus lény gyermeke. Az asszony a szerzetesre bízza a kicsit, ő pedig elmegy, hogy bosszút álljon minden szenvedése okozóján, Jo Kwan Woong-on. Mielőtt azonban megölhetné, őt is megállítja egy kardcsapás.

Az árván maradt gyermeket (Lee Seung Ki) egy helyi gazdag kereskedő neveli fel. Choi Kang Chi-nak nevezik, és amíg a csuklóján viselt mágikus karkötőt el nem hagyja, nem is jön rá senki, hogy örökölte apja képességeit. Innentől kezdve azonban a sors fordulatot vesz és a történelem, úgy tűnik, megismétli önmagát, mert ő is egy emberlány (Bae Suzy) kedvéért - mi másért - szeretne halandóvá válni…

Mint mondtam, elég ambivalens érzéseket váltott ki belőlem a sorozat. Olyan, mintha az eleje, a közepe és a vége három teljesen különálló történet lett volna.

Az elején az ember még érzi a potenciát. Wol Ryung és Seo Hwa tragikus szerelme megkapó, akár egy régi mese, a képi világa (bár a CG kissé gyenge) is inkább a legendák közé repíti az embert, nem beszélve a kellemes, jól összeválogatott zenékről.

Choi Kang Chi története, amely a sorozat törzsét alkotja, érdekes és aránylag összeszedett egészet alkot. Nagy erősségének tartom a humort, amit belecsempésztek, és a látványos akcióelemeket, a két főszereplő, Lee Seung Ki és Bae Suzy közös jeleneteit pedig kellemes összehangoltság jellemzi. Meg vannak persze a hibái, de a történet lendülete tovább viszi az embert.

Vigyázat! Spoiler következik!

Ha ezek után egy nézőt a befejezés nagy arculcsapásként ér, akkor nem kárhoztatom. A melodramatikus részek feleslegesek és bosszantóak, főként, mert egy csomó mindenre közben elmulasztanak választ adni. A címben szereplő tárgyról például az sem derül ki, hogy egyáltalán létezik-e.
Ennek fényében talán meglepő, de az utolsó fél órát egész szórakoztatónak találtam. Mostanában a sorozatkészítők szeretnek ilyen típusú befejezést csinálni a hasonló sorozatoknak, úgyhogy ez már nálam a valószínűleg a megszokás jele. Az biztos, hogy a vége lehetne sokkal jobb is, de el tudtam fogadni. Ami összességében jobban zavar, hogy a történet három része valahogy nem kerül egyensúlyba és nem alkot egységes egészet. Így, noha a kisebb üresjáratok ellenére sem lehet unalmasnak mondani a sorozatot, mégsincs meg benne az a plusz, amely miatt az embernek még hosszú részeken keresztül kedve támadna tovább nézni. 

Tetszési indexem: 7/10.

 

SOROZATISMERTETŐ - Arang and the Magistrate (Arang és a magisztrátus)

dél-koreai sorozat 

Készült: 2012

Részek száma: 20

Műfaj: misztikus, kosztümös vígjáték

Szereplők:  

Shin Min Ah (A Love To Kill, My Girlfriend is a Gumiho)

Lee Jun Ki (Iljimae, Time of Dog and Wolf, Hero)

Yun Woo Jin (Ojakgyo Brothers)

Kwon Oh Joong (Damo)

Yoo Seung Ho (The Legend, Operation Proposal)

A rendkívüli népszerűségnek örvendő Lee Jun Ki ezzel a sorozattal lépett be újra a doramák vérkeringésébe, miután letelt a kötelező katonai szolgálata. Több szerepajánlatot kapott (például a konkurens Faith főszerepéét), egy nyilatkozatában azonban azt mondta, azért választotta ezt a sorozatot, mert a forgatókönyv egyedinek és érdekesnek tűnt számára. Nos, szerintem is az volt, úgyhogy ez a nyitány valóban sikeresnek tekinthető.

Az Arang and the Magistrate lényegében kísértettörténet, ami egy sorozattéma kiválasztásánál kicsit maradinak tűnhet, ha belegondolunk, hogy jelenleg épp a vámpíros-erotikus-vérfarkasos „retro” kultuszát éljük. A szellemek ezzel összehasonlítva már ódivatúak és unalmasak. Másrészt viszont a koreai kosztümös sorozatok tekintetében elég visszafogott az ilyen jellegű kínálat, úgyhogy én sokkal nagyobb örömmel vettem a túlvilági kitekintést, mint a fentebb említett kultúrszörnyeket. 

Szerintem ahhoz, hogy ezt a sorozatot felhőtlenül élvezni tudja valaki, legalább kicsit szeretnie kell a fenti műfajok mindegyikét. Különben még Lee Jun Ki és Shin Min Ah kétségkívül kellemes párosítása sem fog elég nyomós okot szolgáltatni ahhoz, hogy 20 részen keresztül kitartsunk. Szerencsére én nem vagyok ellene egyiknek sem, ezért örömmel jelenthetem, hogy Arang és a magisztrátus kalandjai kellőképp lekötötték az érdeklődésemet.

Lássuk, miről is szól a történet.

Van egy isten háta mögötti település, Miryang, ahol rejtélyes módon sorra hullanak a frissen kinevezett magisztrátusok. A halálesetek azonos forgatókönyv szerint szoktak lezajlani: este még minden rendben van, másnap reggelre azonban a szerencsétlen elöljárók élettelenül hevernek a szobájuk padlóján. Bár mindenki gyanítja, hogy emögött  valamiféle túlvilági beavatkozás áll, senki sem annyira bátor, hogy közbeavatkozzon.

Ebben a városkába érkezik meg történetünk kezdetén az eltűnt édesanyja után kutató fiatalúr, Kim Eun Oh (Lee Jun Ki), valamint a szolgája, Dol Se (Kwon Oh Joong). 

Kim Eun Oh, bár első pillantásra nem sokban különbözik a többi könnyelmű nemesifjútól, különleges adománnyal bír – látja a szellemeket. Út közben természetfeletti élményben lesz része – egy sötét alak által üldözött fiatal nő kísértetével találkozik. Bár kétségbeesetten igyekszik úgy tenni, mintha észre sem venné a jelenést, később mégis meg kell osztania az éjszakai menedékét a túlvilági lénnyel, ráadásul a történetét is kénytelen végighallgatni.

Arang (Shin Min Ah) egy „szűz kísértet” vagyis egy hajadonon meghalt lány szelleme, és az ilyen teremtmények a koreai hiedelem szerint különösen ádázak és veszélyesek. Ő maga nem így gondolja, mi több, egyáltalán nem is érti, mit keres a halandó világban, mert egyáltalán nem emlékszik sem az eredeti életére, sem a nevére, sem a halálára. Csak annyit tud, hogy sikeresen megszökött a „halálangyal” fogságából, akinek a holtak országába kellett volna kísérnie. És semmi mást nem szeretne, mint megtudni, miért kellett idejekorán elbúcsúznia ettől a földi világtól. A magisztrátusokat is azért kereste fel, hogy segítséget kérjen – ő igazán nem tehet arról, hogy mind szörnyethaltak, amikor megpillantották!

Kim Eun Oh nem az a fajta fiatalember, aki túl sokat törődik mások problémáival, így Arang sorsa sem túlságosan hatja meg. Még akkor sem akar segíteni neki, amikor a kísértetlány közbenjárásával és némi erőszakkal a három helyi hivatalnok úgy dönt, őt teszi meg a következő magisztrátusnak. Csupán akkor támad fel benne az érdeklődés, amikor megpillantja Arang hajában azt a hajtűt, amit ő ajándékozott az eltűnt édesanyjának. Ez már elég nyomós ok, hogy kezdetét vegye egy természetfeletti nyomozás, amelyen keresztül epizódról epizódra bontakoznak ki a háttérben lappangó sötét igazságok.

Amit szerettem ebben a történetben, az elsősorban éppen ez: az építkező jellege, az, hogy apránként tudjuk meg, ki is voltaképp Arang, meg az a titokzatos, szomorú szemű fiatalúr (Yun Woo Jin), akire minden teliholdkor rettentő küldetés vár, és mi módon kapcsolódik a múltjuk Eun Oh-hoz, az édesanyjához, a fekete ruhás „halálangyalhoz”, sőt mi több, a Jáde Császárhoz és az Alvilág Urához, akik a mennyekből figyelik minden lépésüket. Olyan ez az egész, mint egy régi mese, amelyből érintőlegesen megismerkedhetünk a koreaiak hiedelemvilágával, a buddhizmussal kevert ódon sámánhittel is. Ezt képviselik többek között a 9 pokol, a kéregető szellemek, védő talizmánok, ősök idézése, sőt, az említés szintjén megjelenő gumiho is. Azt már kevésbé értettem, miért kutyulták bele a görög mitológiát, hiszen a halál révésze, a Sztüx folyó, meg a hátán virágokat növesztő kecske egyértelműen hellén hagyomány.

A másik, amit kiemelnék, a sorozat szokatlan hangulata – annak ellenére, hogy a misztikum és a túlvilág itt létező valóságként volt megjelenítve, és a jelenetek egy jelentős részét éjszaka vették fel, egyáltalán nem tűnt nyomasztónak, sőt, a műfajhoz mérten egészen könnyedre sikerült. Voltak benne „hagyományosan” vicces karakterek, mint például a három hivatalnok, Eun Oh túlbuzgó szolgája és a sámánlány, valamint kedvenceim, a jin és a jang egyensúlyát képviselő Jáde Császár és komor alvilági fivére. Igaz, én elviseltem volna benne még több fekete humort (mint amilyet például a nem kicsit morbid, ám annál mulatságosabb animációs alkotás, A halott menyasszony képvisel). 

Ez persze ízlésfüggő. Mint ahogy az is, hogy sokaknak hiányérzetük támadt a romantikus szál kibontását illetően. Ezzel nagyjából egyet is kell értenem, mert mind Lee Jun Ki, mind Shin Min Ah kiváló szokott lenni a drámai, érzelmes jelenetekben, és ezt jobban kiaknázhatták volna. A történet elején még lehetett érezni a „szikrákat”, például abban a jelenetben, amikor a magisztrátusnak méretet kellett vennie Arangról az új ruhához – azonban ezekből a szikrákból a sorozat végére sem lett erdőtűz. Azért, hogy elég visszafogottra sikerültek a két főszereplő közös jelenetei, szerintem inkább a koncepció, mint a színészek okolhatók, és ha így van, akkor abba bele kell nyugodni.

A történet megnyugató lezárását – szokás szerint – megint az utolsó részbe akarták belesűríteni, amiért kár volt, főleg mert a 20 epizód alatt akadtak itt-ott üresjáratok. A felesleges helyet foglaló jelenetek játékideje nagyon hiányzott a végéről. Mindezek ellenére elmondhatom, hogy ez egy kedves sorozat volt, és nem bántam meg a vele eltöltött huszonegypár órát. Színészileg is mindenki a helyén volt, nemigen akadt olyan karakter, aki túlságosan irritált volna (bár Eun Oh anyukájának arcán erősen látszottak a plasztikai beavatkozások, és néha úgy meresztgette a szemét, hogy aggódtam, nehogy kiessen a kontaktlencséje). A látványvilág és a zene ugyancsak méltó volt a sorozathoz. 
 Tetszési indexem: 8/10.

SOROZATISMERTETŐ - Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt) 1. évad

Amerikai sorozat

Készült: 2011-12

Részek száma: 22

Műfaj: fantasy

Szereplők:

Jennifer Morrison

Ginnifer Goodwin

Lana Parrilla

Josh Dallas

Jared S. Gilmore

Robert Carlyle

és sokan mások...

Úgy hozta a kedvem, hogy amerikai felségvizekre evezve belefogtam a Once Upon a Time című, relatíve friss sorozatba, amelyet csupán 2011 őszén kezdtek el vetíteni a tengerentúlon. Mivel televíziós műsorújság elvétve se nagyon téved a kezem ügyébe, csak most jöttem rá, hogy az ismertetőm milyen aktualitással bír, ugyanis az M1 műsorára tűzte a sorozatot, és ha a hír igaz, augusztus 19-től vasárnap esténként fogja vetíteni a részeket.

Nagyon bízom abban, hogy ez a különleges mesefolyam gazdasági szempontból is megtérül az illetékeseknek és nem fog osztozni jópár másik sorsában, vagyis nem ér véget kurtán-furcsán egy-két évad után. Vagy ami még rosszabb, több izgalmas szezon után úgy ellaposodik vagy elbonyolódik, hogy az ember megbánja, hogy egyáltalán belekezdett (lásd: Lost).

Egyelőre úgy tűnik, Disney-ék nem fogtak nagyon mellé, én legalábbis nem bántam meg azt a 22X45 percet, amelyet az epizódokra szántam. Természetesen fellelhetők itt-ott a szokványos, rózsaszín közhelyek, de messze nem lett annyira nyálas, mint amilyenre egyesek a „márkajelzésből” asszociálhatnának.

Az alapötlet véleményem szerint egészen eredeti, bár ennek érdekében elkerülhetetlenül együtt járt a mindenki által jól ismert gyermekmesék alapos átdolgozásával, „felnőttesítésével”. A sztori borongóssága helyenként a Harry Pottert juttatta eszembe, még akkor is, ha leszámítva az átkot és a varázslást, és a párhuzamos világokat, a kettőnek semmi köze egymáshoz.

De lássuk csak, miről is szól voltaképp a Once Upon a Time.

Az első epizód nem lacafacázik, rögtön a közepébe csap. Megismerkedhetünk Emmával (Jennifer Morrison - Dr. House), aki egy húszas évei végén járó, vagány nőszemély, külsőre talán bombázó, de természetében konok és szívós, akár egy női Terminátor. Óvadékügynökként az a dolga, hogy csalókat kerítsen kézre. Magányos életet él, nincs se kutyája, se macskája. Egy nehéz nap után becsenget hozzá egy tíz év körüli kissrác, nagy, antik külsejű mesekönyvvel a hóna alatt, és közli vele, hogy ő a fia, akit rögtön a születése után adoptált. Henry (Jared S. Gilmore) azért kereste fel vér szerinti anyját, hogy hazavigye magával az otthonába, egy vidéki kisvárosba, ahol elátkozott mesehősök élik hétköznapi emberek életét. Történetük meg van írva a mesekönyvben, és Henrynek meggyőződése, hogy az anyja az egyetlen, aki felszabadíthatja őket az átok alól. Nos, Emma természetesen az egészből csak annyit hisz el, hogy Henry az ő gyereke, és van benne annyi felelősségérzet, hogy beültesse a kocsiba, és visszavigye oda, ahonnan jött.

Az események innentől beindulnak, gyors tempóban összekapcsolódnak és forognak, akár a fogaskerekek. Emma, aki azt hitte, Henryvel való találkozása csak röpke kaland, rájön, hogy sorsa valóban összefügg a különös helység, Storybrooke (jelentése kb. Mesepatak) lakóival. Előbb csak egy éjszakára száll meg, aztán kettőre, s egy nap azon veszi észre magát, hogy elfogadja a helyi seriff helyettesi kinevezését. S bár kezdetben még hagyja magát sodortatni az árral, ám csakhamar a sarkára áll és felveszi a küzdelmet a város nagyhatalmú polgármesternőjével, Reginával, aki nem mellesleg Henry nevelőanyja.

A történet két szálon fut, mégpedig egészen sajátságos módon. Storybrooke szereplőivel való ismerkedés közben ugyanis feltárul előttünk a régi, ha úgy tetszik, valódi életük, abban a másik, csodás világban, amelyet a mágia irányít. Ahogy haladunk előre az epizódokkal, úgy lépkedünk visszafelé a múltban a távoli mesebirodalomban, és értjük meg egyre jobban, mi is történt lakóival. Találkozhatunk a Grimm-mesék szereplőivel, Hófehérkével, a királyfival, a hét törpével, Hamupipőkével, Piroskával, Jancsival és Juliskával, sőt, Pinokkióval, Szépséggel, a csodalámpa dzsinnjével és egy sereg egyéb mese hőseivel is. Henry könyvéből megismert sorsuk kicsit más, mint a klasszikus kötetekben. Hogy miként kerültek a mi világunkba, nem is sejtvén, kik voltak egykor? Az egésznek bizony az ÁTOK az oka, amelyet a Gonosz Királynő idézett rájuk, hogy megfossza őket a boldog befejezéstől.

Meg kell mondjam, a sorozat legnagyobb élménye és mozgatórugója számomra a két főármánykodó, Hófehérke mostohája (Lana Parrilla) és Rumpelstiltskin (Robert Carlyle). Hogy miért? Egyik sem az a kétdimenziós, acsargó gonosz, akinek még a csontjai is feketék. Sikerült valóban izgalmas, taktikusan gondolkodó, hús-vér figurákat csempészni a sztoriba. Engem főleg Rumpelstiltskin alakja nyűgöz le, mert kiismerhetetlen, ravasz, és csak a saját érdekeit nézi; sátáni, de gyakran humoros is. A nagy küzdelemben lászólag hol egyik, hol másik oldalra áll. Természetesen neki is megvan az indítéka, talán a legfigyelemreméltóbb mind közül, de mindenképp érdekes, hogy a germán mondák kívánságokat teljesítő gonosz törpéje köré milyen szövevényes háttérsztorit fabrikáltak.

“Minden varázslatnak ára van” hangzik el a szájából, és valóban, a 22 rész folyamán mindent és mindenkit a lekötelezettjévé tesz, miközben a teljesített kívánságokért hatalmas árat követel. Talán nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy az ÁTKOT is ő bocsájtja a Gonosz Királynő rendelkezésére.

Bár minden rész más-más mesehősre fókuszál, azért az nyilvánvaló, hogy a központi karakter mégis Hófehérke (Ginnifer Goodwin) és az ő daliás hercege (Josh Dallas), valamint Emma, akire azért hárul az átoktörő feladat, mert nem más, mint az előbbi kettő leánya. A problémát pedig az okozza, hogy Storybrooke-ban senki sem emlékszik a múltra a két főintrikuson kívül. Henry tudja az igazságot, Emma viszont nem hajlandó hinni – és amíg nem hisz benne, segíteni sem tud az átoksújtotta lakosságon.

Miközben néztem, meg kellett állapítanom, hogy bár családbarátnak készült a sorozat, feltűnően sok benne az árva gyerek, a távolra szakadt rokonok meg a csonka család. És ha már kritizálnom kell, az is feltűnt, hogy a legtöbb felnőtt szereplő meglehetősen túlkoros, főként, ha azt nézzük, hogy Storybrooke-ban állítólag megállt az idő, és senki sem öregedett az átok óta.

Nem tudom, a szinkronban milyen nevet kapnak egyes szereplők. Remélem, hogy odafigyelnek a beszélő nevekre, mert azokból akad jópár: Hófehérke a való világban Miss Blanchard (Blanche = fehér), Hamupipőke Ashley (Ash = hamu), Piroska Ruby (ruby = rubin/vörös), a Gonosz Királynő Regina (= királynő). Rumpelstiltskin nevére külön kíváncsi leszek, ő nem annyira ismerős mesehős kis hazánkban (bár némi hasonlóságot vélek felfedezni Hétszünyű Kapanyányimonyókkal :-D).  

Összességében, az első évad után azt gondolom, ez a maga nemében egy érdekfeszítő sorozat. Azt nem mondom, hogy gyerekeknek is ajánlanám 10 év alatt, de mindenképp azoknak, akik felnőtt fejjel is nyitottak a mesékre, mint például én is.

Értékelésem: 8/10.

SOROZATISMERTETŐ - The Legend (A legenda)

Dél-koreai sorozat

Alternatív cím: The Story of the First King's Four Gods, The Legend of the Four Gods

Készült: 2007

Részek száma: 24

Műfaj: történelmi, fantasy

Szereplők: Bae Yong Jun (Hotelier, Winter Sonata)
                 Yoo Seung Ho (Warrior Baek Dong Soo, Operation Proposal)
                 Lee Ji Ah (Beethoven Virus, Me Too, Flower)
                 Shim Eun Kyung (Bad Guy)
                 Moon So Ri
                 Park Eun Bin (Dream High, Operation Proposal)
                 Oh Kwang Rok (Powerful Opponents)
                 Yoon Tae Young
                 Choi Min Soo (Warrior Baek Dong Soo)
                 Park Sung Woong (Baker King Kim Tak Gu)
                 Lee Philip (Secret Garden)
és sokan mások...

Miután a The Legend mindössze 2 szavazattal maradt le a The Greatest Love mögött a sorozatismertetős szavazáson, így ez most a következő, amit kicsit részletesebben taglalok.

Ez a sorozat talán Dél-Korea történetének egyik legnagyobb költségvetésű ilyen jellegű produkciója. A nézettsége meglehetősen magas volt (ez többek között a főszereplő színész népszerűségének is köszönhető), ráadásul Koreán kívül Japánban is erős rajongótábora alakult ki. A műfaját és látványelemeit tekintve nem is csodálom. Be kell vallanom, hogy a sorozat irányába kissé elfogult vagyok, lévén hogy fantasy, és ráadásul életem 3. kosztümös dél-koreai eposza, tehát nem kell csodálkozni, ha kissé bő lére eresztem a mondanivalómat.

Az első részek magával a Legendával indítanak, így akik nincsenek annyira oda a mitologikus felvezetésekért, azok bizonyára késztetést éreznek majd, hogy már itt abbahagyják a történetet. Mégis nagy hiba volna, mert bár az indítás sok információt zúdít ránk nem épp a megszokott formában, később ezeknek mind nagy jelentőségük lesz az események megértésében.

Réges-régen (de nem egy messzi-messzi galaxisban), a világ ifjúkorában az emberiség törzsközösségekben élt a földön. Ezen törzsek leghatalmasabbika, a Tigris Törzs, a Tűz erejét uraló harcias asszony, Kajin vezetésével leigázta az egész világot.  A Mennyek Fia, Hwang-woong nem bírta nézni a háborút és a pusztítást, ezért elhozta a Földre a három nagy őselem megtestesítőjét, a Fehér Tigrist, a Kék Sárkányt és a Teknős Kígyót, hogy fenntartsa a békét. Elvette Kajintól a Tűz erejét, egy ékszerbe zárta, majd odaadta Seoh-nak, annak a nőnek, aki a Medve Törzs főnöke volt és akibe kisvártatva bele is szeretett.

Igen ám, de Kajin – akit az egyik háborús sérüléséből Hwang-woong gyógyított fel, szintén szerelmes lett a mennyei teremtménybe. Amikor rájött, hogy az az ellenségét választotta, mi több, Seoh az isten gyermekét várja, szörnyű bosszút esküdött. Megtámadta a Medve Törzset, és elrabolta Seoh csecsemőjét, hogy a gyermeken keresztül visszaszerezze a Tűz erejét. Mivel Seoh nem egyezett bele az alkuba, a gonosz némber ledobta a babát egy sziklaoromról. Habár Hwang-woong megmentette a fiát, ez már nem akadályozhatta meg a tragédiát. Seoh szörnyű haragra gerjedt és felszabadította a Tűz pusztító erejét, amelyet a Fekete Főnix testesített meg. Az őselem tombolni kezdett és teljes pusztulással fenyegette a világot.

 

Hwang-woong hiába hívta életre a másik három természeti elem hatalmát, azok képtelenek voltak megfékezni az őrjöngő Főnixet, ezért az istennek nem maradt más választása, mint szíven lőni Seoh-t, a Tűz hordozóját a Mennyei Nyíllal. Kajin ezt látva az öngyilkosságot választotta, Hwang-woong pedig megtört szívvel úgy döntött, hogy a négy őselemet négy különböző mágikus tárgyba zárja. Az emberek oltalmára bízta ezeket a jelképeket, és meghagyta nekik, hogy a négy őrző hatalom akkor fog újjáéledni, ha megszületik Goguryeo 19. királya, aki egyesíti az emberiséget.

Kétezer év telik el, és Jooshin csillaga felragyog az égen. Ezen az éjszakán azonban nem egy királyi sarj születik, hanem kettő. Az egyik Damdeok herceg, a másik Hogae, az unokafivére. Természetesen az esemény sok-sok kérdést vet fel. Melyikük vajon az igazi király a Mennyek akarata szerint? És hogyan fog rátalálni az időközben elveszett négy mágikus hatalmú tárgyra és Őrzőikre? Újabb háborúnak kell döntenie a világ sorsa felől?

A történet szerintem úgy a 3-4. rész körül kezd igazán lebilincselővé válni. Természetesen a főszereplők gyerekkorába kerülünk, és rajtuk keresztül látjuk kibontakozni az eseményeket. Sok-sok érdekes karakter sodródik mindeközben a szemünk elé, és mind valamilyen módon belekapcsolódik abba a lenyűgöző legendába, amelyet a sorozat elmesél nekünk, feszes tempóban, nagyszerű díszletek között, tetszetős látványelemekkel (persze a CG nyilván nem hollywoodi). Ráadásul a sorozat zenei albuma csodaszép és remekül eltalált, nekem az egyik kedvencem.

A szereplők:

Damdeok herceg

 

Tulajdonképpen ő Hwang-woong reinkarnációja. Értelmes és tehetséges, de az apja intelmeit észben tartva gyenge, tehetségtelen fiúnak álcázza magát az udvarban, hogy elkerülje az eltávolítására irányuló rosszindulatú kísérleteket. Az egyetlen személy, aki előtt megmutatja az igazi énjét, az Kiha, egy fiatal papnő, aki meggyógyította az apját, miután azt Damdeok saját nagynénje megmérgezte. Amikor az asszony tette kiderül, öngyilkosságot követ el, de úgy, hogy előtte a gyanút ügyesen Damdeokra terelte – ezzel a tettével pedig örökre megpecsételi Damdeok és unokafivére, Hogae barátságát is.

Később, a goguryeo-i törzsfők és az udvar minden cselszövése ellenére Damdeoknak sikerül elérnie, hogy Jooshin királyként elismerjék és megkoronázzák. Az igazi feladatok azonban ezután várnak rá – erős állammá szeretné kovácsolni a környező törzseket és államokat. Ehhez pedig előbb meg kell találnia segítőit és szövetségeseit, a Négy Őrzőt.

Sujini

Seoh reinkarnációja. Csecsemőkorában a Négy Jelkép után kutató gonosz Hwachun csapatok megölik az édesanyját, ő pedig a nővérének, Kihának köszönheti, hogy életben marad. Bár Kihát a Főnix Jelképével együtt elragadják a Hwachunok, Sujini megmenekül és a békés szerzetesi életre berendezkedett Gemoul faluba kerül. Fürge, pimasz, fiús viselkedésű kislánnyá cseperedik, akit később a nevelőapja és tanára, Hyeon Go magával visz a fővárosba. Immár felnőve itt ismerkedik meg a palotából kiszökdöső Damdeokkal, akivel törvényszerűleg jó barátságba kerül és a későbbi események során is hűségesen kitart mellette.

Kiha

Kajin újjászületett mása. Miután a Hwachunok vezetőjének befolyása alá kerül, megszervezik, hogy papnő-növendékként bejusson a palotába. Itt él hosszú ideig, és természetesen találkozása Damdeokkal kölcsönösen gyengéd érzelmek kialakulásához vezet, amely legkevésbé sem fér bele az ellenség számításaiba. Ráadásul jelenléte tovább szítja a féltékenységet Hogae-ben Damdeok iránt, hiszen a fiú úgyszintén szerelmes lesz belé.

Hogae

Damdeok unokatestvére és riválisa, szintén herceg. A történet elején nagy harcművészeti érdemekkel dicsekedő, barátságos és jókedélyű fiú, akit azonban a balsors, a féltékenység és az ambíciói rossz irányba fordítanak. Nem átall lepaktálni a Hwachun hatalmasságokkal is, hogy Damdeok vesztét okozza.

Jumuchi

Nagyerejű, nagyhangú, nagyétkű zsoldosvezér, aki csatlakozik Damdeok szövetségéhez. Nekem személyszerint nagy kedvencem, a fura fizimiskája ellenére, mert a zord arckifejezése bajtársiasságot és jó szívet leplez, ráadásul ő az egyik olyan karakter, amelyik minden jelenetbe humort csempész, amiben csak szerepel. Három alapelve van: 1. Senkit sem támad hátba, 2. Nem bánt asszonyokat és gyermekeket, 3. Ha nem tetszik a megbízó képe, nem vállalja el a feladatot. Emellett elbűvölően ügyefogyottá válik, amint olyan nő közelébe kerül, aki tetszik neki.

Hyeongo

A Geomul falu vezetője és Sujini nevelőapja. Nála van a Teknős Kígyó jelképe, egy göcsörtös fahusáng. Bár kezdetben meglehetősen könnyedén veszi az életet, Damdeok közelében rádöbben a saját felelősségére, és a király bölcs, hűséges tanácsadójává válik.

Cheoro

Gwanmi erőd ura, amely ellen Damdeok egy alkalommal ostromot vezet. Veszedelmes harcos hírében áll, hatalmas termetű és rémisztő külsejű, maszkot viselő alak. Testi torzulásának titkát csak a legközelebbi embere ismeri. 

Daejangro

Az egyik főgonosz, a Hwachunok vezetője, egy velejéig romlott, ősöreg figura, aki a mágikus erejét Kihából és a Főnix Jelképéből meríti. Minden hatalmát latba veti, hogy megszerezze a Négy Őrző hatalmát.

 

Természetesen eszem ágában sincs elárulni, hogy kik lesznek az újjászületett Őrzők, illetve, hogy mi fog történni a 24 rész végére, de annyit elárulhatok, pergős, fordulatos, harcban és ármányban gazdag eseményeknek néz elébe minden néző. Bevallom, hogy néha majd leestem a széktől a csodálkozástól, máskor rettegtem kedvenc szereplőim sorsáért, mert az alkotók nem bántak kesztyűs kézzel velük. Az egyetlen panaszom, és voltaképp ezért nem tudtam 10 pontot adni a sorozatra, hogy a végét nagyon elhamarkodták. Ez sajnos a legnagyobb hiba, ami felróható a dél-koreai szériáknál. Vagy a pénzből, vagy az időből futhattak ki, de a befejezés lezáratlannak tűnt és valamiképp magyarázatra szorult. Jobb híján természetesen kitaláltam a magam magyarázatát, de az elégedetlenség érzése azért megmaradt.

És a végére egy kis pletyka: Park Sung Woong (Jumuchi) és a Dalbi nevű szolgálónőt alakító Shin Eun Jung olyannyira összemelegedett a forgatáson, hogy 2008 őszén összeházasodtak, és mára egy kisfiú büszke szülei :-)

 Tetszési indexem: 9/10.

 Letöltési információk itt.

 

Hogy miért éppen Végtelen Történet?

"Tedd azt, amit akarsz" - Ez van írva Aurinra Michael Ende halhatatlan meseregényében, a Végtelen Történetben. Aurin az ékszer, egy jelkép, amely korlátlan mennyiségű kívánságot teljesít. Rajta két, egymás farkába harapó kígyó, egy fekete és egy fehér - ősi szimbólum, a végtelenség szimbóluma, a fekete és a fehér szín pedig tekinthető a Jin és Jang tükörképének is.
Nem véletlen, hogy ezt a nevet választottam a blogomnak, minthogy az sem véletlen, hogy máig az életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt ez a könyv. Sokan gyerekmesének tekintik, de tele van bölcsességgel, fantáziával, szimbólumokkal. Remélem, az én Végtelen Történetem is ilyen lesz.
Hogy miről fogok írni? A kedvenceimről: filmekről, sorozatokról, könyvekről, képzőművészetről.