Ezoritu a Dorama Forever oldalán publikálja a dél-koreai, illetve különböző egyéb kelet-ázsiai - tajvani, kínai, thai - sorozatokhoz készített magyar feliratait. Ezúttal ő lett az alanya a kíváncsiskodásomnak.
Ezoritu: Kedves Jackimi! Köszönöm, hogy felkértél erre az interjúra! Remélem
másokat is érdekelni fog a fordítói életem, a gondolataim, az elképzeléseim. Íme,
a kérdéseidre adott válaszaim:
Jackimi: Mikor és hogyan találkoztál először a dél-koreai sorozatokkal?
E: Én is, mint sokan mások, a Palota
ékkövén keresztül ismerkedtem meg a koreai sorozatokkal. Véletlenül láttam meg
egy epizódot a tévében, Jang Geum már orvos volt, tehát jócskán a közepénél
tartott a sorozat. Szerencsére megismételték az egészet, így az elejétől újra
néztem. Teljesen elvarázsolt.
J: Mit gondolsz, miért van ekkora
sikerük a hazájukon kívül, többek között nálunk is?
Nézel-e másfajta sorozatokat is
a dél-koreai doramákon kívül?
E: Én is nagyon sokat gondolkodtam
rajta, hogy miért is voltak rám olyan hatással az első koreai sorozataim, hogy
nem is óhajtottam rajtuk kívül mást, sem filmet, sem sorozatot, sem más
tévéműsort nézni. Arra a következtetésre jutottam, hogy olyan húrokat tudtak
megpendíteni a lelkünkben, olyan mélyre tudtak lenyúlni a szívünkbe, amire a
nyugati és az itthoni alkotások már nem voltak képesek. Az is eszembe jutott,
hogy lehet, ők is hasonlót érezhetnek, amikor európai, amerikai filmeket,
sorozatokat néznek.
Egy idő után viszont telítődtem a
koreai sorozatokkal, egyre kevesebb volt az, ami kedvemre való volt, elmúlt a
varázs. Eloszlott a rózsaszín köd, lehullt a szememről a hályog, és nagyon
kritikusan kezdtem szemlélni őket. Egyre jobban zavartak a durva, agresszív
jelenetek. Ki nem állhattam a zsarnok nagymamákat, anyósokat, a kérlelhetetlen
apákat, a munkahelyi megalázásokat. Zavart, hogy azt sugallják a nézőnek, igyál
sojut, vagy taposs rá a gázra és kezdj el száguldozni, akkor majd minden
problémád megoldódik. Amit még muszáj megemlítenem, egyre inkább zavart a sok
agyon plasztikázott színész látványa is.
Éppen azon gondolkodtam, hogy a
régebbi koreai sorozatokhoz nyúlok vissza, és azokból kezdek el fordítani az
éppen futók helyett, amikor közbeszólt a véletlen. Letöltöttem egy filmet,
amelyről azt hittem, hogy koreai, csak amikor elkezdtem nézni, akkor derült ki,
hogy hongkongi. Ha már ott volt előttem, hát adtam neki egy esélyt.
Végignéztem, tetszett, és ami a legmeglepőbb volt, a végére a kantoni nyelv sem
bántotta a fülemet. Le is fordítottam gyorsan. Kerestem még egy hongkongi
filmet, megnéztem, az is nagyon tetszett, azt is lefordítottam. Ekkor már
kapzsi lettem, sorozatot szerettem volna, találtam is egy kedvemre valót.
Imádtam, lefordítottam. Innentől kezdve nem volt megállás, eszembe sem jutott
visszatérni Koreába. Élveztem, hogy már a kantoni nyelv sem egy nagy zagyvaság
számomra, hanem abból is sok szót megértek, mint a koreaiból. Annyira jól
esett, hogy a „csak koreai romantikus vígjátékot vagyok hajlandó megnézni”, és
a „csak a koreai nyelvet bírja a fülem” állapotomból kiléptem. Hirtelen
szabadnak éreztem magam.
A hongkongi után jött vietnámi,
thai, tajvani, japán, indiai, kínai film és sorozat. De van még a tarsolyomban
maláj, szingapúri, nepáli sőt két mongol film is, már csak időt kell találnom a
lefordításukra.
A legcsodálatosabb, hogy mióta
nem koreai sorozatokat, filmeket fordítok, újra érzem azt a csodás érzést, ami
valamikor eltérített a nyugati alkotásoktól.
Egyébként nem nézek semmilyen más
sorozatot, csak amit fordítok, vagy fordítani szándékozok.
Nekem a fordítás ad örömet.
Egyszer a The Heirs-szel kivételt tettem, de nem volt jó. Sajnáltam az
elvesztegetett időt. Csak azon járt az eszem, mennyi sort lefordíthattam volna
abban az egy órában.
J: Mikor és minek a hatására
fogalmazódott meg benned, hogy szeretnél feliratokat fordítani?
Az ismeretségi körödben
tudnak-e erről a hobbidról, és ha igen, mit szólnak hozzá?
E: Először az egyik barátnőmnek, aki nem tud angolul, fejeztem be félig
vagy majdnem kész sorozatokat. Nagyon sokat. Amint belekóstoltam a fordításba,
rettentően tetszett. Ezután két sorozatot is megcsináltam, amit rajtam kívül
csak a barátnőm látott. Mikor belekezdtem az éppen futó, Gentleman’s Dignitybe,
eszembe jutott, hogy jó lenne, ha más is élvezhetné ezt az igazán remek dorámát.
Ekkor írtam Erzsinek, a Doramaforever Fansubhoz. Azóta ott vagyok. Remélem még
sokáig.
A szűk családi körömön, és két barátnőmön kívül, az égvilágon senki
sem tud arról, hogy „kettős életet” élek. A külvilág számára egy hétköznapi
tanár vagyok, amelyikből tizenkettő egy tucat. A környezetemben senki nem néz
ázsiai filmeket, én meg nem vagyok hajlandó magyarázgatni, hogy mi is az,
amiket fordítok. Azon kívül a fórumunkon eléggé kitárulkozom, többet elárulok
magamról, a gondolataimról, az érzéseimről, mint amit a nagy többség tudhat
rólam. De ezt csak úgy vagyok képes megtenni, ha ismeretlen maradok.
J: Kipróbáltad-e már, és ha még
nem, szeretnél-e valaha társsal vagy csapatban fordítani?
Van-e olyan személy a
környezetedben, akivel átnézeted a felirataidat, mielőtt publikálod?
Mikor szoktál időt szakítani a
fordításra? Vannak-e erre meghatározott napjaid vagy napszakjaid?
Elárulnád, hogy milyen
módszerrel dolgozol? Mennyi időbe telik számodra, mire elkészülsz egy epizóddal?
E: Nem tudnék csapatban dolgozni.
Számomra a fordítás egyszemélyes munka, amibe senki nem szólhat bele.
Nem lennék képes kompromisszumokat kötni, egyezkedni. Muszáj, hogy egy
sorozaton belül, minden szó, mondat, de akár elütés, hiba is a sajátom legyen.
Már három éve Andi (vandi) ellenőrzi, időzíti a felirataimat. Hálás
vagyok neki érte.
Bármikor, bármennyit képes vagyok fordítani. De csak úgy kezdek bele,
ha van legalább két órám belemélyedni. Öt-tíz percekre, fél órára nem ülök le.
A legjobban azt szeretem, ha egyben van öt-hat órám a fordításra (hétvége).
Akkor belemerülök, és csak a feliratra koncentrálok. Általában ennyi elég is,
hogy elkészüljek egy átlagos, kb. 700 soros szöveggel. Az átnézés újabb
másfél-két órát szokott igénybe venni.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindhárom gyermekem felnőtt már.
Sokat vagyok egyedül itthon. Megtehetem, hogy annyi időt töltsek a sorozataimmal,
amennyit jónak látok. A fordítás a szenvedélyem, ezért nem sajnálom tőle az
időt.
Semmilyen programot nem használtam soha. Egyszerűen megnézek 15-20
percet egy sorozat adott epizódjából, majd a feliratban, az angol helyébe,
beírom a magyarra lefordított mondatokat. Ezért is fontos, hogy minden szót,
mondatot én fordítsak le, mert így mindegyikre emlékszem. Vannak olyan részek,
amikor korábbi jelenetekre történnek visszautalások, olyanoknál ez nagyon jó
szolgálatot tesz.
Online szótárakat szoktam használni. Általában az internet nagy
segítségemre van. A May Queenbe, amiben a hajógyártásról, propellerekről,
ilyen-olyan hegesztésről stb. van szó, bele sem mertem volna kezdeni nélküle.
J: Melyik munkádra vagy a
legbüszkébb és miért?
E: Több dologra is büszke vagyok, de csak kettőt említek meg.
Amikor végre átlépve saját korlátaimat és előítéleteimet, hagytam,
hogy a nem koreai sorozatok, filmek is hatással legyenek rám, rettentő
szabadnak éreztem magam. Olyan jó érzés volt, mint mikor a gátlásaitól szabadul
meg az ember. Sokkal vállalkozóbb szellemű lettem. Bátran belevágok mindenbe,
ami érdekel. Már semmilyen nemzet, sem a nyelve nem jelent akadályt. Ez maga
után hozta, hogy egyre több műfajban is kipróbáljam magam. Kifejezetten keresem
az ínyencségeket, vállalva, hogy jóval kevesebben kíváncsiak rá, mintha
„normális” sorozatot fordítanék.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy eddig, a majdnem
három éves fordítói pályafutásom alatt 30 sorozatot, és 16 filmet
lefordítottam. Arra meg különösen, hogy a nevemhez köthető az első magyarra
lefordított thai és hongkongi sorozat.
J: Mennyire érzed fontosnak a
nézői visszajelzéseket, mennyire érdekel a fordításaid fogadtatása?
Ha most előre tekintesz az
időben, mit mondasz, 5 év múlva is fogsz még sorozatokat fordítani?
E: Imádok fórumozni, és nagyon szeretem a fórumunkon megforduló
társaimat, virtuális barátaimat. Szeretem megosztani velük a véleményemet,
gondolataimat, és nagyon jól esik, ha ők is leírják a sajátjaikat. A „termékenységemet”
ez nagyban befolyásolja. Ha nem lenne, kivel fecsegnem az éppen aktuális
sorozatomról, nem is lenne kedvem ilyen tempóban fordítani. De szerencsére
rengeteg visszajelzést kapok, ami szárnyakat ad. Remélem, sokáig szárnyalhatunk
együtt, akár öt év múlva is!
ezoritu / Rita
J: Köszönöm az interjút!
J: Köszönöm az interjút!
