FEBRUÁRI DRÁMAKÖRKÉP III.

That Winter, The Wind Blows

Csatorna: SBS

Alternatív címek: Wind Blows in the Winter
Műfaja: melodráma, romantikus
Részek száma: 16
Szereplők: Jo In Sung (Piano, What Happened In Bali?), Song Hye Kyo (Full House, Worlds Within), Kim Bum (Boys Over Flowers, Padam Padam), Jung Eun Ji (Answer to 1997)    

Ennek a sorozatnak egy teljes bejegyzés jutott, külön a többitől, egyrészt, mert egészen friss, csak a héten adták le az első részeket (egyszerre hármat is), másrészt, mert amint végére jutottam a bevezető epizódoknak, tudtam, hogy megérdemel egy külön posztot.

A történet:

Oh Soo-t még csecsemőkorában hagyta el az anyja, árvaházban nevelkedett, és felnőtt életére sem lehet túl büszke. Miután az első szerelme meghal, céltalanná válik és elég mélyre süllyed az alvilágba – csalások, nőügyek és szerencsejáték tölti ki a mindennapjait. Mindezek ellenére azért érződik, hogy nem halt még ki belőle teljesen az emberség, mivel törődik a körülötte lévő emberekkel: elhunyt barátnője húgával, valamint két legközelebbi barátjával. Közülük az egyik merő véletlenségből ugyanazt a nevet viseli, mint ő, és azzal dicsekszik, hogy egy gazdag cégtulajdonos fia, habár már szülei válása óta nem találkozott az apjával.

Senki sem hisz neki, míg egy nap Oh Soo-hoz be nem csönget a srác húga, rég elveszett testvérét keresve. A lány szemmel láthatóan gazdag, csinos – és világtalan. Azért akarja megtalálni a testvérét, mert az apjuk kómában van, és nincs egyetlen másik rokona sem, akire támaszkodhatna. A nő Oh Soo-t kéri meg, hogy olvassa fel a bátyja levelét, ám hősünk alig fejezi be az olvasást, megjelennek a rendőrök és üldözni kezdik. Kiderül, hogy egyik volt barátnője csalásért feljelentette. Az üldözés tragikusan gyorsan ér véget; miközben Oh Soo-t elfogják, az utána futó névrokonát halálra gázolja egy autó – nem messze attól a helytől, ahol húga áll az út szélén a fehér bottal, mit sem sejtve arról, hogy egyetlen testvére épp pár méterre tőle leheli ki a lelkét.

Eltelik egy év. Oh Soo kikerül a börtönből, de az élete nem térhet vissza a régi kerékvágásba, mivel a gengszter, akinek 78 millióval tartozik, megfenyegeti, hogy kinyírja, ha 100 napon belül nem fizeti vissza a pénzét. Ugyanakkor viszont felbukkan egy ügyvéd, aki a másik Oh Soo-t keresi. A névazonosságból kifolyólag az ügyvéd azt hiszi, a valódi örököst találta meg, és rá akarja venni, térjen haza a családi otthonba, hogy apja halála után támogassa a húgát. Hősünk agyából kipattan az isteni szikra. Létezik-e egyszerűbb módja, hogy röpke 3 hónap alatt előteremtse a 78 milliót, mint hogy felvegye halott barátja személyazonosságát és megszerezze helyette az örökséget? Semmi mást nem kell tennie, csak meggyőznie egy gyámoltalan, vak nőt, hogy ő az a testvér, akitől gyerekkorában elválaszották.

A hangulat sok szempontból hasonló a Padam, Padam című tavalyi melodrámához, amelynek legnagyobb erénye, hogy tartózkodik az unalomig ismert sablonoktól. Ráadásul Kim Bum is nagyon hasonló karaktert játszik mindkét sorozatban. Azonban a Padam, Padam majdnem a lomtárban landolt a gépemen az első rész után, és csak később kezdtem ráérezni a történetre (bár sosem vált szívbéli kedvenccé). A That Winter... bemutatkozása épp ellenkező hatást ért el.

A koreai sorozatokra jellemző, hogy 2-3 rész után indulnak be, itt azonban képtelen voltam megállni az első rész után, ami elég ritka, és kicsit aggasztó is. Mert mi lesz, ha később zavaró elemek kerülnek a képbe, mint például a Nice Guy esetében, ami őszintén szólva elég nagy csalódást okozott. Sőt, az I Miss You – ami már lényegesen jobban tetszett – szintén ellaposodott kicsit a vége felé. Nagyon remélem, hogy ez a sorozat nem jut arra a sorsra, mert egyelőre érzem benne a potenciált, hogy műfajában az utóbbi idők legjobbja legyen.

A dramaturgia, a tempó, az érdekes karakterek, az átgondolt, jól megírt párbeszédek és a képi megjelenítés mind odabilincseli az embert a képernyő elé. És akkor még nem is beszéltem a színészi játékról. Jo In Sung számomra teljesen új arc, soha nem láttam semmiben, de a játéka lenyűgöző, árnyalt, és a fickónak van valami különleges kisugárzása. Ezt a szerepet kívül-belül rá szabták. Song Hye Kyo ellenben régi-régi kedves ismerős, egyike azoknak a színésznőknek, akik smink nélkül is rendkívül bájosak és emellett nagyon jól áll neki ez a szerep – a gazdag, de magányos fiatal nő, akit a vaksága bizalmatlanná, sebezhetővé tesz, de ugyanakkor kifinomultabb érzékszervekkel és ösztönökkel is megáld. Tetszik, hogy a két – egyébként teljesen különböző – karakter mégis sok közös dologban osztozik, hasonló az anyátlanul megélt gyerekkoruk, mindketten óvatosak, zárkózottak és intelligensek. Rendkívül érdekes figyelni, ahogyan egyikük hátsó szándéktól vezérelve és hamis személyazonossággal, a másik gyanakvással telten, de egyszersmind kíváncsian közelít a másik felé. Hogyan tudnak hatással lenni egymás életére? Képesek vajon formálni, megváltoztatni egymás világszemléletét?

Persze mivel az egész bonyodalom alapja itt is a vagyon megszerzésére irányuló szélhámosság, sejteni lehet, hogy amikor a csalásra fény derül, az milyen érzelmi viharokhoz, áruláshoz és tragikus végkifejlethez vezet. Végül is ez egy melodráma.

A sorozatot csak ajánlani tudom, és bízom benne, hogy továbbra is tartja a színvonalat, vagyis bölcsen megírt, megindító és tartalmas marad.