2013. február 17., vasárnap

FEBRUÁRI DRÁMAKÖRKÉP III.



That Winter, The Wind Blows

Csatorna: SBS
Alternatív címek: Wind Blows in the Winter
Műfaja: melodráma, romantikus
Részek száma: 16
Szereplők: Jo In Sung (Piano, What Happened In Bali?), Song Hye Kyo (Full House, Worlds Within), Kim Bum (Boys Over Flowers, Padam Padam), Jung Eun Ji (Answer to 1997)    

Ennek a sorozatnak egy teljes bejegyzés jutott, külön a többitől, egyrészt, mert egészen friss, csak a héten adták le az első részeket (egyszerre hármat is), másrészt, mert amint végére jutottam a bevezető epizódoknak, tudtam, hogy megérdemel egy külön posztot.

A történet:
Oh Soo-t még csecsemőkorában hagyta el az anyja, árvaházban nevelkedett, és felnőtt életére sem lehet túl büszke. Miután az első szerelme meghal, céltalanná válik és elég mélyre süllyed az alvilágba – csalások, nőügyek és szerencsejáték tölti ki a mindennapjait. Mindezek ellenére azért érződik, hogy nem halt még ki belőle teljesen az emberség, mivel törődik a körülötte lévő emberekkel: elhunyt barátnője húgával, valamint két legközelebbi barátjával. Közülük az egyik merő véletlenségből ugyanazt a nevet viseli, mint ő, és azzal dicsekszik, hogy egy gazdag cégtulajdonos fia, habár már szülei válása óta nem találkozott az apjával.
Senki sem hisz neki, míg egy nap Oh Soo-hoz be nem csönget a srác húga, rég elveszett testvérét keresve. A lány szemmel láthatóan gazdag, csinos – és világtalan. Azért akarja megtalálni a testvérét, mert az apjuk kómában van, és nincs egyetlen másik rokona sem, akire támaszkodhatna. A nő Oh Soo-t kéri meg, hogy olvassa fel a bátyja levelét, ám hősünk alig fejezi be az olvasást, megjelennek a rendőrök és üldözni kezdik. Kiderül, hogy egyik volt barátnője csalásért feljelentette. Az üldözés tragikusan gyorsan ér véget; miközben Oh Soo-t elfogják, az utána futó névrokonát halálra gázolja egy autó – nem messze attól a helytől, ahol húga áll az út szélén a fehér bottal, mit sem sejtve arról, hogy egyetlen testvére épp pár méterre tőle leheli ki a lelkét.
Eltelik egy év. Oh Soo kikerül a börtönből, de az élete nem térhet vissza a régi kerékvágásba, mivel a gengszter, akinek 78 millióval tartozik, megfenyegeti, hogy kinyírja, ha 100 napon belül nem fizeti vissza a pénzét. Ugyanakkor viszont felbukkan egy ügyvéd, aki a másik Oh Soo-t keresi. A névazonosságból kifolyólag az ügyvéd azt hiszi, a valódi örököst találta meg, és rá akarja venni, térjen haza a családi otthonba, hogy apja halála után támogassa a húgát. Hősünk agyából kipattan az isteni szikra. Létezik-e egyszerűbb módja, hogy röpke 3 hónap alatt előteremtse a 78 milliót, mint hogy felvegye halott barátja személyazonosságát és megszerezze helyette az örökséget? Semmi mást nem kell tennie, csak meggyőznie egy gyámoltalan, vak nőt, hogy ő az a testvér, akitől gyerekkorában elválaszották.

A hangulat sok szempontból hasonló a Padam, Padam című tavalyi melodrámához, amelynek legnagyobb erénye, hogy tartózkodik az unalomig ismert sablonoktól. Ráadásul Kim Bum is nagyon hasonló karaktert játszik mindkét sorozatban. Azonban a Padam, Padam majdnem a lomtárban landolt a gépemen az első rész után, és csak később kezdtem ráérezni a történetre (bár sosem vált szívbéli kedvenccé). A That Winter... bemutatkozása épp ellenkező hatást ért el.
A koreai sorozatokra jellemző, hogy 2-3 rész után indulnak be, itt azonban képtelen voltam megállni az első rész után, ami elég ritka, és kicsit aggasztó is. Mert mi lesz, ha később zavaró elemek kerülnek a képbe, mint például a Nice Guy esetében, ami őszintén szólva elég nagy csalódást okozott. Sőt, az I Miss You – ami már lényegesen jobban tetszett – szintén ellaposodott kicsit a vége felé. Nagyon remélem, hogy ez a sorozat nem jut arra a sorsra, mert egyelőre érzem benne a potenciált, hogy műfajában az utóbbi idők legjobbja legyen.
A dramaturgia, a tempó, az érdekes karakterek, az átgondolt, jól megírt párbeszédek és a képi megjelenítés mind odabilincseli az embert a képernyő elé. És akkor még nem is beszéltem a színészi játékról. Jo In Sung számomra teljesen új arc, soha nem láttam semmiben, de a játéka lenyűgöző, árnyalt, és a fickónak van valami különleges kisugárzása. Ezt a szerepet kívül-belül rá szabták. Song Hye Kyo ellenben régi-régi kedves ismerős, egyike azoknak a színésznőknek, akik smink nélkül is rendkívül bájosak és emellett nagyon jól áll neki ez a szerep – a gazdag, de magányos fiatal nő, akit a vaksága bizalmatlanná, sebezhetővé tesz, de ugyanakkor kifinomultabb érzékszervekkel és ösztönökkel is megáld. Tetszik, hogy a két – egyébként teljesen különböző – karakter mégis sok közös dologban osztozik, hasonló az anyátlanul megélt gyerekkoruk, mindketten óvatosak, zárkózottak és intelligensek. Rendkívül érdekes figyelni, ahogyan egyikük hátsó szándéktól vezérelve és hamis személyazonossággal, a másik gyanakvással telten, de egyszersmind kíváncsian közelít a másik felé. Hogyan tudnak hatással lenni egymás életére? Képesek vajon formálni, megváltoztatni egymás világszemléletét?
Persze mivel az egész bonyodalom alapja itt is a vagyon megszerzésére irányuló szélhámosság, sejteni lehet, hogy amikor a csalásra fény derül, az milyen érzelmi viharokhoz, áruláshoz és tragikus végkifejlethez vezet. Végül is ez egy melodráma.
A sorozatot csak ajánlani tudom, és bízom benne, hogy továbbra is tartja a színvonalat, vagyis bölcsen megírt, megindító és tartalmas marad.


7 megjegyzés:

  1. Szia Jackimi! Mindenképpen külön posztot érdemel ez a sorozat, én is így érzem. Ezt vártam leginkább az új sorozatok közül. A képi világ tényleg látványos és minőségi. A Padam,padam-hoz való hasonlóság egyébként nem véletlen, ugyanazok az alkotók, a rendező és a forgatókönyvíró. A Worlds Within-t is ők jegyzik. Kim Bum karaktere tényleg hasonló, én bírom őt itt is, és a partnernője is aranyos, már most megkedveltem a párosukat. Jo In-sung korábbi munkái engem annyira nem győztek meg, és még van egy kis fenntartásom vele kapcsolatban, de nem rossz. Úgy érzem, a szépségével próbálják eladni a sorozatot, hatni a női szívekre! A női főszereplővel semmi gondom. Kíváncsi leszek én is, hogy mi történik, ha kiderül az igazság, hogy csak átvette a barátja szerepét, de ott van az is, ha a saját származása kiderül, akkor mi lesz. Remélem nem kell majd a végén csalódni a sorozatban.
    Jo In-sung talán legismertebb szerepe egyébként a Frozen flower című kosztümös film. A király szeretőjét alakítja benne, akitől azt a megbízást kapja, hogy ejtse teherbe a királynőt..Szóval jó kis dráma felnőtteknek. Sorozatok közül a Spring Days láttam tőle, ott még nagyon fiatal volt, valahogy nem tetszett az alakítása.
    Már várom a következő heti részeket!:-)

    VálaszTörlés
  2. Szia, Bomi!
    Érdekes, amit Jo In Sungról írsz, (mármint a külsejéről), mert szerintem pont nem az a kimondott "Flower boy" típus, amelyik most népszerű. Legalábbis itt nem. Viszont a játéka nekem határozottan tetszik.
    Én is alig várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban igazad van, hogy a karaktere nem egy "Flower boy", az ilyen típusú pasik biztos nem kerülnek ekkora bajba! Inkább a körülötte lévő körítés zavar engem egy kicsit. ( A tekintetétől elolvadnak a nők kezdetű írásokra gondolok) Harminc felett meg ne akarjon senki virágfiú lenni! A személyes előítéleteimet kell háttérbe szorítanom, hogy megkedvelhessem őt mint színészt. Azért láttam már biztató jeleket az alakításában! A sorozat végén majd kiderül, mennyire barátkozunk össze Jo In-sung és Én! :-)

      Törlés
    2. Számítok tőled egy blogbejegyzésre a végén! :-)
      Valószínűleg én is írok majd - ha tetszeni fog, akkor azért, ha meg csalódást okoz, akkor azért.

      Törlés
  3. Engem kicsit aggaszt maga a sztori. Nem olvastam utána, de én nagyon valószínűnek tartom, hogy ez a sorozat a Love Me Not című film adaptációja... A film abszolút csalódás volt, nem tetszett ahogy tálalták és félek a sorozattól. :D Bár a sorozatok általában jobbak ha a végén összehasonlítjuk a filmmel már csak azért is mert lassabban és részletesebben bontakoznak ki a szálak.

    Nekem a főszereplőkkel nincs semmi bajom, sőt, szeretem őket, főleg Song Hye Kyo-t, de a Frozen Flowers és a The Classic óta Jo In Sung is bizonyított nálam. :)
    Ha lesz felirat biztosan adok majd egy esélyt a sorozatnak.

    VálaszTörlés
  4. Jól indult, de egyre kevésbbé érdekes..valahogy nem maradt meg a kezdeti lendület, hiába halad a végkifejlet felé...kezd unalmas lenni..bár az alsó ajakpuszi azért nem semmi:)
    Nagyon szépek a közeli és a táj-felvételek is, most már tulajdonképpen csak a képek kedvéért nézem:)

    Szép a vak leány , az érintő mozdulatai..de egy sorozathoz ez kevés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezzel a véleménnyel nagyon nem tudok egyetérteni. Engem egy percig sem untat, az utóbbi idők legszívhezszólóbb sorozata - függetlenül attól, hogyan ér majd véget. A szereplők játéka is megérint.
      Természetesen ettől még mindenkinek joga van a saját véleményéhez :-)

      Törlés