2015. május 26., kedd

MÁJUSI DRÁMAKÖRKÉP

Ex-Girlfriend Club
Csatorna: tvN
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: ?
Szereplők: Song Ji Hyo (Goong, Emergency Couple), Byun Yo Han (Misaeng), Lee Yoon Ji (The King 2 Hearts, The Great Seer, Wang's Family) 
 
A történet:
A férfi főhősünk, Bang Myung Soo egy sikeres webképregény-író. Története, amelyhez a saját múltjából merít ihletet, és helyes kis állatfigurákkal kelt életre, rövid idő alatt óriási népszerűségre tesz szert. Persze vannak olyanok is, akiknek nem tetszik, történetesen a három exbarátnőjének, mert a velük való kapcsolatát kínos részletességgel tárgyalja ki benne. Amikor Kim Soo Jin, egy csőd szélén álló produkciós cég alkalmazottja felkérést kap, hogy filmadaptációt készítsen a történetből, kapásból elvállalja a feladatot. Egészen addig tart a lelkesedése, amíg rá nem jön az író személyére – ugyanis ő maga is az exbarátnők táborát gyarapítja.

Azt gondoltam a felvezetőből, hogy ez a sorozat biztosan tetszeni fog, és a netes vélemények is ezt látszottak erősíteni. De az első négy rész nem váltott ki belőlem zajos elragadtatást. Kétségtelenül vannak benne szórakoztató jelenetek, de az a gond, hogy az alkotók az összes vicsorgós, üvöltözős, hajtépéses jelenetet annak szánták, és ezekből sok van benne, az én ízlésemnek legalábbis.



Masked Prosecutor
Csatorna: KBS2
Műfaja: akció, krimi
Részek száma: 16
Szereplők: Joo Sang Wook (Queen Seon Deok, Cunning Single Lady, The Birth of a Beauty), Kim Sun Ah (My Name is Kim Sam Soon, City Hall, Scent of a Woman)

A történet:
Zorro, Batman, Superman után itt az újabb „kétéltű” szuperhős, a maszkos ügyész, aki nappal unalmas hivatali tortúrák résztvevője, éjszaka azonban álarcot – jelen esetben wrestling-jelmezt – ragad, és megbünteti azokat, akikkel törvényes úton nem lehet dűlőre jutni.

Az első részből nekem úgy tűnik, a „büntetés” jelen esetben a pépesre püfölés szinonímája. Sajnos egyelőre a folytatást nem feliratozták angolul, és ennyi alapján még nehéz megítélni, jó lesz-e ez a sorozat. A bevezető nem épp feszített tempójú, a felnőtt főszereplőkből keveset kapunk, lévén, hogy szinte az egész visszatekintés a múltba. Erről jut eszembe; miért nincs végre két olyan főhős, akiknek nincs közös előélete, hanem csak úgy összehozza őket a véletlen egy szép, derűs délelőttön? 


Producer
Csatorna: KBS2
Műfaja: dráma, vígjáték
Részek száma: 12
Szereplők: Cha Tae Hyun (Flowers for My Life, Jeon Woo Chi), Kim Soo Hyun (Dream High, The Moon that Embraces the Sun, You Who Came from the Stars), Gong Hyo Jin (Thank You, Pasta, Master's Sun, It's Okay It's Love), IU (Lee Soon Shin is the Best, Pretty Man)

A történet:

A koreai szórakoztatóipar kulisszái közé, egészen pontosan a KBS Varieté szekciójába enged bepillantást a 4 főszereplőn keresztül. Seung Chan egy zöldfülű producergyakornok, aki frissen csöppent ebbe a belterjes világba. Vele ellentétben Ye Jin és Joon Mo már veteránok a szakmában, ráadásul közös fedél alatt is laknak – persze szigorúan baráti alapon. Cindy pedig egy népszerű popénekesnő, akit tévés szereplésre kérnek fel.

Ez a dorama kicsit formabontó stílusban, valóságshow-szerűen vezet be minket a műsorkészítés háttérmunkálatai közé. Sokszor mozgó kézikamerával, futtában készült mini-interjúkon keresztül mutatja be a szereplőket. Ami nyugaton már megszokott, az valószínűleg a dél-koreaiaknak még szokatlan, ez a viszonylag alacsony nézettségi mutatókon is tetten érhető. Nekem a stílussal nincsenek komoly gondjaim, és a szereplőkkel sem. Ami miatt elég nehezen küzdöttem át magam az eddigi 4 részen, annak egyik oka az lehet, hogy nem nézek koreai vetélkedőket és show-műsorokat, így a meta hivatkozásokat és poénokat sem tudom a helyükön értékelni. A másik ok, hogy az epizódonkénti átlag 80 percet kissé soknak tartom, a végére mindig kicsit elfárasztanak a számomra érdektelen párbeszédek és jelenetek.   



Orange Marmalade
Csatorna: KBS2
Műfaja: iskolai, fantasy, romantikus
Részek száma: 12
Szereplők: Yeo Jin Goo (Iljimae, The Moon that Embraces the Sun, I Miss You), Seol Hyun (My Daughter Seo Young, Ugly Alert)


A történet:
Olyan világban játszódik, ahol a vámpírok közöttünk élnek, mint valami eltűrt, de rejtőzködni kénytelen kisebbség. Több szabályhoz is tartaniuk kell magukat annak érdekében, hogy békében élhessenek az emberekkel; az egyik legalapvetőbb, hogy nem ihatnak humán vért. Baek Ma Ri is úgy él a családjával, mint átlagpolgár, mindenki előtt titkolva a valódi mivoltát. Csakhogy amikor a fiatal lány új iskolába kerül, óhatatlanul románcba keveredik egy halandó fiúval.

Ez egy webképregény-adaptáció, vámpíros-iskolás-zenés-romantikus sorozat. Ahhoz képest, hogy a műfajából kifolyólag sem épp én vagyok a célközönség, és vérszopókról szóló sztorit utoljára az Interjú a vámpírral idejében élveztem, egész könnyedén végignéztem az első 3 részt. Igaz, a harmadikat már kicsit felhúzott szemöldökkel, mert úgy tűnik, néhány kifejtésre szoruló történetszálat túl egyszerűen elintéztek. Majd kiderül, hogy ennek van-e logikus magyarázata az elkövetkezendőkben.

Warm and Cozy
Csatorna: MBC
Műfaja: romantikus vígjáték
Részek száma: 16
Szereplők: Yoo Yun Suk (Gu Family Book, Answer Me 1994), Kang So Ra (Ugly Alert, Doctor Stranger, Misaeng), Kim Sung Oh (Secret Garden, The Night Watchman)

A történet:
Jung Joo egy átlagos, irodista lány, aki arról álmodik, hogy kávéházat nyit a festői Jeju szigetén. Végre összegyűlik a pénz, el is küldi a megbízottját, hogy gondoskodjon az adásvételről… csak a helyszínen derül ki, hogy nem egy szép fekvésű ingatlan, hanem egy használhatatlan romhalmaz tulajdonosa lett. Ráadásul a szomszéd étterem gazdája és séfje, Baek Gun Woo nem más, mint a tinédzserkori ismerőse, akibe reménytelen mód bele volt zúgva. Gun Woo mindenben Jung Joo ellentéte: gazdag, hányaveti, és kizárólag azért nyitotta az éttermét, hogy egy nőnek imponáljon vele. Egy félreértés eredményeként, és mert a családja megvonja tőle anyagi támogatását, Gun Woo élethosszig tartó bérleti joggal átadja Jung Joo-nak az éttermet.

Sokan panaszkodnak arra, hogy ez a sorozat stílusában egyáltalán nem illeszkedik a Hong írópáros korábbi munkáihoz. Ezzel azért vitába szállnék, mert a szokásos klisék itt is jelentkeznek: a gazdag, tapló pasi – szegény lány párost jóravaló másodpasi és utálatos női rivális egészíti ki szerelmi négyszöggé. Félreértések is vannak, meg kényszerű egy fedél alatt lakás, sőt egy lehetséges születési titok is ott lebeg a levegőben – bár ne legyen igazam! Ennek ellenére Jeju csodás természeti környezete és a történet napfényes hangulata engedékenységre bír, én kifejezetten élveztem az eddig lement részeket.


Who Are You - School 2015
Csatorna: KBS2
Műfaja: iskolai, dráma, romantikus
Részek száma: 16
Szereplők: Kim So Hyun (King of Baking, Kim Tak Gu, The Moon that Embraces the Sun, Rooftop Prince, The Strange Housekeeper), Nam Joo Hyuk (Surplus Princess), Yook Sung Jae (The Heirs, Plus Nine Boys), Lee Pil Mo (Kim Soo Ro, Emergency Couple, Pinocchio)

A történet:
Egy árva ikerpár gyerekkorában elszakad egymástól. Eun Byul-t egy tehetős hölgy örökbe fogadja, Eun Bi a szeretetotthonban marad és éli az árvák kirekesztett életét, kiszolgáltatva az iskolai bántalmazásoknak. Bár tartják a kapcsolatot, csak középiskolás korukban kerülnek újra közelebb egymáshoz fizikailag, amikor Eun Byul osztálya kirándulásra megy abba a városba, ahol Eun Bi él. Egy baljós, titokzatos eseményekkel teli éjszakát követően Eun Byul eltűnik, és kétségbeesett édesanyja csak napokkal később talál rá a helyi kórházban. Az emlékezetkiesésben szenvedő lány a saját nevére sem emlékszik, nemhogy arra, mi történt vele az eltűnése után. A gyógyulási folyamat része, hogy vissza kell valahogy illeszkednie az otthonába, az iskolai közösségbe, a mindennapokba. Csakhogy a lassan visszaszivárgó emlékképek egy teljesen másfajta életről árulkodnak…

Mostanában újra a doramakészítők érdeklődésének középpontjába került a középiskolai bántalmazások témaköre. Először az Angry Mom boncolgatta a témát és nőtte ki magát megrázó történetté, most pedig a School 2015 is ehhez a témához nyúlt, bár másféle hangvétellel, de ugyanolyan elgondolkodtató módon. Jelentős különbség a School-sorozat előző részével, a School 2013-mal szemben, hogy itt ráadásul bejön a képbe egy – vagy inkább kettő – rejtély, amely bonyolítja az iskolai abúzus kérdését. Bár az ikrekkel/hasonmásokkal és felcserélt személyiségekkel operáló alaptéma egyáltalán nem számít újnak, ez a sorozat feszült, izgalmas tempót, valamint sok találgatást és fejtörést is kínál a nézőnek. A fiatal szereplők pedig igen tehetségesek. A jelenlegi kínálatból talán a School 2015 az, amelynek leginkább várom a folytatásait.  


5 megjegyzés:

  1. Szia! A Who are you: School 2015 c. doramához ki készít feliratot, és mennyire halad vele? Az első részt láttam, és nagyon szeretném folytatni, mert az első rész eddig elég érdekesre sikeredett. Előre is köszi a segítségedet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudok róla, hogy bárki bevállalta volna a fordítást.

      Törlés
    2. Szia!

      Elnézést, nem tudom, hogy ezt közzé tehetem-e itt, de gondoltam megosztom veletek, mert én is sokàig kerestem a Who are you feliratàt és itt megtalàltam: https://m.facebook.com/notes/sapphire-fansub/school-2015-who-are-you-magyar-feliratos-r%C3%A9szek/688180581326210/?refid=17&_ft_=top_level_post_id.688180581326210 Örülök, hogy van aki elkezdte fordítani, mert tetszik a történet. Kívàncsi vagyok rà. :)

      Törlés
  2. Kedves Jackimi! Köszönet az összefoglalóért, nagyon hasznos! :)

    VálaszTörlés
  3. Producer nekem baromira tetszett, sajnos gyorsan végig is néztem. A Who Are You - School 2015-ön még gondolkozom, a Tiger JK és Jinsil - Reset című száma tetszik belőle. :)

    VálaszTörlés