SOROZATHÍR

Nem is lehetne jobb napom, most, hogy olvastam a Dramabeans-en, hogy újabb általam kedvelt színész kapott szerepet a The Great Seer (A nagy látnok) című 36 részesre tervezett sageuk (kosztümös dráma) sorozatban. Ezúttal Kim So Yeon (Prosecutor Princess) csatlakozott a szereplőgárdához Ji Jin Hee mellé (yesss!), aki a királyt játssza majd, és Go Soo mellé (yesss! yesss! yesss!) aki a nagy látnokként tér vissza a tévéképernyőre, 2 és fél évvel a Will It Snow For Christmas? forgatása után.
A sorozat a tervek szerint októberben kerül adásba.

Módosítás (08.14.) Úgy hírlik, Go Soo mégsem lesz főszereplő ebben a sorozatban :-((( Helyette Ji Sung kapta a szerepet.

SOROZATISMERTETŐ - Love Rain (Szerelemeső)

Koreai sorozat

Alternatív cím: Love Rides the Rain

Készült: 2012

Részek száma: 20

Műfaj: romantikus, melodráma

Szereplők: Jang Geun Suk (Hwang Jin Yi, You're Beautiful, Mary Stayed Out All Night)

                 Im Yoon Ah (9 End 2 Outs, Cinderella Man)

                 Kim Si Hoo (Powerful Opponents)

                 Jung Jin Young (Dong Yi, Brain)

                 Lee Mi Sook (Great Inheritance, Cinderella's Sister)

Két generációs love storykból elég sok van a filmtörténetben, úgy tűnik, idén is „megkaptuk a magunkét”, Jang Geun Suk-kal, valamint egy népszerű dél-koreai lánybanda egyik tagjával, Im Yoon Ah-val a főszerepben. Tavaly ősszel kezdték felvenni a jeleneteket és idén tavasszal fejezték be a forgatást, a munkálatokat nagy médiafigyelem övezte, nemcsak a színészek népszerűsége, hanem a forgatókönyvíró miatt is, aki olyan klasszikusokat alkotott, mint a Winter Sonata és az Autumn in My Heart.

Végre elmondhatom, hogy a cím hallatán nem kell kérdőn vonogatnom a szemöldökömet, ugyanis az eső szerves résztvevő a történetben, hol a mélabús, lehetetlen kapcsolat, hol pedig a reménybeli boldogság szimbólumaként.

 

Az első epizódok a 70-es évekbe repítenek vissza minket, ahol két ifjú egyetemistát egymás mellé sodor a véletlen, és ezzel – gyakorlatilag első látásra – meg is pecsételődik a sorsuk. Seo In Ha (Jang Geun Suk) képzőművészeti szakos hallgató. A parkban összefut a félénk és csendes Kim Yoon Hee-vel (Im Yoon Ah) és a lány akkora hatást tesz rá, hogy megfesti a portréját, majd gondosan el is rejti a festőfelszereléseket tároló kabinban, nehogy valaki meglássa. Ebből is kitűnik, In Ha nem az a Casanova-típus, úgyhogy az udvarlás kínosan lassú és esetlen folyamat a számára – mire meghívja a lányt a híres Love Story vetítésére (igen, a Ryan O’Neal- Ali MacGraw féle amerikai filről van szó), addigra már le is csapja a kezéről a legjobb barátja, Dong Wook. Így In Ha szép csendben magába fojtja az érzelmeit és csak távolról figyeli álmai netovábbját. Mire képes lenne kimondani, amit érez, addigra már késő – őt várja a sorkatonai szolgálat, Yoon Hee pedig (akiről kiderül, hogy súlyos beteg), Amerikába költözik és később csak a halálhíre tér vissza Koreába.

Az első epizódok – bár szépen fényképezett, aranyszínű őszi fényben felvett jelenetekből álltak – nem nagyon tudtak elbűvölni. Jang Geun Suk valami hihetetlenül előnytelen, lenyalt frizurát kapott, és az általa megformált bátortalan, teszetosza karakter szintén nehezen ragadott meg. Nem csoda, hogy a hasonlóan visszahúzódó Yoon Hee-vel való románcáért már az első pillanattól kezdve nem adtam egy petákot se. Ha a főhősök már a nézőt se tudják meggyőzni a baljós csillagzat alatt született érzelmek mélységeiről és lángolásáról, akkor az már rég rossz. Ráadásul, ahogy a találkozásuk, úgy az elválásuk sem váltott ki semmilyen megrendülést. A melodramatikus elem voltaképpen csak Yoon Hee betegsége az egészben. Semmi szülői ellenkezés, semmi tragikus esemény, semmi komoly ármány vagy óriási félreértés – csak és kizárólag kettejük tétovasága (majdnem azt írtam, töketlensége) volt az oka, úgyhogy csak enye bosszankodást éreztem, amikor „nem jött össze” nekik.

Hála istennek ezután nagyot ugrottunk előre és megérkeztünk a jelenbe, aranyló ősz után a téli Japán fesői, hóborította hegyei közé, kedvenc részeimhez. Itt rögtön meg is ismerkedhetünk a vagány divatfotóssal, Seo Joon-nal (szintén Jang Geun Suk), aki teljesen más, mint az apja, In Ha annak idején. Például rendkívül hatékony csajozós trükkök vannak a tarsolyában. Amikor kezébe kerül egy elveszített mobiltelefon, amelynek már a csengőhangja is a tulajdonosa nem mindennapi személyiségéről árulkodik, ő talán még nem, de mi sejteni kezjük, hogy akit nemsokára útjába sodor a véletlen, jelentős szerepet fog játszani a jövőjében.

Jung Ha Na (szintén Im Yoon Ah játssza) azért van Japánban, mert meg akarja találni özvegy édesanyja fiatalkori szerelmét. A lány merőben különbözik azoktól, akikkel Joon eddig találkozott – eszes, mesterkéletlen, talpraesett és a tetejébe immunis a felszedős szövegekre. Így a kissé zord és gőgös művészpalánta észrevétlenül megtapasztal valami új érzést – na vajon kitaláljuk, mi az?

 

Természetszerű, hogy a két fiatal útjai Szöulban újra összefutnak. Ha Na merő véletlenségből Joon legjobb barátjától bérel egy szobát, s ugyanebben az épületben található a fotóstúdió is. Bár az újbóli találkozás szócsatákkal indul, mint tudjuk, a veszekedés csupán bájitalként szolgál, és főhőseink csakhamar az esernyő alatt találják magukat, amelyen a szerelemeső kopog.

Igen ám, de bonyodalmak nélkül nincs melodráma. Mert közben kiderül, hogy a mágikus hatású csapadék nemcsak őket áztatja, hanem a szüleiket is. Joon apja, In Ha összefut az utcán egy asszonnyal, aki nagyon ismerős neki, és alig hisz saját magának is, amikor rájön, hogy a rég halottnak hitt Yoon Hee tért vissza Koreába. Kiderül, a nő valójában nem halt meg a tengerentúlon, ellenkezőleg, szerencsésen kigyógyult a tüdőbajából. A haláláról szóló mesét Joon anyja találta ki, aki már egyetemista koruk óta bele volt zúgva In Ha-ba. Így, hogy a riválisát végleg kiiktatta, elvetethette magát a meglehetősen határozatlan fiúval – más kérdés, hogy hamarosan el is váltak.

In Ha – mondani se kell – újra akarja kezdeni egykori szíve választottjával, csakhogy ennek több akadálya is van. A féltékeny, elsárkányosodott exfeleség mellett még nagyobb dilemma merül fel, amikor kiderül, hogy kettejük csemetéi időközben egymásba bonyolódtak... Vajon a szülőknek vagy a gyermekeiknek lesz-e nagyobb esélyük, hogy boldogok legyenek egymással?

Hogy mi a válasz, azt inkább nem árulom el azok kedvéért, akik még nem látták, de annyit megsúghatok, hogy a sztori a klasszikus melodráma-szabályok szerint alakul. Magyarán itt is jelen vannak azok a bosszantó „előre gyártott” elemek, amelyekből a műfaj építkezni szokott: féltékenység, oktalan bűntudat és az állítólagos „nagy érzelmek” feláldozása a lelkiismeret oltárán. Ezért ebből a szempontból ne várjunk túl eredeti megoldásokat a Love Rain-től se.

Összegezve, a sorozat melodrámához képest kellemes és nézhető, nem csap át egyik hangulati szélsőségbe se. Ahogy a felejthetetlen katarzis, úgy a mélydepresszió is elmarad. Az első epizódok után a középső egyharmad meglepően élvezhető és üdítő, aztán fokozatosan visszatér a fenti hagyományokhoz, de szerencsére az unalmasabb részeket sikerült egy szolíd lezárással jóvátenniük. A zenei anyag, a rendezés és a színészi játék egyaránt csak hozzátesz és nem elvesz belőle. A főcímzene is kellemes (Love is Like a Rain/ A szerelem akár az eső).

Befejezésül még hadd tegyek ide egy idézetet, amely ugyan nem ennek a történetnek a sajátja, hanem a Love Storyból való, de többször elhangzik: „Ha az ember szeret valakit, semmi szükség arra a szóra: sajnálom.”

És ami jó hír lehet az angolul nem tudóknak, hogy van magyar fordítás, itt találhatjátok.

Tetszési index: 6/10.

SOROZATISMERTETŐ - Romance Zero (Zéró románc)

Készült: 2009

Részek száma: 16

Műfaj: romantikus vígjáték

Szereplők:  
Lee Tae Sung (Playful Kiss, Hooray For Love, Rooftop Prince)

Lee Da In (Worlds Within)

Kang In  

Kim Hee Won

Ezzel a sorozattal kapcsolatban nem voltak túl nagy elvárásaim, és ezáltal nem is csalódtam. Talán még nagyon sokáig nem kerítettem volna rá sort, de a Rooftop Prince után hirtelen kedvem támadt megnézni Lee Tae Sung-ot valamilyen pozitív szerepben. A Playful Kiss-ben is az volt, de azért valami érettebb karakterre lettem volna kíváncsi. Így akadt utamba a Romance Zero, úgyhogy gondoltam, írok ehhez a kevésbé ismert sorozathoz egy ismertetőt.

Ha romantikus komédiaként tekintünk rá, ahogyan a műfaji meghatározás szól, akkor nem nyújt semmi kiemelkedőt vagy fergetegeset. Nem több, mint egy kellemes, nézhető sorozat. Viszont igen érdekes abból a szempontból, hogy szerkezetileg jobban hasonlít az amerikai szériákra, mint a legtöbb eddig látott dorama. A négy főszereplő csak afféle kapocsként szolgál a sok különálló, kerek egészt alkotó történet között. A sorozat ugyanis egy házasságközvetítő irodában játszódik, amely – kényszerűségből – mindenféle zűrös és nehezen kezelhető ügyfél párkeresési problémáit próbálja megoldani. Minden epizód meghökkentő esettel állítja szembe a rettenthetetlen házasságszerzőket, és szolgál valamilyen – többé-kevésbé kielégítő – megoldással, vagy legalább tanulsággal, amelyet mi nézők is elraktározhatunk magunknak. Hozzáteszem, hogy a szórakoztatás javára az írók lemondtak a túl életszagú szituációkról, de ez nekem nem jelentett problémát.

Kim Woo Jin fiatal kora ellenére a nagyon árulkodó nevet viselő Wedding Factory (Esküvőgyár) nevű házasságközvetítő cég legsikeresebb párkapcsolati menedzsere. Rögtön történetünk kezdetén elköveti élete első baklövését, aminek következtében hirtelen kegyvesztetté válik. Ez abban nyilvánul meg, hogy előléptetés helyett áthelyezik és egy olyan csoport élére kerül, amelyik sokkal inkább ütődött, mint ütőképes (mint ahogy a nevük is mutatja). A "Romance Zero" randiszervező egység egy zöldfülű gyakornokból, egy kivénhedt madamból és egy szabályok ellen lázadó csitriből áll, aki mindig Buddha-szobrot cipel a hóna alatt. Irodájuk a végállomása a cég azon klienseinek, akikkel a többi pármenedzser már végképp semmit sem tud kezdeni.

A peches kezdés csak rövid időre töri meg Kim Woo Jin ambícióit. Megpróbálja kihívásnak tekinteni a dolgot, és amint megérkezik az első ügyfél, teljes erőbedobással veti bele magát (és csapatát) a lehetetlen megvalósításába. Nincs könnyű dolga, hiszen nem elég a balfék brigád, emellett nagy riválisa, a cégvezető unokaöccse is folyton keresztbetesz neki. És persze ott vannak a problémás ügyfelek. Epizódról epizódra olyan esetekkel szembenézniük, amelyektől minden „átlag” házasságközvetítő elmenekülne.

Ilyen például a halott lány, akinek posztumusz rendeznek esküvőt, vagy a magányos maffiavezér, a lelkibeteg milliomoscsemete, a harcias rendőrnő, az Alzheimer-kóros nagymama vagy a látszólag tökéletes úriember, akit a bizarr hobbija akadályoz meg a párkeresésben.

Miután az irigy rivális kifúrja a csapatot a Wedding Factory berkeiből, Kim Woo Jin megalapítja a saját cégét, s immár Zero Base néven folytatja a kollégákkal a kihívást jelentő esetek megoldását. Mindeközben persze a legnagyobb feladatot – mondani se kell – a saját magánélete jelenti, mert felbukkan a volt felesége, aki iránt még mindig táplál érzéseket...

Nos hát körülbelül ennyi az, amit dióhéjban tudni lehet a sorozatról. Ahogy mondtam, mély és maradandó nyomokat nem hagyott, de két fajsúlyosabb darab megnézése között kellemes, laza levezető lehet. Már annak, aki tud angolul, ugyanis magyar feliratról jelenleg nem tudok.

Tetszési indexem: 6/10.

ÁLLATI - képes útibeszámoló rendhagyó módon

Az az igazság, hogy rengeteg szárnyas és négylábú jószággal találkoztam az utazásom alatt, és bűn lett volna, ha nem kapom lencsevégre őket. 

Állati útiélmények következnek :-)

Ez a kristálytollú aranysas olyan veszedelmesen drága jószág, hogy csak kirakatüvegen keresztül lehet megcsodálni. 

 Poénos sapkák, amiknek a segítségével zergének vagy jegesmedvének álcázhatod magad.

Melyik a kakukktojás? Jelen esetben egyik sem, mert mind kacsa...

Ez lehetne akár a bábaasszonyok cégére is. 

A csókák legfőbb tápláléka a turisták hátizsákjában rejlő tízórai.

Egyesek nem átallnak szolgálatban a pult mögött horkolni.

Bezzeg ezek a mormoták még téli álmot sem alszanak!

Minden városnak van legalább egy oroszlános szobra.

Bizonyos városok névadójából viszont cirkuszi látványosságot csináltak.

Benyomások pár mostanában futó doramáról

Qilin és én összeszedtük a gondolatainkat pár áprilisi-májusi  koreai sorozatról.

FASHION KING

Mivel épp most ért véget, tulajdonképp már kialakult véleményt fogalmazhatok meg róla.

Ez a sorozat a tipikus példa arra, hogy nyugtával kell dicsérni a napot.

A „nemszeretem” drámáknak vannak fokozatai. 
Az első fok számomra az, amiről már egy résznyi betekintés után el lehet dönteni, hogy időpocsékolás. Mivel rájöttem, hogy a korai benyomásokkal csínján kell bánni a koreai sorozatoknál, nálam ebbe a kategóriába elég kevés alkotás tartozik. 
A második a skálán az a fajta, amelyikkel küzdesz, küzdesz abban a reményben, hogy „majdcsak jobb lesz”, de a közepén már látod, hogy az igyekezet merőben felesleges. 
Ám mind közül a legrosszabb az a típus, amelyikről végig azt hiszed, hogy érdemes követni, aztán a végén nem úgy csattan az ostor, ahogy elképzelted, és csak nézel, bután ki a fejedből, vagy a hajadat téped a logikátlanság és az értelmetlenség miatt.

Nahát, a Fashion King pontosan a legutóbbi kategória.

Milyen kár a sutba dobott órákért és a tehetséges színészekért! Pedig az eleje olyan jól indult, hogy alig lehetett abbahagyni. Yoo Ah In (Sungkyungkwan Scandal) és Shin Se Kyung (Tree With Deep Roots) két árván felnőtt fiatalt alakított, akiket a keserves gyermekkoron kívül a divattervezés iránti érdeklődés és tehetség is összeköt. Kaptunk melléjük egy fiatal, gazdag, következésképp rendíthetetlenül arrogáns divatcégtulajdonost (Lee Je Hoon) és az exbarátnőjét (a popbálvány Kwon Yuri). Ők játszották volna a siker útjában álló buktató szerepét az általános dorama-szabályok alapján. Furcsamód azonban a két főhős önmagában is elég jól akadályozta a saját boldogulását. Amikor egyesítették erőiket, komolyan elhittem, hogy a történet majd pozitív fordulatot vesz, már láttam, hogyan lépdelnek végig a kifutón az érvényesülés felé. Sajnos tévedtem… a 6. rész után a sorozat mindenről szólt, csak a divatról nem, a két (egyformán bunkó, akaratos és nagyratörő) férfi főszereplő egójának küzdelme uralta a terepet, amelyet csak a gyenge és határozatlan főhősnő könnypotyogtatása szakított meg néha, akivel egyébként a két ególovag ide-oda pinpongozott a történet folyamán.

Végkövetkeztetés: Nulla karakterfejlődés, logikátlan fordulatok, megkoronázva a legostobább, legértelmetlenebb befejezéssel, amit valaha koreai sorozatnál láttam. Jobb lesz gyorsan elfelejteni.

(Qilin)

ROOFTOP PRINCE 

Számomra nagy erénye ennek a szériának, hogy egyenletes minőséget hoz mind hangulatában, mind színészi játékban. A történet nem veszi túlságosan igénybe az agytekervényeket, nem akar többet nyújtani annál, amit tud: könnyed kikapcsolódást. Bár azt is meg kell vallanom, hogy nem tartom különösebben átütőnek a komédia műfajában, és a humora sem épp az intellektuális fajtából való. Az alkotók elég lazán kezelték a Csoszun-korabeli udvar tagjainak alkalmazkodását a modern Szöul nyüzsgő életéhez, de becsületükre legyen mondva, elég sok lehetőséget kiaknáztak a nevettetés érdekében. És be kell látnunk, főhőseink homlokán sem gyöngyözik a veríték a szürkeállomány túlzott használatától – no de nem is ezért szeretjük őket. A színészek egytől-egyig jó munkát végeznek, még a „gonoszokat” sem tudom teljes szívből gyűlölni.

(Jackimi)

Igen, számomra külön öröm, hogy olyan sok az ismerős színész. A "Három csoszuni testőr" tökéletesen lett összeválogatva. Tüneményesen tökkelütöttek :).

 (Qilin)

THE KING 2HEARTS

Tudom, hogy rengeteg híve van a sorozatnak (Ha Ji Won-nak és Lee Seung Gi-nek nem különben) de bevallom, az első 4 rész után valahogy megakadtam. Bizonyára azért is van ez, mert sosem rajongtam igazán a politikai-katonai témákért, és itt töményen jelen van, még ha javarészt fiktív formában is vetíti elénk az Észak- és Dél-Korea közötti konfliktust. 

A két főszereplő igazán aranyos együtt, még a Ha Ji Won javára fennálló jelentős korkülönbségről is el tudok feledkezni, de ez egyelőre kicsit kevés, hogy a képernyőre ragasszon, meg a párhuzamosan futó egyéb sorozatok is könnyen elterelik a figyelmemet.

Ez nem jelenti azt, hogy végképp lemondtam a sorozatról, folytatni fogom, mihelyst az összes részhez meglesznek a feliratok – jók a reakciók a neten, és megvan a bizodalmam a főszereplőkben is.

(Qilin)

LOVE RAIN 

Eredetileg nem akartam belefogni, mert őszintén bevallom, nem vagyok túl lelkes Jang Geun Suk rajongó (annak ellenére, hogy majd’ minden sorozatát láttam). Aztán az is nehezítette a dolgom, hogy az első 4 rész sűrű ásítórohamokat okozott; kemény küzdelmet kellett vívnom önmagammal, hogy tújussak a langyos, őszi aranyszínben (és esőben) fürdő 70-es éveken. Nem a korszak, az egyetemi élet bemutatása, a bukósisakszerű frizurák és furi öltözékek rettentettek el, hanem a két főszereplő mélabús (vagy mondjuk inkább: bárgyú) love story-ja. Aztán szerencsére a folytatásban átlendültünk a jelenbe, és magam is meglepődtem, hogy onnantól egyszer sem éreztem késztetést, hogy átpörgessem a jeleneteket. Pedig őszintén szólva nincs benne semmi igazán fergeteges. JGS megjelenése, attitűdje egy az egyben olyan, mintha valamelyik korábbi alakításából emelte volna át; nyegle modorú, öntörvényű művészlélek, zord tekintet, kurta lófarok és fekete szemhéjtus. A főszereplő színésznő nagyon fiatalka, nem láttam még semmiben, de friss a játéka (legalábbis a 70-es évekbeli jelenetekkel összehasonlítva) a karaktere a szokványos sablonok ellenére szerethető. A cselekmény nem nevezhető pergőnek, igaz, nem is vártam tőle, elvégre ez mégiscsak egy szerelmi történet. Felfedezhetők benne tipikus fordulatok, párhuzamok, amiket már tucatszor láttunk, mégis, sikerül felszínen tartania az érdeklődésemet. Bár fogalmam sincs, hová vezet, tragédiához-e avagy happy endhez, végig fogom nézni.

 (Jackimi)

DUMMY MOMMY

Ennek a drámai történetnek alapja egy regény, elég súlyos mondanivalóval. Három generáció (anya, lánya, unokája) kapcsolatát dolgozza fel egy múltbeli tragikus esemény árnyékában. Az anya értelmi fogyatékos, akit fiatalon megerőszakolnak. Ennek eredményeként hozza világra 16 évesen a lányát, akit aztán a saját húgaként nevelnek fel. A lány, Young Joo intelligens és sikeres üzletasszonnyá válik, azonban szégyelli a gyökereit, ezért továbbra sem hajlandó anyjaként elismerni a nőt. A sors fintoraként az ő gyermeke – aki magas IQ-val megáldott matematikai tehetség – ugyanolyan megvetően bánik Young Joo-val, mint ő az édesanyjával, hiszen a szülők megromlott kapcsolatáért egyedül az anyját teszi felelőssé. Mindeközben imádattal csüng az apján, nem is sejtve, hogy az szeretőt tart.

Annak ellenére, hogy nem épp könnyed hangvételű sorozatról van szó, vannak benne egészen mulattató jelenetek is. Igaz, ezek vannak kisebbségben. Néha úgy érzem, kicsit túlzásba estek az alkotók a sok sorscsapással, amellyel a főszereplőt sújtják, amellett, hogy gyakran a sajnálatomba harag is vegyül. De mindez annak a jele, hogy az alkotók igen jól „játszanak” a nézők érzelmi húrjain, nemigen van olyan epizód, ahol leülepednének a mindenféle kavargó indulatok. Biztosra veszem, hogy sokan vannak, akik pár rész után emiatt besokallnak. Nem is igazából a cselekmény az, ami a sorozat mellett marasztal, hanem az érdekes karakterek, szóval ki fogok tartani a végéig.

 (Jackimi)

QUEEN IN HYUN'S MAN

Végre egy sorozat, amely – időutazás ide vagy oda - üdítően eredeti. 

Végre egy sorozat, amelyiknek egyetlen másodperce sem tartalmaz töltelék-jeleneteket. 

Végre egy sorozat, ahol a főhős intelligens és jómodorú, a főhősnő pedig nem játssza meg az ártatlan naívát. 
Ja, és szerintem már most megdöntötte a rekordot, ami a csókjelenetek számát illeti. Az ember lányának van mitől olvadoznia :)

A 10. rész tájékán csak azt tudom mondani, egyetlen hibája, hogy túl rövid. A 16X45 perc úgy érzem, nem elegendő, hogy kiélvezhessen a nagyszerűségét. De ki tudja? Ha kellően sikeresnek ítélik (és nem rontják el a befejezést), talán reménykedhetünk egy második évadban is.

(Qilin)

Egyetértek. Nálam is a kedvenc. A főszereplő, Ji Hyun Woo (The Birth of the Rich) eddig is a szívem csücske volt , de most újfent bebizonyította, hogy nem kellenek szabályos, plasztikázott vonások ahhoz, hogy valaki karizmatikus legyen. Yoo In Na-t is kedvelem a Secret Garden óta, de ezzel együtt nagy meglepetés, hogy mennyi kurázsi van benne. A külseje semmit sem változott 2010 óta, de ez a szerep teljesen más, és valójában csak most bizonyította be nekem, hogy igazi színészi képességek is vannak a tarsolyában. Ők ketten olyan brilliánsan össze vannak hangolódva, hogy állítom, a sorozat sikere 50%-ban ezen a harmónián nyugszik. 
De muszáj megemlíteni, hogy emellett a főhősnő, Hee Jin menedzsere szenzációsat alakít, és a „Hallyu-sztár exbarát”, Dong Min figurája is remekül eltalált. Öntelt és egoista, de valahogy ezzel együtt szeretetreméltó, nem az a tipikus áskálódó másodhegedűs karakter. 
Imádnivaló az egész sorozat, remélem az utolsó másodpercig ilyen marad.

(Jackimi)

VAKÁCIÓÓÓÓ!

Elmentem egy kicsit világot látni, úgyhogy most egy ideig nem lesz új bejegyzés.
Viszlát kb. 2 hét múlva!

Dorama-divat II. rész

A női divat is tartogat igazi meglepetéseket. Hivatalos alkalmakra egyszerre lehet ízléses és elegáns a térdfölöttig érő kockás tweedkabát fekete harisnyával és harang alakú fehér tollas nemezkalappal. Utóbbi akkor igazán előnyös, ha nem volt időnk megmosni a hajunkat, mert sietnünk kellett. Az összeállítás egyébként 2008-ból való, a Love and Marriage című sorozatból.

Egy igazán emlékezetes fellépő öltözék a ’Greatest Love’ kollekció egyik darabja, 2011-es. Ez a ruha azt sugallja, hogy merjünk igazán formabontóak lenni. Az egyébként hagyományos fazonú, fényes anyagból készült pasztellszínű tunikát feldobhatja a kívül hordott válltömés óriási strasszkő-díszítéssel, valamint a mellrész alá applikált tüllfüggöny. 

 

Azoknak, akik a húszas éveik derekán is fiatalosak akarnak maradni, javasoljuk ezt a csupafodor, kislányos ’Boys Over Flowers’ miniruhát. Természetesen az egész komplementerszínek tobzódásában az igazi, sárga fülbevalóval kiegészítve. (Köszönet a beküldőnek, Tokkinak)

Munkaruházat terén sem muszáj ragaszkodnunk a konvenciókhoz. Ha mezőgazdasági tevékenységet folytatunk, öltözködésünk akkor is lehet egyedi és könnyen megkülönböztethető. Íme egy 2006-os darab, a ’The Vineyard Man’-ből, amely ékesen bizonyítja az ezen a téren megnyilvánuló kreativitást. Hordjunk széles karimájú szalmakalapot három számmal nagyobb kockás férfiinggel. Természetesen a praktikumhoz munka közben ragaszkodni kell, ezért a fekete-fehér virágmintás török fazonú bugyogóhoz húzzunk gumicsizmát.

A réteges téli öltözködéshez friss tippeket kaphatunk a 2012-es ’Wild Romance’-ből. Kék, nyuszis pulóver fölé húzzunk norvég mintás termomellényt és mustársárga télikabátot, amelyhez stílusosan passzol a szürke sál és állvédős-fülmelegítős sapka.

A dél-koreaiak tudvalevően állatszerető népek. Ez nemcsak a konyhaművészetükben, hanem a divatjukban is megmutatkozik. A következő darabok híven árulkodnak erről

– például ez a kockás nadrággal hordott cicamintás, kapucnis melegítőfelső (2010, Personal Taste).

A macskaőrület nemcsak a felsőruházatban hódít. A randizáshoz kötelező darab ez a ’Heartstrings’ modell 2011-ből. De vigyázat! A maxiszoknyán több sorban futkározó cicamicák az utcán is magára vonhatják a férfiszemeket.

Egy másik ’Heartstrings’ darab ez az ellenállhatatlanul cuki rövidujjú szabadidőfelső nyuszifüles kapucnival. (Köszönet érte a beküldőnek, Tokkinak)

 

Cuki, hóbortos és elragadó – ez a három szó jut eszünkbe először, ha meglátjuk ezt a plüssmacikból összeállított gallért. A különleges modell a 2012-es ’History of the Salaryman’ egyik legeredetibb kiegészítője.

És végül, (bár reméljük, nem utoljára) ha már állatminta, hadd idézzük fel újra a ’Wild Romance’ különleges stílusát. Környezetvédőknek is ajánlott ez a fiatalos pulóver, amelyet téli erdő, kisrókák és szarvasok motívumai díszítenek.