2011. július 6., szerda

AMIVEL KEZDŐDÖTT

Átléptem az 50-et. Na nem az 50. életévemet, hanem az 50. megnézett koreai doramámat. Ennek örömére gondoltam, megemlékezem a legelsőről, amelyik egyértelműen felelős a függésem kialakulásáért.
Ha 2008 tavaszán nem ír ki az orvos, akkor ez a blog sem jött volna létre, vagy legalábbis ez a bejegyzése. Pedig amikor unalmamban bekapcsoltam a tv-t és először megláttam az egyenruhás, fonottkalács-hajú, nagyon egyformának tűnő keleti nőket, amint titokzatos arccal vonulnak fel-alá, még nem gyanítottam semmit. Sőt, amikor az első kaporszakállú minisztert pillantottam meg az áttetsző tetejű lószőr kalapjában, a kétoldalt lógó fagyöngyökkel, nem álltam meg nevetés nélkül. Valamiért, amit nem tudnék megfogalmazni, mégis ottmaradtam a képernyő előtt és továbbnéztem. Aztán másnap is. Meg harmadnap is. Aztán minden részt felvettem videóra, és amikor végetért, megnéztem előlről. Így alakult ki szép csendesen a függés...


Szégyen-gyalázat, akkoriban még Dél-Koreáról se sokkal többet tudtam, mint hogy Szöul a fővárosa, feszült a viszonya az északi szomszédjával és onnan jön a Daewoo meg a Samsung. Meg hogy a sidney-i olimpián teljes hangerővel szidtam a dél-koreai kézilabdás lányokat, amikor keresztbetettek a mieinknek.
Hogy mi ragadott meg a sorozatban? Talán az, hogy teljesen más, mint a tv-ből általában áradó, mostanra megszokottá vált erőszakkal és közönségességgel teli nyugati  típusú „kultúra”. Újszerű és furcsa volt a csendes szavú, alázatosnak tűnő hősnő, aki mégis megtörhetetlen lélekkel és szívóssággal haladt a saját maga által kitűzött cél felé egy nagyon hierarchikus, mai szemmel ijesztően szigorú társadalomban. A férfi főhős ugyan mesebeli módon tökéletes volt, de elhittem neki, hogy létezik, amikor mindenét kockáztatva követte és támogatta a főhősnőt ezen az úton. A XVI. századi koreai udvar, az aprólékos figyelemmel készített egzotikus ételek, a hagyományos gyógyászat, a különös szokások és különös jelmezek szintén részei voltak ennek a varázsnak. De talán ami még érdekesebb a dologban: a felszín, a ruhák, a külsőségek mögött ezeket a távoli földön, távoli időben élt embereket éppolyan érzések, indulatok mozgatták, mint bármely másik emberfiát a Földön - még ma is. És innentől kezdve már nem volt idegen a közeg sem, amiben mozogtak.


 
Pár ember talán rájött már, hogy a Dae Jang Geum című, 2003-ban készült sorozatról beszélek, amit kis hazánkban A Palota Ékköve címen mutattak be. A világ számos országában milliók követték figyelemmel és a népszerűsége még ma is töretlen. Európában tévécsatorna először Magyarországon mutatta be és nem várt siker fogadta. A magyar szinkronos verzió lelkes rajongók jóvoltából még most is, 3 évvel a bemutató után több helyről letölthető a netről, csak egész pici keresgélést igényel.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Jackimi!
    Lehet, furcsa egy nagyon régi bejegyzéshez hozzászólást írni.
    Amit leírtál, - hogy kezdődött - teljesen magamra ismertem!
    Dae Jang Geum volt az a friss fuvallat, amit nagyon hiányoltam a megcsömörlött "nyugati kultúránkban". Újszerű volt a lélek rezdüléseinek a bemutatása. Még ma sem unalmas számomra, ahogy a szinészek eljátszák a pillantásukkal, ami zajlik bennük! ( Mondjuk, ezért nem is falom a sorikat, mert amelyik elvarázsol, azt képes vagyok sokszor megnézni a szinészi játék miatt ) Szerettem a főhős gyengéd, odaadó figyelmességét, a hősnő kedves ártatlanságát. Számomra a beleveszést Silla hozta el!
    Két eszméletlen katarzisra ma is emlékszem: Kim Alcson kihúzott karddal áll a magányos királynő előtt, és elhiszem neki, hogy meg tudja védelmezni! A másik, mikor a megvádolt Yusin tábornok teljes bizalommal térdel a Királynő elé, lesz ami lesz... még most is borzongat az érzés :)
    A Csuncsut játszó szinészt felismertem egy videóklipben, az pedig oda vezetett, hogy évekig tartó "szerelembe" eszem egy énekes csodálatos hangjával, ami lelkileg gyógyítóan hatott rám....
    Köszönöm, hogy felidézhettem ezeket az érzéseket, jó volt átélni újra.
    Úgy gondolom, maradandó értékeket kaptam azzal, hogy megimerhettem a világ ezen részét...
    Köszönöm Neked, hogy érthetővé, átélhetővé teszed számunkra az egyes sorozatokat!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jackimi!

    Számomra is a Dea Jang Geum volt az első koreai sorozat, és szintén egyfajta függőséget okozott, amit időről időre le kell állítanom, mert teljesen besszippant a világ.

    Nekem az tetszett a legjobban, hogy mivel nem fejezhetik ki a szerelmi szálat csók,-és szexjelenetekkel, de még szavakkal se nagyon...így a pillantások, apró rezdüléseknek kell, és főleg a tetteknek beszélniük.

    Számomra mai napig is ez a fajta "tisztaság" ami a koreai sorozatokhoz vissza, visszahúz. Mert hiába tellik el több száz év mondjuk egy Dea Jang Geum és a Secret garden közt, ez a fajta különbség megmarad, és űditő újdonság.

    Nem ismerem olyan szinten a keleti kultúrát, hogy eldönthessem mennyire valós a sorozat adta társadalmi kép, de úgy gondolom, hogy ilyen szintű következetesség mellet, valószínűleg nem nagy a különbség. :)

    Köszönöm a blogot, a munkádat... sok vidám percet szerzel jónéhány bejegyzéseddel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utóbbi években változóban van a koreai sorozatok világa, de azért még mindig élvezhetőbbek, mint a nyugati társaik.
      Köszönöm, hogy olvasod a blogomat :)

      Törlés