SOROZATHÍR

Nem is lehetne jobb napom, most, hogy olvastam a Dramabeans-en, hogy újabb általam kedvelt színész kapott szerepet a The Great Seer (A nagy látnok) című 36 részesre tervezett sageuk (kosztümös dráma) sorozatban. Ezúttal Kim So Yeon (Prosecutor Princess) csatlakozott a szereplőgárdához Ji Jin Hee mellé (yesss!), aki a királyt játssza majd, és Go Soo mellé (yesss! yesss! yesss!) aki a nagy látnokként tér vissza a tévéképernyőre, 2 és fél évvel a Will It Snow For Christmas? forgatása után.
A sorozat a tervek szerint októberben kerül adásba.

Módosítás (08.14.) Úgy hírlik, Go Soo mégsem lesz főszereplő ebben a sorozatban :-((( Helyette Ji Sung kapta a szerepet.

SOROZATISMERTETŐ - Love Rain (Szerelemeső)

Koreai sorozat

Alternatív cím: Love Rides the Rain

Készült: 2012

Részek száma: 20

Műfaj: romantikus, melodráma

Szereplők: Jang Geun Suk (Hwang Jin Yi, You're Beautiful, Mary Stayed Out All Night)

                 Im Yoon Ah (9 End 2 Outs, Cinderella Man)

                 Kim Si Hoo (Powerful Opponents)

                 Jung Jin Young (Dong Yi, Brain)

                 Lee Mi Sook (Great Inheritance, Cinderella's Sister)

Két generációs love storykból elég sok van a filmtörténetben, úgy tűnik, idén is „megkaptuk a magunkét”, Jang Geun Suk-kal, valamint egy népszerű dél-koreai lánybanda egyik tagjával, Im Yoon Ah-val a főszerepben. Tavaly ősszel kezdték felvenni a jeleneteket és idén tavasszal fejezték be a forgatást, a munkálatokat nagy médiafigyelem övezte, nemcsak a színészek népszerűsége, hanem a forgatókönyvíró miatt is, aki olyan klasszikusokat alkotott, mint a Winter Sonata és az Autumn in My Heart.

Végre elmondhatom, hogy a cím hallatán nem kell kérdőn vonogatnom a szemöldökömet, ugyanis az eső szerves résztvevő a történetben, hol a mélabús, lehetetlen kapcsolat, hol pedig a reménybeli boldogság szimbólumaként.

 

Az első epizódok a 70-es évekbe repítenek vissza minket, ahol két ifjú egyetemistát egymás mellé sodor a véletlen, és ezzel – gyakorlatilag első látásra – meg is pecsételődik a sorsuk. Seo In Ha (Jang Geun Suk) képzőművészeti szakos hallgató. A parkban összefut a félénk és csendes Kim Yoon Hee-vel (Im Yoon Ah) és a lány akkora hatást tesz rá, hogy megfesti a portréját, majd gondosan el is rejti a festőfelszereléseket tároló kabinban, nehogy valaki meglássa. Ebből is kitűnik, In Ha nem az a Casanova-típus, úgyhogy az udvarlás kínosan lassú és esetlen folyamat a számára – mire meghívja a lányt a híres Love Story vetítésére (igen, a Ryan O’Neal- Ali MacGraw féle amerikai filről van szó), addigra már le is csapja a kezéről a legjobb barátja, Dong Wook. Így In Ha szép csendben magába fojtja az érzelmeit és csak távolról figyeli álmai netovábbját. Mire képes lenne kimondani, amit érez, addigra már késő – őt várja a sorkatonai szolgálat, Yoon Hee pedig (akiről kiderül, hogy súlyos beteg), Amerikába költözik és később csak a halálhíre tér vissza Koreába.

Az első epizódok – bár szépen fényképezett, aranyszínű őszi fényben felvett jelenetekből álltak – nem nagyon tudtak elbűvölni. Jang Geun Suk valami hihetetlenül előnytelen, lenyalt frizurát kapott, és az általa megformált bátortalan, teszetosza karakter szintén nehezen ragadott meg. Nem csoda, hogy a hasonlóan visszahúzódó Yoon Hee-vel való románcáért már az első pillanattól kezdve nem adtam egy petákot se. Ha a főhősök már a nézőt se tudják meggyőzni a baljós csillagzat alatt született érzelmek mélységeiről és lángolásáról, akkor az már rég rossz. Ráadásul, ahogy a találkozásuk, úgy az elválásuk sem váltott ki semmilyen megrendülést. A melodramatikus elem voltaképpen csak Yoon Hee betegsége az egészben. Semmi szülői ellenkezés, semmi tragikus esemény, semmi komoly ármány vagy óriási félreértés – csak és kizárólag kettejük tétovasága (majdnem azt írtam, töketlensége) volt az oka, úgyhogy csak enye bosszankodást éreztem, amikor „nem jött össze” nekik.

Hála istennek ezután nagyot ugrottunk előre és megérkeztünk a jelenbe, aranyló ősz után a téli Japán fesői, hóborította hegyei közé, kedvenc részeimhez. Itt rögtön meg is ismerkedhetünk a vagány divatfotóssal, Seo Joon-nal (szintén Jang Geun Suk), aki teljesen más, mint az apja, In Ha annak idején. Például rendkívül hatékony csajozós trükkök vannak a tarsolyában. Amikor kezébe kerül egy elveszített mobiltelefon, amelynek már a csengőhangja is a tulajdonosa nem mindennapi személyiségéről árulkodik, ő talán még nem, de mi sejteni kezjük, hogy akit nemsokára útjába sodor a véletlen, jelentős szerepet fog játszani a jövőjében.

Jung Ha Na (szintén Im Yoon Ah játssza) azért van Japánban, mert meg akarja találni özvegy édesanyja fiatalkori szerelmét. A lány merőben különbözik azoktól, akikkel Joon eddig találkozott – eszes, mesterkéletlen, talpraesett és a tetejébe immunis a felszedős szövegekre. Így a kissé zord és gőgös művészpalánta észrevétlenül megtapasztal valami új érzést – na vajon kitaláljuk, mi az?

 

Természetszerű, hogy a két fiatal útjai Szöulban újra összefutnak. Ha Na merő véletlenségből Joon legjobb barátjától bérel egy szobát, s ugyanebben az épületben található a fotóstúdió is. Bár az újbóli találkozás szócsatákkal indul, mint tudjuk, a veszekedés csupán bájitalként szolgál, és főhőseink csakhamar az esernyő alatt találják magukat, amelyen a szerelemeső kopog.

Igen ám, de bonyodalmak nélkül nincs melodráma. Mert közben kiderül, hogy a mágikus hatású csapadék nemcsak őket áztatja, hanem a szüleiket is. Joon apja, In Ha összefut az utcán egy asszonnyal, aki nagyon ismerős neki, és alig hisz saját magának is, amikor rájön, hogy a rég halottnak hitt Yoon Hee tért vissza Koreába. Kiderül, a nő valójában nem halt meg a tengerentúlon, ellenkezőleg, szerencsésen kigyógyult a tüdőbajából. A haláláról szóló mesét Joon anyja találta ki, aki már egyetemista koruk óta bele volt zúgva In Ha-ba. Így, hogy a riválisát végleg kiiktatta, elvetethette magát a meglehetősen határozatlan fiúval – más kérdés, hogy hamarosan el is váltak.

In Ha – mondani se kell – újra akarja kezdeni egykori szíve választottjával, csakhogy ennek több akadálya is van. A féltékeny, elsárkányosodott exfeleség mellett még nagyobb dilemma merül fel, amikor kiderül, hogy kettejük csemetéi időközben egymásba bonyolódtak... Vajon a szülőknek vagy a gyermekeiknek lesz-e nagyobb esélyük, hogy boldogok legyenek egymással?

Hogy mi a válasz, azt inkább nem árulom el azok kedvéért, akik még nem látták, de annyit megsúghatok, hogy a sztori a klasszikus melodráma-szabályok szerint alakul. Magyarán itt is jelen vannak azok a bosszantó „előre gyártott” elemek, amelyekből a műfaj építkezni szokott: féltékenység, oktalan bűntudat és az állítólagos „nagy érzelmek” feláldozása a lelkiismeret oltárán. Ezért ebből a szempontból ne várjunk túl eredeti megoldásokat a Love Rain-től se.

Összegezve, a sorozat melodrámához képest kellemes és nézhető, nem csap át egyik hangulati szélsőségbe se. Ahogy a felejthetetlen katarzis, úgy a mélydepresszió is elmarad. Az első epizódok után a középső egyharmad meglepően élvezhető és üdítő, aztán fokozatosan visszatér a fenti hagyományokhoz, de szerencsére az unalmasabb részeket sikerült egy szolíd lezárással jóvátenniük. A zenei anyag, a rendezés és a színészi játék egyaránt csak hozzátesz és nem elvesz belőle. A főcímzene is kellemes (Love is Like a Rain/ A szerelem akár az eső).

Befejezésül még hadd tegyek ide egy idézetet, amely ugyan nem ennek a történetnek a sajátja, hanem a Love Storyból való, de többször elhangzik: „Ha az ember szeret valakit, semmi szükség arra a szóra: sajnálom.”

És ami jó hír lehet az angolul nem tudóknak, hogy van magyar fordítás, itt találhatjátok.

Tetszési index: 6/10.

SOROZATISMERTETŐ - Romance Zero (Zéró románc)

Készült: 2009

Részek száma: 16

Műfaj: romantikus vígjáték

Szereplők:  
Lee Tae Sung (Playful Kiss, Hooray For Love, Rooftop Prince)

Lee Da In (Worlds Within)

Kang In  

Kim Hee Won

Ezzel a sorozattal kapcsolatban nem voltak túl nagy elvárásaim, és ezáltal nem is csalódtam. Talán még nagyon sokáig nem kerítettem volna rá sort, de a Rooftop Prince után hirtelen kedvem támadt megnézni Lee Tae Sung-ot valamilyen pozitív szerepben. A Playful Kiss-ben is az volt, de azért valami érettebb karakterre lettem volna kíváncsi. Így akadt utamba a Romance Zero, úgyhogy gondoltam, írok ehhez a kevésbé ismert sorozathoz egy ismertetőt.

Ha romantikus komédiaként tekintünk rá, ahogyan a műfaji meghatározás szól, akkor nem nyújt semmi kiemelkedőt vagy fergetegeset. Nem több, mint egy kellemes, nézhető sorozat. Viszont igen érdekes abból a szempontból, hogy szerkezetileg jobban hasonlít az amerikai szériákra, mint a legtöbb eddig látott dorama. A négy főszereplő csak afféle kapocsként szolgál a sok különálló, kerek egészt alkotó történet között. A sorozat ugyanis egy házasságközvetítő irodában játszódik, amely – kényszerűségből – mindenféle zűrös és nehezen kezelhető ügyfél párkeresési problémáit próbálja megoldani. Minden epizód meghökkentő esettel állítja szembe a rettenthetetlen házasságszerzőket, és szolgál valamilyen – többé-kevésbé kielégítő – megoldással, vagy legalább tanulsággal, amelyet mi nézők is elraktározhatunk magunknak. Hozzáteszem, hogy a szórakoztatás javára az írók lemondtak a túl életszagú szituációkról, de ez nekem nem jelentett problémát.

Kim Woo Jin fiatal kora ellenére a nagyon árulkodó nevet viselő Wedding Factory (Esküvőgyár) nevű házasságközvetítő cég legsikeresebb párkapcsolati menedzsere. Rögtön történetünk kezdetén elköveti élete első baklövését, aminek következtében hirtelen kegyvesztetté válik. Ez abban nyilvánul meg, hogy előléptetés helyett áthelyezik és egy olyan csoport élére kerül, amelyik sokkal inkább ütődött, mint ütőképes (mint ahogy a nevük is mutatja). A "Romance Zero" randiszervező egység egy zöldfülű gyakornokból, egy kivénhedt madamból és egy szabályok ellen lázadó csitriből áll, aki mindig Buddha-szobrot cipel a hóna alatt. Irodájuk a végállomása a cég azon klienseinek, akikkel a többi pármenedzser már végképp semmit sem tud kezdeni.

A peches kezdés csak rövid időre töri meg Kim Woo Jin ambícióit. Megpróbálja kihívásnak tekinteni a dolgot, és amint megérkezik az első ügyfél, teljes erőbedobással veti bele magát (és csapatát) a lehetetlen megvalósításába. Nincs könnyű dolga, hiszen nem elég a balfék brigád, emellett nagy riválisa, a cégvezető unokaöccse is folyton keresztbetesz neki. És persze ott vannak a problémás ügyfelek. Epizódról epizódra olyan esetekkel szembenézniük, amelyektől minden „átlag” házasságközvetítő elmenekülne.

Ilyen például a halott lány, akinek posztumusz rendeznek esküvőt, vagy a magányos maffiavezér, a lelkibeteg milliomoscsemete, a harcias rendőrnő, az Alzheimer-kóros nagymama vagy a látszólag tökéletes úriember, akit a bizarr hobbija akadályoz meg a párkeresésben.

Miután az irigy rivális kifúrja a csapatot a Wedding Factory berkeiből, Kim Woo Jin megalapítja a saját cégét, s immár Zero Base néven folytatja a kollégákkal a kihívást jelentő esetek megoldását. Mindeközben persze a legnagyobb feladatot – mondani se kell – a saját magánélete jelenti, mert felbukkan a volt felesége, aki iránt még mindig táplál érzéseket...

Nos hát körülbelül ennyi az, amit dióhéjban tudni lehet a sorozatról. Ahogy mondtam, mély és maradandó nyomokat nem hagyott, de két fajsúlyosabb darab megnézése között kellemes, laza levezető lehet. Már annak, aki tud angolul, ugyanis magyar feliratról jelenleg nem tudok.

Tetszési indexem: 6/10.