NICE GUY - első benyomások

A sorozatot nem is olyan egyszerű fellelni pusztán a cím alapján, The Innocent Man (A bűntelen ember) és No Such Thing As Nice Guys (Nincsenek jófiúk) címen is találkoztam vele. Mint ahogy már korábban is írtam, a főszereplők Song Joong Ki (Sungkyungkwan Scandal, Tree With Deep Roots), Moon Chae Won (Shining Inheritance, The Princess' Man) és Park Si Yeon (My Girl, Coffee House). Ez egy számomra igen vonzó szereposztás, arról nem is beszélve, hogy szívemnek kedves összejövetel tanúja lehettem:  a The Princess' Man apa-lánya párosa (Moon Chae Won és Kim Young Chul) itt újra apát és lányát alakítja! Az író pedig a melodrámák királynője, Lee Kyung Hee, akinek olyan sorozatok fűződnek a nevéhez, mint Sorry, I Love You, A Love To Kill, Thank You, Will It Snow For Christmas? - azaz ennek a műfajnak a krémje, ha szabad így fogalmazni. Tehát már az író és a színészgárda miatt is "kénytelen voltam" belevágni.

A történet a szokásostól eltérően nem a szereplők gyerekkorával indít, nem is hagy sok időt előzetes jellemábrázolásra, hanem rögtön a dráma közepébe csöppent minket. Kang Ma Ru, egy ígéretes orvoshallgató az éjszaka közepén kétségbeesett hívást kap a barátnőjétől. Otthon hagyja betegen fekvő húgát, hanyatt-homlok rohan a bajbajutott szerelméhez. A szállodai szobába toppanva hátborzongató látvány fogadja. Egy férfi hever a földön vérbe fagyva, körülötte üvegszilánkok, a barátnő, Jae Hee pedig sokkos állapotban a padlón gubbaszt, kezében árulkodó módon egy törött borosüveg. Ez bizony gyilkosság, még ha önvédelemből történt is, és rövid tanakodás után Ma Ru úgy dönt, hogy ő vonul Jae Hee helyett a vádlottak padjára, majd a börtönbe. Öt évet húz le emberölésért, ám amikor visszatér a társadalomba, már nem a régi önmaga. Jae Hee nem várta meg, hanem nyom nélkül eltűnt, Ma Ru pedig elveszített mindent: tiszta múltat, hitet, egzisztenciát, élni akarást. Már képtelen emberi érzésekre és normális kapcsolatokra, egyik nő a másik után hullik a karjaiba. Pontosan ez történik vele a Japánból hazatartó repülőgépen is, amikor egy fiatal lány, Seo Eun Gi se szó se beszéd a nyakába borul. Csakhogy őt nem a férfiúi bájak veszik le a lábáról, hanem az eszméletvesztés. Mivel a gépen nincs orvos, Ma Ru-nak kell elsősegélyben részesítenie. Nem kicsi a megdöbbenése, amikor kiderül, hogy a beteg fiatal nő hozzátartozója nem más, mint elveszett szerelme, Jae Hee - méghozzá mostohaanyai minőségben! Az elmúlt 6 évben ugyanis a csapodár hölgy férjhez ment Seo Eun Gi dúsgazdag édesapjához, sőt már egy közös gyermekük is született...

A történet olyan alaphelyzetet állít elénk, amelyből már sejteni lehet, hogy főszereplőinkre nem fog várni ásó-kapa-nagyharangos befejezés. A jellemábrázolás amúgy is eltér a megszokott fekete-fehér, jó-rossz párosítástól. Valamennyi karakter sebzett múltú, valaha ártatlan, de rossz időben rossz döntéseket hozó emberi lény, legfőképp főhősünk, a célját és útját nem találó "kóbor lovag". Az első két részben - nem szájbarágós módon - képet kaphatunk mindegyikük vívódásairól, miközben a történet egy pillanatra sem hagyja lankadni a figyelmünket. A zene, a képi megoldások és a hangulat a fent felsorolt régebbi sorozatokat idézi. A színészi munka meggyőző, legfőképp a babaarcú Song Joong Kitől, akiről persze eddig is tudtuk, hogy tehetséges, de ennyire drámai szerepben még nem volt lehetősége bizonyítani.
Egy szóval: az első két rész alapján nagyon kíváncsian várom a - remélhetőleg fordulatokban gazdag - folytatást.

SZEPTEMBERI DRÁMAKÖRKÉP III. - Fantasy drámák

Arang and the Magistrate (Arang és a magisztrátus)

Csatorna: MBC
Műfaja: fantasy, vígjáték, romantikus, melodráma
Részek száma: 20
Szereplők: Lee Jun Ki (Time Between Dog and Wolf, Iljimae), Shin Min Ah (A Love To Kill, The Devil), Yun Woo Jin (Ojakgyo Brothers), Hwang Bo Ra (Love Rain), Yoo Seung Ho (Warrior Baek Dong Su, Operation Proposal)

A történet: 

Van egy régi népmese Arangról, egy gyönyörű fiatal lányról, akit brutálisan meggyilkoltak, majd a kísértete visszatért a sírból, hogy kiderítse a halála körülményeit és igazságot szolgáltasson. Ez a rege az alapja a történetnek, amelynek másik főszereplője egy fiatal nemes, Kim Eun Oh, aki képes kommunikálni a holtak szellemével. Az ifjú azért érkezik Miryangba, hogy megtalálja az eltűnt édesanyját. Alig van ideje beszívni a helyi levegőt, máris akarva-akaratlan megkapja a magisztrátus posztját - miután az összes korábbi jelölt 1 nap leforgása alatt rejtélyes körülmények között meghalt. A halálesetekért valójában Arang a felelős - aki nem akar mást, csupán segítséget kérni, ehelyett azonban a megjelenésével nyomban gutaütést és szívrohamot okoz a szerencsétlen elöljáróknál. Még jó hogy Eun Oh nem szívbajos, és amikor rájön, hogy Arang halála valamilyen módon kapcsolatban áll az édesanyja eltűnésével, vállalkozik rá, hogy együttműködik a kísértettel...

Engem kicsit elbizonytalanít a DramaWikin közölt műfaji meghatározások egyvelege, általában nem vezet jóra, ha ennyiféle stílust ötvöznek egyetlen műben. Maga a sorozat érdekes hangulatú, az első pár részben inkább a komikum határozta meg, a továbbiakban már kezdenek előtűnni a sötétebb tónusok is. A tempó közepes, nem mondhatnám észveszejtő gyorsnak, de lassúnak sem, a képi megjelenítésre semmi panaszom, a színészek is megteszik a magukét. A történetvezetés építkező jellegű: a rejtélyek lassan, részről-részre bontakoznak ki. A karakterek egyelőre nem tűnnek irodalmi kidolgozottságúnak, mindenesetre szerethetők, és határozottan tetszik a Menny és az Alvilág urának ábrázolása, akik a túlvilági pavilonjukban kedélyesen töltik az időt egymás társaságában és fogadást kötnek a halandók életére.
Egyszóval, kíváncsian várom a folytatást, de nem állítanám, hogy a falat kaparom türelmetlenségemben két rész között.

Faith (Hűség)

Csatorna: MBC
Műfaja: történelmi, fantasy, romantikus
Részek száma: 24
Szereplők: Lee Min Ho (Boys Over Flowers, City Hunter), Kim Hee Sun (Sad Love Song, Smile Again), Yoo Oh Sung (Kim Soo Ro), Lee Philip (The Legend, Secret Garden), Ryu Duk Hwan (God's Quiz), Park Se Young (Love Rain)

A történet:
Yoo Eun Soo plasztikai sebész, vérbeli XXI. századi harmincas szingli nő, akit egy sebészeti előadásról váratlanul elrabol egy magas, komor, antik ruhákba öltözött, kardot viselő fickó. A harcosnak látszó ámokfutó révén egy különös időalagúton keresztül egy letűnt korba csöppen, és olyan kalandnak lesz részese, amiről soha nem is álmodott.
Choi Young, az ámokfutó valóban harcos, a király embere, az a küldetése, hogy a "Mennyei Kapun" keresztül elhozza a Goryeo birodalomba az Isteni Gyógyítót, mert egyedül ő tudja megmenteni a leendő királynőt, akit orgyilkosok életveszélyesen megsebesítenek. Eun Soo, aki idáig ráncfelvarrással és orrok csinosításával töltötte a napjait, hirtelen életmentő szerepbe kényszerül, és nem sok reménye van rá, hogy egyhamar visszakerüljön a modern kori Szöulba.
A történet ennek a két rendkívül különböző jellemű és hátterű embernek a találkozásán keresztül egy hatalmi harcok által összezilált, kaotikus állam megszilárdításának küzdelmeit is bemutatja.

A sorozatot a nagy sikerű The Legend alkotói jegyzik. A látványvilágon és a hangulaton ez tetten is érhető, mégis, talán az első két rész zűrzavarossága miatt, én még nem érzem azt a mágneses erőt, ami annak idején a Négy Isten bűvkörébe vont. A legzavaróbb alighanem a doktornő karaktere, akinek hebrencsségével szerintem a kezdetekkor kicsit túlzásba estek, bár a 6. rész környékére már némileg konszolidálódni látszik - de valószínűleg így sem ő lesz számomra minden idők kedvenc női főszereplője. Ha ettől eltekintek, a sorozat igazán érdekes, izgalmas, és sok megszívlelendő gondolatot felvet. Bár Lee Min Ho a külsejével még mindig képes ügyesen elterelni a figyelmemet a színészi hiányosságairól, de azért sokat fejlődött az előző sorozatai óta. Az orra pedig egyre karakteresebb. ;-)

SZEPTEMBERI DRÁMAKÖRKÉP II. - Makjang drámák

May Queen (Május Királynő)

Csatorna: MBC
Műfaja: romantikus, melodráma
Részek száma: 32
Szereplők: Han Ji Hye (East of Eden, The Duo), Kim Jae Won (Romance, Hwang Jin Yi, Can You Hear My Heart?), Jae Hee (Delightful Girl Choon Hyang, Color of Woman), Son Eun Seo (Love Rain)

A történet:

Rögtön indításként hajmeresztő bűntett szemtanúi lehetünk: egy neves kutatót, aki új hajógyártási technológián dolgozott, meggyilkolnak a fejlesztéseiért. Ráadásul a gyilkos, Jang Do Hyun másokra tereli a gyanút. Mivel a tudós feleségére szemet vetett, előbb csellel megszabadul a gyermeküktől (rábízza az egyik emberére), majd mindezek után a kétségbeesett özvegyet ráveszi, hogy hozzámenjen feleségül és az ő saját két csemetéjét nevelje tovább. A tudós csecsemőkorú kislánya szerencsére megmenekül: a fickó, akire az elveszejtését bízták, rábeszél egy hajóépítő munkást, hogy fogadja be.

Ez már kezdetnek elég bonyolult felállás, de még nincs vége. Hosszú évek telnek el, és a lány, Hae Joo a családjával (vagyis akiket a családjának hisz) abba a városba költözik, ahol Jang Do Hyun jómódban él két gyermekével és Hae Joo valódi anyjával. Az ő szolgálatukban áll a majdani gyilkosság egyetlen szemtanúja is, aki saját maga és a fia, Chang Hee biztonsága érdekében vállalta a talpnyaló szerepét a gazdag háznál. Belép még a képbe Jang Do Hyun riválisa, egy igen befolyásos helyi hajógyáros, akinek az unokája, Kang San ugyanabba az iskolába jár, ahová az előbbiek csemetéi is.

A sztori tulajdonképp a négy gyerek – a talpraesett, fiúsan vagány Hae Joo, az éltanuló Chang Hee, a jókedélyű és tehetséges Kang San, valamint Jang Do Hyun elkényeztetett, makacs lánya, In Hwa között kialakuló kapcsolat története, miközben már előre borítékolható, hogy a múlt tragikus eseményei mindannyiuk jövőjére sötét árnyékot vetnek.

A fentiek alapján ebből a sorozatból még bármi kialakulhat. Az első négy rész határozottan tetszett, lekötötte a figyelmemet és élveztem az ifjak alakítását – bár a sok össze-vissza kuszált rokoni viszony eléggé életszerűtlenné tette a felállást. Hogy a későbbiekben hogyan bonyolódik a történet, illetve hogy a felnőtt szereplők (akiket mellesleg öröm újra viszontlátni), hogyan fogják beleélni magukat, az még kérdés.

Five Fingers (Öt ujj)

Csatorna: SBS
Műfaja: romantikus, melodráma
Részek száma: 30
Szereplők: Joo Ji Hoon (Goong, The Devil), Ji Chang Wook (Warrior Baek Dong Su), Chae Si Ra (Emperor of the Sea, Queen In Soo), Jin Se Yun (Bridal Mask)

A történet:

A középpontban két féltestvér áll, az apjuk közös, az idősebb, Ji Ho törvénytelen kapcsolatból, míg a fiatalabb, In Ha törvényes házasságból született. A sorozat szokásos módon a gyerekkorukkal indít. In Ha jólétben él, szülei figyelmét élvezi, drága iskolába jár és híres zongoristának készül. Ji Ho épp ellenkezőleg, árván, szegényes körülmények közt cseperedik, és fogalma sincs a származásáról, amíg a nagyanyját el nem gázolja egy autó és meg nem jelenik a vér szerinti apja, hogy magához vegye. In Ha természetesen felháborodottan és féltékenyen fogadja a „fattyút”. Az elkeseredését az is tetézi, hogy nemcsak az apja szeretetén kell osztoznia vele, de az anyja figyelmén is – aki egyébként a férj és az anyós mellett szinte elnyomásban él. Ez a harag csak nőttön-nő, amikor Ji Ho-ról kiderül, hogy ösztönös zenei tehetség él benne, ráadásul ugyanaz a lány lesz érdeklődésük tárgya is...

A May Queen mellett ez a másik tipikus hétvégi makjang dráma, vagyis születés körüli titkokkal, gazdag-szegény ellentéttel, felszín alatt lappangó féltékenységgel, gyűlölettel, balesetnek indult gyilkossággal és egyéb hajmeresztő elemekkel kísérli meg a képernyő elé szegezni a nézőket. Engem rendkívüli módon emlékeztet így az elején a King of Baking Kim Tak Gu című sorozatra, azzal a különbséggel, hogy itt nem a kenyérsütés, hanem a zongora és muzsika áll a testvérek rivalizálásának középpontjában. Ebből kifolyólag az első 3 rész izgalomra igen kevés okot adott. A King of Baking tudott némiképp csavarintani a sablonos alaphelyzeten, remélem, itt is sikerül. Mindenképp megvárom még, amíg a felnőtt szereplők belépnek a képbe, aztán majd eldöntöm, lesz-e kedvem a folytatáshoz. 

 

 

SZEPTEMBERI DRÁMAKÖRKÉP I. - Vígjátékok

To The Beautiful You

Alternatív cím: For You In Full Blossom
Csatorna: SBS
Műfaja: romantikus komédia
Részek száma: 16
Szereplők: Choi Seol Ri (Ballad of Suh Dong), Min Ho (Salamander Guru), Lee Hyun Woo (God of Study, The Equator Man)    

A cím lefordításával inkább nem kísérletezek, mert sehogy sem hangzik szépen magyarul.

A történet:

Amikor az ifi magasugróbajnok, Kang Tae Joon lesérül egy versenyen, egyik rajongója, egy Amerikában élő koreai atlétalány, Gu Jae Hee elhatározza, hogy fiúnak álcázva magát, beiratkozik Tae Joon bentlakásos középiskolájába. Így akar mellette lenni és bátorítani, hogy ne hagyja abba a pályáját.

Természetesen egy sportsuliban, amely tele van adrenalintól és hormonoktól túlbuzgó tinédzser srácokkal, könnyű a lebukás lehetősége, és ráadásul a sors úgy hozza, hogy Jae Hee a kollégiumban közös szobát kap a bálványával…

A sztori a Hana Kimi című japán sorozat koreai remake-je, tipikus tiniszéria. Mivel a Hana Kimit nem láttam, nincs összehasonlítási alapom, az is lehet, hogy lemaradtam valamilyen információról, de nekem az első részek alapján inkább olyan, mintha a You’re Beautifult forgatták volna újra más szereplőkkel és más színfalak előtt, sportkörnyezetben. A címek hasonlóságán túl az alkotóelemeiben is kísértetiesen emlékeztet rá, pl. a srác bunkó, a lány rendes és tehetséges, rögtön akad egy mit sem sejtő hódolója és egy riválisa, akit szintén a „Nemzet Tündérkéje” jelzővel illetnek, le is bukik valaki előtt már rögtön a 2. részben… és még folytathatnám a sort a vízbe esett gyűrűvel és a medencés jelenettel is.

Minden klisé és kiszámíthatóság ellenére ebben a sorozatban mégis több lehetőséget látok, és a humora is egy hajszálnyival érettebbnek tűnik, mint a You’re Beautiful-é. 

Haeundae Lovers (Haeundae-i szerelmesek)


Csatorna: KBS2
Műfaja: romantikus komédia
Részek száma: 16
Szereplők: Kim Kang Woo (Bicheonmu, A Man's Story), Jo Yeo Jung (I Need Romance), Jung Suk Won (Dr. Champ, Rooftop Prince), Nam Gyu Ri (49 Days)

A történet:

Go So Ra életvidám, tetterős fiatal lányzó. Az apjával és három „bácsikájával” él együtt – akiket korábban „Fehér Homok Banda” néven a helyi alvilág jeles képviselőiként tartottak számon Haeundae városában. So Ra apja egy leszámolásban fejsérülést szenvedett és azóta egy 6 éves értelmi színvonalán tengődik. Volt a család tulajdonában egy takaros szállodaépület is, de elveszítették, jelenleg makrélahalászatból tengetik magukat, ennek ellenére sosem mondtak le arról, hogy visszaszerezzék a vagyonukat.

Lee ügyész a munkája megszállottja, olyannyira, hogy az esküvője napján is a gonosztevők üldözésével van elfoglalva. Nyomozása során testépítőnek adja ki magát és szobát bérel  So Ra családjánál, mert azt gyanítja, közük van a városban zajló gyanús eseményekhez. Az csak egy dolog, hogy rossz nyomon jár, de ráadásul nyomozás közben baleset éri, fejsérülést szenved (bizony-bizony, ő is :-) és még a valódi nevét is elfelejti. Kénytelen tovább tengődni a Haeundae-i makrélahalászok között, és mostmár szegénynek a saját személyazonossága után kell nyomoznia.

Ebben a vígjátéksorozatban ismételten temérdek dorama-közhelyet találunk az amnéziától az álházasságig, de temérdek helyzetkomikumot is, amitől valahogy az egész nagyon szerethetővé válik. Ügyész urunk nekem az elején egyáltalán nem volt szimpatikus, viszont határozottan jót tett neki, hogy beütötte a fejét, mert onnantól kezdve nagyon bírom (az sem ártalmas, hogy gyakran rohangál egy szál törölközőben). A többiek tipizált komikus karakterek: a gumicsizmás főhősnő egyszerű, naív, de nem idegesítő, a nagybácsik harciasak, de aranyosak, a szállodaigazgató szabályszerű másodpasi, a fő ellenfél pedig egy újgazdag, gonosz boszorka. És mindenki muris tájszólással beszél. Igazi napfényes nyári sorozat.

Panda and Hedgehog (Panda és Sündisznó)

  
Alternatív cím: For You In Full Blossom
Csatorna: TBA
Műfaja: romantikus komédia
Részek száma: ?
Szereplők: Lee Dong Hae (It's Okay Daddy's Girl), Yoon Seung Ah (The Moon that Embraces the Sun), Choi Jin Hyuk (It's Okay Daddy's Girl, I Need Romance), Yoo So Young (Dream High 2.)

A történet:

Panda, azaz Pan Da Yang egy fiatal lány, aki a szülei halála után a húgával együtt üzemelteti a Panda Kávézót. Az üzlet nem megy jól, béna a cukrász, ezért Panda elhatározza, hogy új embert vesz fel. Lesz is egy jelentkező, a kissé karcos modorú, hányaveti, de péksütemények és cukrászati remekművek tekintetében őstehetség Go Seung Ji, aki Sündisznó becenévre hallgat. Kemény gyermekkora és a fiatalkorúak börtönében eltöltött idő után egy idős cukrász karolta fel és tanította ki a mesterségre. Kettejüknek köszönhetően a Panda Kávézó talán esélyes is lehetne a környék legnépszerűbb kisvendéglátója címre, ha nem lenne a közelükben a Saint Honoré nagy cukrászati üzeme. A kis kávézó és a nagyüzem közötti versenyhelyzet egy klasszikus és megjósolható történetvonalat vázol elénk, csakhogy a helyzetet bonyolítani látszik, hogy a Saint Honoré ifjú örököse, aki épp visszatért a tengerentúlról, nem más, mint Panda gyerekkori iskolatársa, aki újra szeretne részt venni a lány életében…

Klasszikus romantikus alapfelállást, nem különösebben kidolgozott karaktereket és kedvenc doramakliséinket bőséggel felvonultató sorozatnak ígérkezik a Panda and Hedgehog, de ennek ellenére van benne annyi könnyedség, szórakoztató faktor és nem utolsó sorban íncsiklandó édesség, hogy talán nem fogom megbánni, hogy belekezdtem.

SOROZATISMERTETŐ - The King 2 Hearts

Dél-koreai sorozat

Készült: 2012

Részek száma: 20

Műfaj: dráma

Szereplők: 

Lee Seung Ki (Shining Inheritance, My Girlfriend is a Gumiho)

Ha Ji Won (Damo, Hwang Jin Yi, Secret Garden)

Jo Jung Suk (What's Up)

Yoon Je Moon (Midas, Tree With Deep Roots)

Lee Yoon Ji (Goong, Dream High)

Azt már megállapítottam korábban egy bejegyzésben, hogy a címnek ilyen formában semmi kihámozható értelme sincs se angolul, se máshogy (ha mégis, valaki világosítson fel). Király az volt benne, meg szív is, de én nagyobb értelmét láttam volna, ha The King of Hearts a címe, vagy még inkább: I am King (ezt írta az ablakra a főgonosz az első részben).

Komolyra fordítva a szót, ez a sorozat úgy kettészakított engem, mint a 38. szélességi kör Koreát. Nem volt könnyű menet. Képzeljünk el egy bár fiktív alapokon nyugvó, de komoly és aktuális mondanivalót hordozó, jól megszerkesztett és megjósolhatatlan végkimenetelű történetet, amely hajlandó szakítani egy sereg jól bevált sablonnal, felvonultat számos aprólékosan ábrázolt karaktert, kiemelkedő színészi alakításokkal kápráztat, és mégis képes egyetlen felesleges, manipulatív elemmel rettentő módon beárnyékolni az összképet. 

Egyik felem megbabonázva nézte végig, hol nevettem, hol izgultam, dühöngtem és olvadoztam, és bizony telesírtam 3 vödröt (2 és felet a sorozat utolsó egynegyedében). A másik felem viszont pont ezért elárulva érzi magát. Nagyon-nagyon soká fogok megbocsátani a másik Hong-nővéreknek (vigyázat: nem összetévesztendők a You’re Beautiful és egyéb romantikus komédiák alkotóival). Ahogy a 49 Days elemezgetésénél is írtam, nagyon boldogan adtam volna 10 pontot a végén, ha... Ha az a „ha” nem volna.

A műfaji meghatározásnál a kényelmes „dráma” megjelölést használtam, de valójában a The King 2 Hearts igazi vegyesfelvágott: van benne fekete humor, pszichothriller, politika, akció és romantika is. Az első pár részben a humor dominál (és mégis, furcsa mód ezek a legdöcögősebb részek számomra), de nem kell félnünk, később is jelen lesz, hogy ellensúlyozza a fokozatosan komolyra váltó tónust.

A történet maga, ha tág körben értelmezzük, szimbólum, a kettészakadt Korea egyesítésének vágyát fogalmazza meg. Sajna, ez tényleg csak valami távoli, ködös álom, ezért nehéz hitetlenkedés nélkül befogadnom az üzenetet. Ha elvonatkoztatunk a nagyobb összefüggésektől, a másik üzenet általánosabb és nézőként jobban megfogott: egy éretlen és felelőtlen fiatalemberből hogyan válik a nemzetért élő-gondolkodó uralkodó. És ezt mesterien kidomborították. Van a történetben jópár részlet, amelyre sosem kapok már magyarázatot, de a leírásomban inkább a fő pozitívumokra és negatívumokra (ezek vannak kevesebben) igyekszem koncentrálni. 

Fikciót mondtam az előbbiekben, ezért el kell játszanunk a gondolattal, hogy a mai Dél-Korea nem köztársaság, hanem alkotmányos monarchia. (Tudom, voltak már ilyen jellegű sorozatok, de azok tudomásom szerint mind a romantikus komédia kategóriájába tartoztak). Az ország uralkodója némiképp idealista ember lévén elhatározza, hogy a nagy jelentőségű nemzetközi katonai versenyre közös csapatot állít fel az észak-koreaiakkal. Nevelési célzattal és némi trükkel eléri, hogy a tornán részt vegyen a meglehetősen felelőtlen és link öccse, a koronaherceg. A vicces az egészben, hogy az észak-koreai csapat egyetlen nőtagja, Kim Hang Ah szintén nem jószántából, hanem az előnyös házasság nyélbeütésének ígéretével egyezik bele a részvételbe. Mondani se kell, hogy a kommunista észak lánya és a nyegle királyfi között már az első találkozásukkor izzik a levegő. És akkor még nem romantikus értelemben. Bár a feszültség korán felüti a fejét, a jövendő béke zálogaként, a király és az északiak vezérkara északra utaztatja a vegyes csapatot. A katonai gyakorlat egymás megismerésén túl jó ok arra is, hogy mi, nézők kialakítsuk véleményünket a jövő szempontjából kulcsfontosságú szereplőkről.

Kezdjük a központi alakkal, Lee Jae Ha koronaherceggel. Lehet, hogy Lee Seung Ki a forgatás alatt a szerepet lélegezte be, ette reggelire-ebédre-vacsorára, mert olyan érzésem volt, mintha teljesen azonosult volna vele. Amikor először hallottam, hogy rá osztották a főszerepet, komoly kétségeim voltak. Nem mintha valaha is megkérdőjeleztem volna a tehetségét, de túl fiatalnak tartottam. Ezek után viszont más szemekkel nézem. A karakter a látszólagos hányaveti, néha már udvariatlanul szókimondó, ingerkedő modorával együtt meglepő komplexitással bír. Arról nem beszélve, hogy 178-as az IQ-ja. Hiteles karakterfejlődésnek leszünk szemtanúi, de fontos, hogy ez nem következne be, ha nem lennének rá komoly hatással a közelgő drámai események, valamint a látókörébe kerülő új személyek.

Például Kim Hang Ah, az északi G.I. Jane. A lány egy befolyásos vezérkari főnök lánya, különleges kiképzésben részesült a fegyveres erőknél, de egyébként éppolyan hétköznapi vágyai vannak, mint bármelyik másik barátnőjének: férjhez menni, családot alapítani, stb. stb. Eltérően a legtöbb koreai sorozat hősnőjétől, nemcsak bátor, hűséges és együttérző, de ha a helyzet úgy kívánja, keményebb harcos, vagányabb túlélő, mint sok férfi. A történet folyamán fokról fokra válik bajtárssá, támasszá, megmentővé, szerelmi partnerré és lelki társsá a főszereplő számára. És be kell ismernem, megformálója, Ha Ji Won ebben a szerepben jobban tündököl, mint a Secret Garden (egyébként némileg hasonló jellemű) kaszkadőrnőjének bőrében. Csak a szokatlan észak-koreai hanghordozását volt nehéz megszoknom.

A másik fontos mellékszereplő a király főtitkárának a fia, a vele nagyjából egykorú Eun Shi Kyung. Ő egy kissé idealizáltnak tűnő karakter, olyan, aki a valóságban nemigen létezik; a tiszta szív, a becsület, a hazához és a királyhoz hű mintakatona iskolapéldája. Mereven ragaszkodik a szabályokhoz, és meggyőződéssel hisz az elveiben, amiért a közvetlen környezete – legfőképp a koronaherceg – állandó ugratások céltáblájává teszi. Szerintem mindezen jellemvonások elvesztek volna, vagy legalábbis átmentek volna egy sablonos, rideg, vagy még rosszabb esetben ostoba figurába, ha Jo Jung Suk helyett valaki másnak adják a szerepet. Ő azonban annyi árnyalatot, mélységet és érzékenységet vitt bele, amitől egyszeriben hihető, hús-vér emberré alakult. Lefogadom, hogy sok embernek velem együtt ő a kedvenc szereplője.

Igazi előrelépés a sorozatban, amikor visszakerülünk a királyi udvarba és megismerkedhetünk közelebbről a királyi család tagjaival. Minden közös jelenetnél szívmelengető az a feltétlen szeretet és összetartás, ami a testvérek és az édesanyjuk közötti kapcsolatot jellemzi. Az uralkodót nehéz nem kedvelni: bölcs, szelíd, derűs, kiegyensúlyozott személyiség, mélységes hittel és kötelességtudattal a nemzet iránt. Nagy szívügye észak és dél kibékítése, ennek érdekében tervbe veszi, hogy összeházasítja Jae Ha-t és Hang Ah-t. Az is jelzi, milyen felvilágosult uralkodó, hogy semmiképp sem szeretné, ha ez érdekházasság lenne, ezért próbálja őket más módon összeboronálni.

A szépreményű öcsikéről már szót ejtettem, de van egy húg is a családban, Jae Shin hercegnő, aki inkább Jae Ha szabadságvágyát, laza életszemléletét osztja, mintsem bátyjuk kötelességtudatát. Első benyomás alapján akaratos és lekényeztetett, ami elvárható egy ilyen közegben cseperedett lánytól, de később a személyiségének finomabb árnyalatai is megcsillannak. Megmondom őszintén, szerintem vele bántak legkegyetlenebbül az írók, talán emiatt az a mellékalakja a sorozatnak, aki iránt senki sem marad közönyös.

E három királyi sarjnak egy apró termetű, törékenynek látszó hölgy az édesanyja: az anyakirálynő. Ő is a kedvencek közé tartozik – szigorú és határozott jellem, de érző lelkű, és nyitott gondolkodású. A gondoskodó jelenléte, nyugodt magabiztossága tettenérhető mindhárom gyermekében. Épp ezért valamiféle érdekes ellentétet látok közte, és a főtitkár, Eun Shi Kyung apja között. Ő a palotában élő idősebb generáció egyik képviselője, 30 éve a család szolgálatában áll, a király megfontolt, bölcs jobbkeze, amúgy olyan, mint egy szívós, nehezen hajló öreg fa. Bár mindenkivel egyforma távolságtartással beszél, a legkeményebb mégis a saját fiához, és nem veszi észre, hogy a szilárd elvek mellett a kíméletlenségével egyfajta kishitűséget is belenevel.

És most térjünk át a “sötét oldalra”, vagyis azokhoz, akik megkeserítik hőseink életét ebben a történetben. Minden cselszövés hátterében egy hatalmas nemzetközi fegyvergyártó konszern, a Klub M – pontosabban annak ördögi vezetője, John Mayor húzódik meg. Ez egy felvett név, amely valójában egy koreai származású fickót takar: Kim Bong Gu-t. Benne összpontosul minden, amit én pszichopata gonosznak nevezek. Kissé szimplifikáltnak tűnhet, legalábbis az ilyen remek összetett jellemeket felsorakoztató történetben, mert az egyetlen igazi indíték, amit felfedeztem a tettei mögött, a hatalomvágy. Nem akar semmi mást, csupán Dél-Korea trónját. Ettől kicsit olyanná vált, mint Joker a Batmanből: megbomlott elméjű, megalomán zseni, akinek mindenhová elér a keze, akit nem szabad lebecsülni, de tisztelni sem lehet soha. Megmondom őszintén, túl sokat sosem törődtem az őt körülvevő, angolajkú slepp tagjaival, mert mindannyian csak eleven kelléknek tűntek a tervei megvalósításában. Talán a tetovált, fekete ruhás, csokinyalogató Bon Bon tűnt csak ki, aki a halál művészének nevezte magát – na benne legalább van valami egyedi. De John Mayor/Kim Bong Gu egyszemélyben is teljesen egyértelműen közveszélyes, borsódzott tőle a hátam, és kicsalt belőlem néhány igencsak szadista gondolatot (főhajtás a megformálójának).

A történet fordulópontja mindenképp az, amikor a Klub M emberei merényletet követnek el a király ellen. Teszik pedig mindezt egy hátborzongató terv alapján, amelybe róluk mit sem tudó ártatlanokat is belevonnak, és ráadásul orvul Észak-Koreára terelik a gyanút. Az egyik óvatlan részvevő a merényletben Eun főtitkár, aki egy buta ballépés miatt a Klub M bábjává válik, a másik a szerencsétlen Jae Shin hercegnő, akinek más bűne nincs, mint hogy rosszkor volt rossz helyen. Ráadásul még tanúskodni sem tud a bűnbanda ellen, mert lezuhan egy szikláról, elveszíti az emlékeit és a tetejébe meg is nyomorodik.

Ezekkel a drámai eseményekkel indul útjára a valódi történet – egy részről Jae Ha uralkodóvá válásának folyamata, kapcsolata Kim Hang Ah-val valamint azokkal az emberekkel, akik lelkileg, emberileg is mellette állnak, továbbá az előbb titokban zajló, majd egyre nagyobb nyilvánosságot kapó küzdelem John Mayor bandájával, miközben a tét növekszik: a néhai király haláláért való igazságszolgáltatás, az új uralkodó képességeinek bebizonyítása, Dél-Korea trónjának megóvása, majd a végső felvonás, amelyben a kérdés nem az, hogyan lehet megnyerni egy háborút, hanem hogy miként őrizzük meg a békét. És itt kell Jae Ha-nak igazán helyt állnia, valódi királynak lennie, amikor már nincsenek mellette azok a segítők, akik odáig támogatták.

Mindennek elégnek kell lennie egy csodás, katarktikus befejezéshez, ami, ha nagy távlatokból nézzük, be is következik, csakhogy… és itt rátérhetünk arra, hogy a szememben mi rontotta el az összképet eme igazán különleges sorozatban.

Az egyik, ahogyan a nemzetközi viszonyokat és a külföldi állampolgárokat ábrázolják. Azt már megfigyeltem egyéb sorozatokban is, hogy esetenként a koreaiak igen furcsa elképzeléseket alakítanak ki az idegenekről. Ez itt pontról pontra tettenérhető. Azt most hagyjuk, hogy a hiteles angol kiejtés érdekében egy sereg olyan embert kellett felvenni a produkcióhoz, akik nyilvánvalóan nem színészek. Azt is, hogy más, amerikai, brit, francia stb. filmekben is épp elég gyakran alkalmaznak nemzetiségi közhelyeket. Itt nem közhelyek, hanem különös téveszmék nyilvánulnak meg a hasonló helyzetekben.

A másik, kissé bosszantó tényező a két főszereplőnkkel játszott folyamatos elszakadunk-újra összejövünk játék. Egyszer, ha lesz kedvem, megszámolom, hányszor kellett végignéznünk a “nagy találkozást” – nem mintha az ilyesmi nem lenne szép és felemelő, csak sokadik látásra már kissé szokványos.

De mondjuk, hogy mindezek olyasfajta részletek, amelyeken könnyedén legyintve túllépek. Sajnos van egy harmadik tényező, amit sokkal nehezebb megemésztenem.

A következő részeket mindenki, aki még nem látta a sorozatot és meg akarja nézni, a saját felelősségére olvassa el, mert főbenjáró spoilereket tartalmaz a két utolsó részre vonatkozóan!

Aki már látta az egészet, bizonyára azonnal rájön, melyik momentum az, ami ilyen szintű csalódást váltott ki belőlem. Igen, Eun Shi Kyung halála az. Nem “jó” halál. Emlékezetesnek emlékezetes, de nem jó értelemben véve.

Persze mindenkinek joga van saját, szubjektív szempontból értékelni ezt. Aki a két főszereplő kapcsolatát, erősebbé válását, erkölcsi győzelemhez vezető útját tartja a legfontosabbnak a történetben, annak bizonyára igaza van abban, hogy megbocsátható lépés. Lehet érv az is, hogy a halála része a király igazán önállóvá válásának, vagy hogy nincs igazi győzelem értékes áldozatok nélkül, vagy hogy az alkotók ezáltal is törekedtek a realizmusra. Meglehet.

Érteni értem, hogy Shi Kyung öngyilkos magánakciója, amikor behatol az oroszlán barlangjába, majd a főgonosszal történő összecsapás után meghal, az alkotók szándéka szerint hős mártírt csinál belőle. Én úgy éreztem, hős helyett inkább áldozati bárány lett Sosem az számít, hogy egy író milyen hatást akar kiváltani a közönségből, hanem az, hogy sikerül-e neki, és itt tisztán érződik, hogy a nagyobb hatás kedvéért valakinek meg kell halnia. (És könyörgöm, magyarázzák meg értelmesen, hogy a katonák hogy a francba nem vették észre a lebilincselt Bong Gu kezében a pisztolyt???)

Túl a saját elfogultságomon a karakter irányába, Shi Kyung halála semmi pluszt nem ad a történethez (hisz a főgonosz még fut pár kört, mielőtt végleg fülön csípik), s a tetejében méltánytalanul hamar le is rendezik, anélkül, hogy éreztetnék a jelentőségét (ha nem is szükségességét). Mintha egy eszközt tettek volna félre. Miután lezajlik a temetés, Jae Shinen kívül senki nem ejt érte könnyeket, sőt, királyunk nem átall tüzi- és vízijátékban bővelkedő randit összehozni leendő arájával. Fura és nem realisztikus megoldás, ha már a realizmus érzetét kérjük számon a történeten.

Amúgy meg, csak hogy morogjak még egy kicsit, szerintem Kim Bong Gu nem kapja meg azt a fajta büntetést, amit érdemelt volna – mondjuk a lassú kínhalált Bon Bon férfi változatának kezétől, miközben a háttérből a Valkűrök lovaglása szól Wagnertől. De Bon Bon-nak is kitaláltam valami jobbat, mint amit kapott: összevarrt szájjal beültetni egy svájci csokoládéüzem kellős közepébe, hogy sorvadjon el - no drog, no csoki.

Összességében tehát a fentiek okozzák, hogy a befejezés számomra nem 100% happy end, hanem valahogy keserédes. Bámulatom nagyobb a sorozat iránt, mint a feltétlen szeretetem. Az én bajom, pfff…

Hölgyeim és uraim, ennyi lett volna, köszönöm, a személyes panaszáradatot pedig nézzétek el nekem. Remélem, senki kedvét nem vettem el a sorozat megnézésétől. Nem kizárt, hogy ha a neheztelésem egyszer elhalványodik, előveszem és újra végigélem ezt a hullámvasutat (bár lehet, hogy a 19. és 20. részt akkor már hanyagolni fogom.) Huh, de most sürgősen valami vidámabb után kell néznem!

Tetszési indexem: 8/10.

SOROZATISMERTETŐ - Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt) 1. évad

Amerikai sorozat

Készült: 2011-12

Részek száma: 22

Műfaj: fantasy

Szereplők:

Jennifer Morrison

Ginnifer Goodwin

Lana Parrilla

Josh Dallas

Jared S. Gilmore

Robert Carlyle

és sokan mások...

Úgy hozta a kedvem, hogy amerikai felségvizekre evezve belefogtam a Once Upon a Time című, relatíve friss sorozatba, amelyet csupán 2011 őszén kezdtek el vetíteni a tengerentúlon. Mivel televíziós műsorújság elvétve se nagyon téved a kezem ügyébe, csak most jöttem rá, hogy az ismertetőm milyen aktualitással bír, ugyanis az M1 műsorára tűzte a sorozatot, és ha a hír igaz, augusztus 19-től vasárnap esténként fogja vetíteni a részeket.

Nagyon bízom abban, hogy ez a különleges mesefolyam gazdasági szempontból is megtérül az illetékeseknek és nem fog osztozni jópár másik sorsában, vagyis nem ér véget kurtán-furcsán egy-két évad után. Vagy ami még rosszabb, több izgalmas szezon után úgy ellaposodik vagy elbonyolódik, hogy az ember megbánja, hogy egyáltalán belekezdett (lásd: Lost).

Egyelőre úgy tűnik, Disney-ék nem fogtak nagyon mellé, én legalábbis nem bántam meg azt a 22X45 percet, amelyet az epizódokra szántam. Természetesen fellelhetők itt-ott a szokványos, rózsaszín közhelyek, de messze nem lett annyira nyálas, mint amilyenre egyesek a „márkajelzésből” asszociálhatnának.

Az alapötlet véleményem szerint egészen eredeti, bár ennek érdekében elkerülhetetlenül együtt járt a mindenki által jól ismert gyermekmesék alapos átdolgozásával, „felnőttesítésével”. A sztori borongóssága helyenként a Harry Pottert juttatta eszembe, még akkor is, ha leszámítva az átkot és a varázslást, és a párhuzamos világokat, a kettőnek semmi köze egymáshoz.

De lássuk csak, miről is szól voltaképp a Once Upon a Time.

Az első epizód nem lacafacázik, rögtön a közepébe csap. Megismerkedhetünk Emmával (Jennifer Morrison - Dr. House), aki egy húszas évei végén járó, vagány nőszemély, külsőre talán bombázó, de természetében konok és szívós, akár egy női Terminátor. Óvadékügynökként az a dolga, hogy csalókat kerítsen kézre. Magányos életet él, nincs se kutyája, se macskája. Egy nehéz nap után becsenget hozzá egy tíz év körüli kissrác, nagy, antik külsejű mesekönyvvel a hóna alatt, és közli vele, hogy ő a fia, akit rögtön a születése után adoptált. Henry (Jared S. Gilmore) azért kereste fel vér szerinti anyját, hogy hazavigye magával az otthonába, egy vidéki kisvárosba, ahol elátkozott mesehősök élik hétköznapi emberek életét. Történetük meg van írva a mesekönyvben, és Henrynek meggyőződése, hogy az anyja az egyetlen, aki felszabadíthatja őket az átok alól. Nos, Emma természetesen az egészből csak annyit hisz el, hogy Henry az ő gyereke, és van benne annyi felelősségérzet, hogy beültesse a kocsiba, és visszavigye oda, ahonnan jött.

Az események innentől beindulnak, gyors tempóban összekapcsolódnak és forognak, akár a fogaskerekek. Emma, aki azt hitte, Henryvel való találkozása csak röpke kaland, rájön, hogy sorsa valóban összefügg a különös helység, Storybrooke (jelentése kb. Mesepatak) lakóival. Előbb csak egy éjszakára száll meg, aztán kettőre, s egy nap azon veszi észre magát, hogy elfogadja a helyi seriff helyettesi kinevezését. S bár kezdetben még hagyja magát sodortatni az árral, ám csakhamar a sarkára áll és felveszi a küzdelmet a város nagyhatalmú polgármesternőjével, Reginával, aki nem mellesleg Henry nevelőanyja.

A történet két szálon fut, mégpedig egészen sajátságos módon. Storybrooke szereplőivel való ismerkedés közben ugyanis feltárul előttünk a régi, ha úgy tetszik, valódi életük, abban a másik, csodás világban, amelyet a mágia irányít. Ahogy haladunk előre az epizódokkal, úgy lépkedünk visszafelé a múltban a távoli mesebirodalomban, és értjük meg egyre jobban, mi is történt lakóival. Találkozhatunk a Grimm-mesék szereplőivel, Hófehérkével, a királyfival, a hét törpével, Hamupipőkével, Piroskával, Jancsival és Juliskával, sőt, Pinokkióval, Szépséggel, a csodalámpa dzsinnjével és egy sereg egyéb mese hőseivel is. Henry könyvéből megismert sorsuk kicsit más, mint a klasszikus kötetekben. Hogy miként kerültek a mi világunkba, nem is sejtvén, kik voltak egykor? Az egésznek bizony az ÁTOK az oka, amelyet a Gonosz Királynő idézett rájuk, hogy megfossza őket a boldog befejezéstől.

Meg kell mondjam, a sorozat legnagyobb élménye és mozgatórugója számomra a két főármánykodó, Hófehérke mostohája (Lana Parrilla) és Rumpelstiltskin (Robert Carlyle). Hogy miért? Egyik sem az a kétdimenziós, acsargó gonosz, akinek még a csontjai is feketék. Sikerült valóban izgalmas, taktikusan gondolkodó, hús-vér figurákat csempészni a sztoriba. Engem főleg Rumpelstiltskin alakja nyűgöz le, mert kiismerhetetlen, ravasz, és csak a saját érdekeit nézi; sátáni, de gyakran humoros is. A nagy küzdelemben lászólag hol egyik, hol másik oldalra áll. Természetesen neki is megvan az indítéka, talán a legfigyelemreméltóbb mind közül, de mindenképp érdekes, hogy a germán mondák kívánságokat teljesítő gonosz törpéje köré milyen szövevényes háttérsztorit fabrikáltak.

“Minden varázslatnak ára van” hangzik el a szájából, és valóban, a 22 rész folyamán mindent és mindenkit a lekötelezettjévé tesz, miközben a teljesített kívánságokért hatalmas árat követel. Talán nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy az ÁTKOT is ő bocsájtja a Gonosz Királynő rendelkezésére.

Bár minden rész más-más mesehősre fókuszál, azért az nyilvánvaló, hogy a központi karakter mégis Hófehérke (Ginnifer Goodwin) és az ő daliás hercege (Josh Dallas), valamint Emma, akire azért hárul az átoktörő feladat, mert nem más, mint az előbbi kettő leánya. A problémát pedig az okozza, hogy Storybrooke-ban senki sem emlékszik a múltra a két főintrikuson kívül. Henry tudja az igazságot, Emma viszont nem hajlandó hinni – és amíg nem hisz benne, segíteni sem tud az átoksújtotta lakosságon.

Miközben néztem, meg kellett állapítanom, hogy bár családbarátnak készült a sorozat, feltűnően sok benne az árva gyerek, a távolra szakadt rokonok meg a csonka család. És ha már kritizálnom kell, az is feltűnt, hogy a legtöbb felnőtt szereplő meglehetősen túlkoros, főként, ha azt nézzük, hogy Storybrooke-ban állítólag megállt az idő, és senki sem öregedett az átok óta.

Nem tudom, a szinkronban milyen nevet kapnak egyes szereplők. Remélem, hogy odafigyelnek a beszélő nevekre, mert azokból akad jópár: Hófehérke a való világban Miss Blanchard (Blanche = fehér), Hamupipőke Ashley (Ash = hamu), Piroska Ruby (ruby = rubin/vörös), a Gonosz Királynő Regina (= királynő). Rumpelstiltskin nevére külön kíváncsi leszek, ő nem annyira ismerős mesehős kis hazánkban (bár némi hasonlóságot vélek felfedezni Hétszünyű Kapanyányimonyókkal :-D).  

Összességében, az első évad után azt gondolom, ez a maga nemében egy érdekfeszítő sorozat. Azt nem mondom, hogy gyerekeknek is ajánlanám 10 év alatt, de mindenképp azoknak, akik felnőtt fejjel is nyitottak a mesékre, mint például én is.

Értékelésem: 8/10.

Augusztusi zenecsokor

My Name is Kim Sam Soon - Be My Love (előadó: Clazziquai)

You're Beautiful - Without Saying (előadó: Park Shin Hye)

Partner - Dream of Being a Hero (előadó: Super Junior KRY)

One Mom and Three Dads - That's Love (előadó: Joo)

Wild Romance - Hello, Love (előadó: J-Min)